A bűnöző bizalmasa

sechste

~Axel~

Ez a nő megőrjít, pedig még csak most került ide. Fene gondolta volna, hogy nem csak gyönyörű, de okos is. Bevallom meglepődtem, amikor abban a fekete hosszú ujjú ruhában, kissé már kócos lófarokkal, halál nyugodtan belépett az irodámba. A hab a tortán már csak az volt, amikor szemrebbenés nélkül nemet mondott és hátat fordítva elindult az ajtóhoz. Az emberek nem szoktak ilyen nyugodtak lenni, nemet mondani meg eddig szinte senki nem mert. Sok bajom lesz még vele.
Elmélkedésem a telefonom csörgése szakította meg. Victor, az egyik emberem hívott.

-Mondjad. - szóltam bele.

-Főnök, elkaptuk Arturot. A Szokásos helyen van.

-Rendben, 10 perc és ott vagyok.

Arturo egy pitiáner drogkereskedő, azt gondolta, hogy okosabb nálam. Lenyúlt pár milliót és azt hitte, nem fog feltűnni, hát tévedett. Nem vártam sokat tőle, de azért megerőltethette volna magát kicsit jobban. Jó lesz kicsit megszorongatni.

-Uram. - biccentett Victor, mikor az elhagyatott raktárhoz értem, amit már jó ideje használunk kihallgatásokhoz.

-Jó reggelt Arturo. Szép napunk van nem igaz? - léptem be a szobába, -amit inkább cellának neveznék- ahol ki volt kötözve egy székre.

-Mit akarsz tőlem? - kérdése inkább morgásnak hatott. Az embereim látszólag jól elbántak már vele, orrából és szájából vér folyt.

-Megloptál. Azt hitted nem fogom észre venni? - kérdeztem nevetve. -Azért ennél kicsit okosabbnak gondoltalak.

-Nem tudom miről beszélsz. - mondta köhögve, majd cipőm elé köpött.

-Nem? Akkor segítek emlékezni. - felvettem a sarokban lévő vasrudat és többször is gyomorszájon vágtam vele. Fájdalmas kiáltásai élesen hasítottak a levegőbe. -Még mindig nem rémlik semmi?

-Nem loptalak meg. - tagadta továbbra is.

-Oh, akkor lehet az a 6 millió elszublimált. - dobtam el a rudat, amely hangos csattanással ért földet az egyik sarokban. -Mikor tervezted visszaadni? - kérdeztem a pisztolyomat megtöltve, és az asztalon lévő késekből is magamhoz vettem egyet.

-Nincs nálam a pénzed. - mondta egyre idegesebben, szemében félelem csillogott. Ijedtségét látva beteg vigyor kuszott arcomta.

-Nincs? Biztosan? - néztem rá, mire csak bólogatott. -Hát jó, te tudod. - vontam vállat, majd egyszerűen combon lőttem, a hirtelen fájdalom miatt felordított. Nem haboztam sokat, a golyó okozta sebbe döftem a késemet. Az amúgy is véres nadrágját -vagy legalábbis azt, ami maradt belőle- lassan elárasztotta a sebből szivárgó sötét színű folyadék.   

-Naaa, halkabban. A végén még valaki meghall. - nevettem. Mindketten tisztában voltunk vele, hogy ezen a helyen senki nem jár, így nem fenyegetett a veszélye annak, hogy valaki meghallja.

-Dögölj meg. - hörögte.

-Te azt már nem fogod megérni, de majd találkozunk a pokolban. - válaszát meg sem várva homlokon lőttem, vörös vére ruhámra fröccsent, szeme üveges lett és feje előrebicsaklott. Kár érte, még elég fiatal volt.

-Takarítsátok el. - adtam ki a parancsot az ajtó előtt álló embereimnek, majd indultam is az autómhoz.

Haza érve első utam a konyhába vezetett, ahol Monica sürgött-forgott.
Az ötvenes éveiben járó nő már pisis korom óta a családomnak dolgozik. Mos, főz, takarít, emellett igazán jó tanácsokat ad. Mindig tudja mit kell mondani. Egy igazi tündér ez az asszony én mondom.

-Szép napot Monica. Mit főzöl? - hangomra kicsit megugrott.

-Édes fiam, egyszer szívrohamot kapok miattad. - fordult felém, kezét a szívére téve. A néhol vérfoltos ruhám már meg sem lepte. -Gofrit csinálok, remélem megfelel. 15 perc és kész.

-Egy angyal vagy. Tökéletes lesz. - az órára nézve láttam, hogy már lassan délután 3.

A késői ebéd után elintéztem még pár dolgot, majd elmentem lezuhanyozni, hogy mire ide ér Destiny a gyerekekkel véletlenül se legyek véres sehol.
Miután felöltöztem ránéztem az órára. Már bőven elmúlt 4 óra és még sehol nincsenek. Remélem nem próbálkozik semmivel, elég okos ahhoz, hogy simán lelépjen. Nekem kellett volna vele mennem.
Ahogy telt az idő egyre türelmetlenebb lettem. Nem hiszem el, hogy ennyire leszarja amit mondok. Végül megkerestem a telefonom és felhívtam Angelot, pár csörgés után felvette.

-Uram, már úton vagyunk. - szólt bele a ki nem mondott kérdésemre válaszolva.

-Rendben, siessetek. Ha ide értetek küldd fel Destinyt az irodámba, beszédem van vele. - mondtam, majd letettem a telefont.