Egy játszma. Egy este. Egy jól elcsípett pillanat.
Az emberlánya hírnevet akar, tömérdek pénzt, műsort a tévében, aztán amikor végre megkapja, rájöhet, hogy bizony nem minden arany, ami fénylik.
Elisabeth utálja a villát, a pénzt, meg mindent, ami...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Nézd csak drágám, milyen nagyszerű esküvőt szerveztek a szülők! - Logan elismerő pillantásokat küld az aula felé, amely most telis-tele van körasztallal; rajtuk díszes csokrokkal, székekkel, és sok gyönyörű vendéggel. Elképesztő a látvány és a hangulat is sokkal kellemesebb így, mint a hétköznapokban, amikor csak a középre húzott zongora és a csillogó fehér csempe nyújt némi tetszetőséget itthon. A zongora most a csarnok egyik sarkában van és a pianista lágy dallamot játszik rajta, ezzel előkészülve a fél óra múlva következő nyolc fogásos vacsorára.
Logan a pezsgőspoharát az aula felé emeli a vendégeknek köszönésképp.
- Itt van Silvia és Dean - tájékoztat észrevételéről, a mosolya nem őszinte.
- Nem úgy volt, hogy nem tudnak eljönni? - kérdezem.
- De, igen... De azt is mondták mindenképpen megoldják, hogy részt tudjanak venni a partin. Hát úgy látszik sikerült nekik.
Integetek nekik.
- És az a férfi? A barna hajú lánnyal. Még egyiküket sem láttam ezelőtt. - Mutatok a piros ruhás lány, és a kék szmokingos férfira, akik mintha egész jó viszonyt ápolnának a családdal; a jövendőbeli anyósom tárt karokkal fogadja őket, és azonnal int a pincérnek, hogy szolgálja ki őket. Olyan mosolyt villant a csinos hölgy felé, hogy egy pillanatra megszáll az irigység. Jóságos ég, talán még velem sem viselkedig ilyen kedvesen!
- Lis, hogy ki az a férfi? Egy igazi nagykutya. Már tinédzserkorában dollármilliói voltak, mára meg már szerintem ő sem tudja számontartani a vagyonát. - Logan egy nagymúltú céget vezet, mégis vágyakozón sóhajt, hallhatóan fáj a foga arra a vagyonra.
Az említett személy felé terelem a tekintetem, és az első szó ami eszembe jut, az a gyönyörű. Ez a férfi valóban az. Kirajzolódó állkapocs, rendezett borosta, tiszta, üde arc. A vállai szép szélesek, olyan férfiasak, amire egy nő örömmel borulna szeretkezés közben. Elszégyenlem magam, amiért a vőlegényem oldalán a nyálamat csurgatom és közben újra irígy vagyok, ma már másodjára.
- Legálisan? - Továbbra is iszom a látványát, nem túl feltűnően.
Logan jóízűen nevet és kortyol a pezsgőből.
- Hát, ha szerinted a pénzmosás legális, akkor igen!
Nahát! Azt gondolná az ember lánya, hogy egy ilyen sármos férfi talán ügyvéd lehet, vállalkozó, vagy esetleg befektető. Azt már inkább megse kérdem, hogy az ifjú pár melyik tagjához tartozik, vagy az is lehet csak a hölgy kísérője.
Elvonatkoztatok attól, hogy miféle ördögi élete lehet, és a nő helyébe képzelem magam, ahogyan gyöngéden beszélgetés közben a derekára simít és szorosan magához húzza. Végigfut a hátamon a jóleső borzongás. Istenem, bárcsak hozzám is így érne valaki!
- Megyek, meglátogatom a bárpultot a srácokkal!
- Hát persze - kedves mosolygással nyugtázom Logan távozását, hátha megesik rajtam a szíve és nem hagy magamra, de nem így tesz. Még csak rám se néz. A kezembe nyomja a poharát és eltűnik. Mit is vártam tőle?
Az est további része beszélgetéssel telik, szinte minden közelebbi rokontól megkapom a hálás köszönetet, hogy az otthonunkat adtuk a vőlegényem öccsének mennyegzőjéhez. Logannak igaza volt, tényleg pompás parti sikeredett a csarnokban és a hátsókertünkben. Az ifjú pár gyönyörű, elégedett az összes vendég, finomak a fogások, a torta fantasztikus, a díszítés ízléses, és a felszolgálás is elég pazar.
Az asztalunk a kert végében foglal helyet, ahol társtalanul elfogyasztom az utolsó falatokat a habkönnyű mangókrémes egyszelet sütiből, és hozzá citrusos koktélt szürcsölgetek. Meglepő e kettő ízkombinációja.
Felmerülnek bennem a régi emlékek ezen a különleges nyári estén, amikor Logan megkérte a kezem, és amikor még figyelmes volt és hétvégente elvitt vacsorázni, moziba, vagy csak a parkba sétálni. Már nem érzem a törődését, se a szeretetét. Bűnösnek érzem magam. Én tehetek mindenről?
Logan nevetését hallom a csarnokból, és egy pillanatra felhevül a vér az ereimben, hogy talán nem is olyan rossz, amiért eszébe jutottam a nap folyamán most először. A tekintete elárulja, hogy spicces, de a testartása, és a hangja ahogyan a nevemet kiálltja mindent felülmúl.
- Végre itt vagy - megköszörüli a torkát, ahogyan leül velem szemben. - Jól érzed magad te is?
- Aha - szinte már hümmögöm, miközben a kis esernyővel kavargatom a maradék koktélt a poharamban.
Ember legyen a talpán, aki egyedül jól tudja érezni magát!
- Sokat gondolkodtam, és szeretném, ha elkezdenénk az esküvőnk szervezését.
- Tessék? - pislogok rá, a meglepettségtől kacagnom kell. Meg a gondolattól is, hisz még csak az eljegyzésünk sem volt igazi; a születésnapomra kaptam tőle egy gyűrűt, de amikor megkérdeztem, hogy mégis minek szánta, ő csak hallgatott.
- Igen. Akár már a héten. - Hátradől a székében, mintha semmi gondja nem lenne és elveszi az italomat, én pedig elgondolkodom, hogy vajon eljátsza-e, hogy nem veszi észre; a kapcsolatunk mindennek mondható, csak épp jónak nem. - Azt akarom, hogy mindenki ott legyen. Beszéltem anyáddal, azt ajánlotta legyen a Ceasars Palaceben.
