Prolog

2.4K 70 0
                                    

~Destiny~

–Gyerekek, 10 perc múlva indulunk! –kiáltottam fel testvéreimnek az emeletre.

–Pillanat és jövünk! –szóltak vissza ijesztően egyszerre.

Nos, amíg leérnek engedjétek meg, hogy meséljek kicsit magamról és az életemről. 16 éves voltam, mikor a szüleim lemondtak rólam és az akkor még csak 3 éves testvéreimről, árvaházba kerültünk. Külön-külön többen is örökbe akartak fogadni minket, –vagyis általában, csak az ikreket– de én nem engedtem és szerencsére a nevelők is teljes mértékben támogattak ebben, ők is belátták, hogy szükségünk van egymásra. Mikor 18 éves koromban kikerültem az árvaházból első dolgom volt, hogy, abból az egyébként nem kevés összegből, amit szüleink a számlámra utaltak még mielőtt lemondtak volna rólunk vegyek egy kisebb házat. Kerestem munkát és örökbefogadtam az ikreket. A gimnázium, ahova jártam nem volt messze a gyermekotthontól, így szerencsére tudtam folytatni a tanulmányaimat. Mindenből jelesre érettségiztem. Jelentkeztem a washingtoni egyetemre, ahova ösztöndíjjal fel is vettek. Orvostanhallgató lettem. Egyetem mellett egy étteremben dolgoztam felszolgálóként, sokszor túlóráztam is, hiszen valamiből el kellett tartanom magunkat és az ösztöndíj csak a számlák kifizetésére volt elég, ételre aligha tellett volna. 24 évesen sikerült kitűnő átlaggal lediplomáznom. 2 év elteltével itt vagyok 26 évesen sebész rezidensként, két 13 éves kamaszt nevelve.

–Itt vagyunk –rohant le végszóra Theo, őt követte Belle is.

–Minden megvan? –kérdeztem már az autóban ülve, indulásra készen. A válasz csak egy bólintás volt, nem firtattam tovább a dolgot.

–Akkor indulás.

2022. 12. 09.

A bűnöző bizalmasa Where stories live. Discover now