Egy játszma. Egy este. Egy jól elcsípett pillanat.
Az emberlánya hírnevet akar, tömérdek pénzt, műsort a tévében, aztán amikor végre megkapja, rájöhet, hogy bizony nem minden arany, ami fénylik.
Elisabeth utálja a villát, a pénzt, meg mindent, ami...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ahogyan átrohanok az úton a kora reggeli órákban, hirtelen megcsap a fáradtság szele. Talán nem ártott volna aludni pár órát. De miről is álmodozok. Az alvás amúgy sem az erősségem. Főképp nem egy ilyen éjszaka után.
- Haló, Victor? Minden rendben? - Veszem fel a telefont a hotel elé érve. Megkeresve a hátsó bejáratot, átmegyek a hatalmas üvegkapun, és meg sem állok a recepcióig. Odaérve intek a hölgynek, hogy várjon egy pillanatot, mert fontos kapásom van.
- Minden rendben Mr Dawton, Johnsons-t nem láttuk az éjszaka folyamán errefelé.
- Nem láttátok? Vagy nem volt ott? Nem mindegy.
- Nem volt itt uram, elnézést a kifejezésért. Brando kisasszony kocsiját idehozattuk, ahogyan kérte. Épp most készül elhagyni a hotelt.
- Remek. Köszönöm, Victor. Tartsátok rajta a szemeteket, de csak óvatosan. Ha a Négy Évszakhoz ér, onnan átveszem a terepet.
- Igenis!
- Hölgyem - köszörülöm a torkom, ahogyan megszólítom ezt a bájos fiatal nőt az asztal mögül. Fiatal, felcsendül a fejemben a kérdés, hogy egyáltalán dolgozhatna-e itt? - Ms Brando kisasszony rokona vagyok. Elisabeth Brando hamarabb távozna, mint a többi vendég. Úgy egy fél óra múlva. Írhatnám a csekket, kérem? - kérdezem, és már nyúlok is a csekkfüzetemért.
- Sajnálom, de Mr Johnsons azt üzente, hogy ha megérkezik Ms Brando küldjük a hallba, mivel ott várja őt.
- Tényleg ezt üzente? - mérgemben az ajkaimba harapdálok. - Hát jó. Rendben!
Elszámolok húszig, míg átvágtatok a hallba. Az fogad, amire vártam, az összes rokon, köztük az én húgom is, Ben, Johnsons, és a tapló szülők. Mindenki kezében a telefon, és az új sajtóhíren csámcsognak; 1. Logan Johnsons - a népszerű gyártulajdonos menyasszonya egy másik férfi karjaiban? A szerencsés férfi nem más, mint Drake Dawton! 2. Családbarát; nem kellett messzire mennie Drake Dawton-nak, húga sógorával harcol meg a prédájáért! Plusz ráadásnak egy-két kép rólunk, ami a tegnap estén készült, amikor is Elisabeth-el kézen fogva távoztam a rendezvényről.
Lis-nek igaza volt. Látta előre a jövőt.
Amint odaérek kínos csend telepszik a helyiségre. Felveszek egy friss újságot a dohányzóról, mintha még nem olvastam volna ma elégszer.
- Drake, mi folyik itt fiam? Szégyent hoztok az egész családra! - dünnyögi Elisabeth majdani anyósa.
- Karren asszony, kérem! - csitítom. - Ez nem a maga ügye, hát ne is szóljon bele. A sajtó képes felnagyítani egy méhet elefánt nagyságúvá, ezzel együtt kell élni.
- Együtt élni? Ezzel? - mordul fel Johnsons. Feláll. Addig meg sem áll, míg fél lépés távolság sem lesz köztünk. - Az egész világ tudja nemsoká, hogy a menyasszonyomra fáj a fogad. Mégis miféle ördögi játékot űzöl?
- Ne hergelj, Johnsons!
- Elmondanád; mégis merre jár a menyasszonyom? Az ágyadban aludt? Legalább jót henteregtél vele? Ha már másra nem való!
- És ha ott aludt volna? Hát nem lemondtál róla? Mégis mit érdekelne téged? - üvöltök rá széttárt karokkal. - Szeretnéd, hogy kiderüljön, az igazság, meg hogy az egész vagyonod odavan? - súgom a fülébe. Megriad. Vigyorognom kell. - Okos légy. Gondold át mégis mit beszélsz. Csak egy szavamba kerül, és eltiporlak. Porrá leszel, Johnsons. Ő az enyém. Lemondtál róla, késő bánat! Csak mégegyszer vedd a szádra a nevét, vagy emelj rá kezet...
- Drake! - Hallom Ann kétségbeesett hangját.
A húgomnak szentelek egy mosolyt, nyugtatom, hogy ne féljen. Hihetetlen, hogy már huszonöt, mégis olyan ártatlan nekem, mint egy tíz éves kislány.
- Egyetlen szerencséd van. Egyetlenegy! - Bököm az orra elé a mutatóujjam. - Hogy Elisabeth és a családod semmiről nem tud. Mit szólnának, ha megtudnák ki is vagy te? Nem én játszom. Az ördög maga te vagy. Csak egy olyan pokolfajzat képes így kiteregetni a menyasszonyáról a sajtónak mindent, mint te! Előre megtervezted ezt az egészet, te alávaló csaló. Kisemmiznéd még a saját feleségedet is. Bár mit vár az ember, ha képes vagy így eldobni magadtól valakit, mint egy rühes kutyát? Gratulálok! - Lépek hátra, miközben megtapsolom, majd normál hangnemre váltok. - Kíváncsi vagy mit szólna a világ, ha véletlenül kiderülne, hogy hónapok óta dugod a titkárnődet? - Mutatok a kis szöszire ott hátul, és ő majdnem összeesik. Szinte látni, ahogyan megfagy a vér az ereiben. - Nem ajánlom ezt a patkányt, szivi! Még a végén téged is megtapos, mint a menyasszonyát az elmúlt este.
Tulajdonképpen imádom ezt a drámát! Így jár az, aki a másik szemében keresi a piszkát, míg az övében ott a gerenda.
Azzal hátat fordítok, és próbálom menteni a menthetőt, ha egyáltalán van még mit menteni. Átrohanok az aulán át a recepcióig, vissza a főbejárathoz, de már késő.
Elkéstem, odakint egy csomó újságíró és fényképész rohanja le Elisabeth-et, alig tudja magát átrágni a nagy tömegen. Egyre csak azt mondogatja, hogy nem nyilatkozik, és a levéltáskájával takarja az arcát. El is ázott szegény egy kissé, míg a kocsijától elszaladt idáig.
Intek két biztonságinak, akik nyitják az ajtót, utat törnek, én pedig kihalászom Lis-t a kíváncsi tudósítók tömkelegéből.
- Jó reggelt, Elisabeth - mondom neki, de cserébe csak kétségbeesett pillantásokat kapok. Látom frusztráltan érzi magát, hogy itt a sajtó, és mindenki szeme láttára én sietek a megmentésére. Újra. Hisz mégiscsak rólunk pletykálnak...
Megigazítja nyirkos haját és leveti a kabátját. Biztos vagyok, hogy ő sem pihenhette ki magát az éjszaka.
- Hol van Logan? - kérdezi, de mielőtt válaszolnék ő feltűnik a semmiből, átöleli Lis-t, és hosszú csókot nyom a fejére.
- Édesem, úgy aggódtam! Minden rendben? Hol töltötted az éjszakát?
Egy pillanatra azt hiszen stroke-ot kapok a nyugtalanságba. Pipa vagyok. De még mennyire. Van bőr az arcán idejönni, és úgy csinálni, mintha érdekelné, mi van vele?
A kezem ökölbe feszül, ahogyan végig nézem, amint a keze végig simítja az Istennőm törékeny vállát, majd lecsúszik a derekára. Tehetetlenségemben inkább elfordulok, mielőtt a dühtől és az irigységtől szilánkosra törném az összes ujját.
- Minden oké. Egy hotelben aludtam - jön az édes válasz hátulról. - Beszélhetnénk? Négyszemközt, ha lehet.
Magassarkújának léptei távolodnak, én pedig csak nyugtatom magam, hogy Lis okosabb annál, minthogy mégegyszer bedőljön ennek a baromnak.
Nem tehet úgy, mintha nem történt volna semmi. Nem engedem. Többé, nem.
