SZJG: Ha elmennék...

Szeptember 5. 2. rész

Mikor kiléptünk a bejárati ajtón, Cortez becsukta az ajtót, majd kérdőn nézett rám.
- Mit akartál mondani? - kérdezte Cortez fürkésző tekintettel. Én nagyot sóhajtottam, majd beletúrtam a hajamba.
- Csak azt, hogy miért vagy ilyen velem? - kérdeztem tőle, mire a fiú össze húzta a szemöldökét.
- Milyen? - nézett rám értetlenül.
- Amióta visszajöttem furcsán viselkedsz, ignorálsz, meg a házit sem fogadod el. Mi bajod van neked? - akadtam ki teljesen, mire döbbenten nézett rám.
- Figyelj - túrt bele a hajába. - Nem én léptem le 1 évre külföldre úgy, hogy senkinek sem szóltam. Nem én voltam az aki egyáltalán nem keresett senkit közülünk. Szerintem ennyivel tartoztál volna a legjobb barátodnak. Igen, leginkább neki. És szerintem teljesen jogos az, hogy most haragszom rád! - vágta a fejemhez, én pedig nem tudtam mit mondani. Nem tudta, hogy Virágnak és Kingának is elmondtam, de mindegy.
- Mikor elmentél, mindenki össze volt törve, és nem csak a házik miatt. Egyáltalán nem. Azért mert a barátunknak gondoltunk téged. Barát voltál a szemünkben. De te egy sort sem írtál miután elmentél, egy üzenetre sem válaszoltál. Nem foglalkoztál velünk. - folytatta, én pedig hatalmas bűntudatot éreztem. - Aztán visszajöttél. Megszoktuk azt, hogy már nem vagy köztünk, de aztán megjelentél itt újra. Őszintén? Elakartalak felejteni. Túl sok fejtörést okoztál nekem, soha nem tudtam mit gondolsz, mit miért teszel, meg konkrétan semmit. - fejezte be.
- Sose voltunk olyan jó kapcsolatban, hogy hiányozzak nektek - mondtam végső elkeseredettségemben.
- Voltunk, csak neked ez nem számított - mondta dühösen.
- Már bocs de nem én néztem át a másikon egy éven keresztül! - vágtam a fejéhez.
- Miről beszélsz? Neményivel lógtál egész végig, észre se vettél minket, és te beszélsz arról, hogy rád se néztem? - kérdezte hitetlenül, majd idegesen elnevette magát.
Hirtelen kivágódott az ajtó, és Ricsi lépett ki rajta.
- Ti mi a francért kiabáltok? - kérdezte tőlünk kómás fejjel, majd mikor rájött, hogy mi vagyunk, meglepetten nézett ránk. - C, Ren? - kérdezte. - Mit ordibáltok itt? Rohadt késő van! - mondta elfojtott hangon, de nem nagyon foglalkoztunk vele.
- Mi az, hogy egész végig Arnolddal voltam? Simán odajöhettél volna hozzánk, csak te akkor éppen menőztél! - folytattam a vitát.
- Mit értesz az alatt, hogy menőztem? Beszélgetésnek hívjuk. - forgatta a szemét.
- Ja, persze, de szerintem semmi okod panaszkodni! - mondtam sértetten. - Én úgy hallottam nagyon elvoltál, a BARÁTNŐDDEL - hangsúlyoztam ki a szót. - szóval szerintem észre sem vetted, hogy nem vagyok itt. - mondtam egyszerűen. Ricsi kettőnk között kapkodta a fejét, mert valószínűleg semmit sem értett. Nem csodálom.
- Vikire gondolsz? Már szakítottunk, és amúgyis, úgy láttam hoztál egy srácot Oroszországból, szóval már értem miért is nem írtál vissza azokra az üzenetekre! - mondta dühösen. Én meg nem is értettem, hogy miről beszél.
- Mi van? Milyen srác? - kérdeztem értetlenül.
- Az a srác aki várt a suli előtt. - mondta, nekem meg beugrott, hogy Alexra gondolt.
- Ő nem a pasim, hanem a magán tanárom?
- Aha, persze. Ezért jön eléd. - bólogatott cinikusan.
- Igen, mert különben nem érnék oda a megfelelő időpontra! - magyaráztam.
- Aha - rágózott idegesen, miközben az ajtó felé tekintett, majd összehúzta a szemöldökét, mert konstatálta, hogy a beszélgetésünk során Ricsi elment.
- Szóval semmi kedvem most összeveszni veled. Mondd el, hogy mi a bajod, és jók leszünk. - könyörögtem neki.
Cortez nagyot sóhajtott, mérlegelve a hallottakat, megadóan bólintott.
- Oké. Szóval, te... - kezdte, de megakadt.
- Mondd már! - sürgettem.
- Te, hogy tekintesz rám? - nyögte ki, én meg szerintem eléggé elsápadtam. Úristen, mondjam el neki, hogy szeretem, vagy válasszam a menekülő utat, és azt mondom, hogy csak barátként tekintek rá? De ez esetben, soha nem fogja megtudni, hogy szeretem. Miért ilyen nehéz ez? Aztán sikerült döntenem. Mielőtt még eljöttem volna, megígértem magamnak, hogy lerendezek mindent. Hát most megteszem.
- Reni? - szólongatott Cortez, mire kizökkentem a gondolataimból.
- Figyelj. - sóhajtottam fáradtan. Mire Cortez idegesen megrázta a fejét.
- Oké. Gondolom te nem úgy érzel ahogy én. - mondta keserű mosollyal az arcán, majd elindult vissza a házba. De én megragadtam a karját.
- Még el sem mondtam, hogyan tekintek rád - bátorodtam fel.
- Ne kímélj! - mondta kimerülten.
- Jó. Szóval már régóta tetszel nekem - mondtam ki, amit már rég el kellett volna mondanom. Corteznek felszaladt a szemöldöke, majd hitetlenül elnevette magát, és odalépett hozzám.
- Tényleg? - kérdezte Cortez olyan közel hajolva hozzám, hogy szinte éreztem a meleg lehelletét a nyakamon.
- Aha - feleltem mosolyogva, mert nem hittem volna el, hogy idáig eljutunk valaha is.
Cortez elmosolyodott, majd magához húzott, és megcsókolt. Na, wow. Napom fénypontja, sőt 2 és fél évem fénypontja. :)
- Akkor... most együtt vagyunk? - kérdeztem, mert tőle akartam hallani.
- Nem, Reni. Nem vagyunk együtt. Szerinted? - kérdezte egy szemforgatás kíséretében.
- Jól van na. - mondtam mosolyogva.
- De szerintem ezt beszéljük meg. Nem tudom, szerintem még nem kéne megmondani a többieknek, hogy együtt vagyunk, mert nagyon friss ez a dolog. - vázolta a helyzetet Cortez, én meg folyamatosan bólogattam.
- Oké. De ha most vissza megyünk, a többiek rájönnek. Szóval szerintem én most lépek, hogy ne jöjjenek rá. - mondtam el a tervem.
- Igazad van. Akkor lépj le. Bár mondjuk ez inkább az én formám. - gondolkodott Cortez, mire elnevettem magam, majd intettem egyet és haza indultam.

Mai nap: 5/5* WOW! Egyszerűen még mindig nem térek magamhoz.
Cortez: 5/5*** Ennyit érdemel. :)