A bűnöző bizalmasa

fünfzehnten

-Axel, figyelj. Szerintem követnek minket.

A mellettem ülő férfire pillantottam, abban reménykedve, hogy mosolyog, és megnyugtat, miszerint az ő emberi azok, de arckifejezése rideg volt, semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni róla. Nem mondott semmit, csak lassan a visszapillantóba, majd rám nézett. Mimikája ugyanolyan semleges maradt, viszont tekintetében aggodalom csillant, ami csak még jobban megijesztett. Kezembe adta telefonját, s végre megszólalt.

–Hívd fel Jaspert, mond el neki, hogy követnek minket. Tudod hol vannak a régi raktárak? –persze, tudtam, a környéken csak egy helyen vannak elhagyatott épületek, melyek sokáig fegyvertárolóként szolgáltak. –Jöjjenek oda. –tette hozzá, míg én már tárcsáztam is az említett személyt.

–Üdv főni, hogy ment a randi? –szólt a telefonba Jasper vidám hangon. Azon most nem tudtam fennakadni, miszerint randinak nevezte a kiengesztelő vacsoránkat, ennél voltak nagyobb problémáim is.

–Destiny vagyok, fontos. Egy fekete bmw x5-ös követ minket, mióta elindultunk az étteremtől. Axellel a raktárakhoz megyünk, gyertek oda. –hadartam el egy szuszra. Lediktáltam a nyomunkban lévő autó rendszámát, és megosztottam a hely adatokat, hogy tudják merre vagyunk jelenleg. Miután a férfi közölte, elindultak, köszönés nélkül letettem.

–El kezdek számolni, háromnál helyet cserélünk. –nézett rám, válaszomat meg sem várva számolni kezdett. –1... 2... 3 –mikor elért háromig ő a hátra ugrott én pedig a vezető ülésre csúsztam. Gyorsan egyenesbe hoztam a kocsit, míg ő visszamászott mellém. Még teljesen fel sem fogtam mi is történik, mikor a mellettem ülő elővett a kesztyűtartóból egy pisztolyt, majd az ablakot lehúzva kihajolt és hátrafelé célzott. Az adrenalin csak úgy tombolt bennem, a vérem pezsgett, a szívem pedig úgy dobogott, szerintem a másik kocsiban lévők is hallották.

Az első lövést követte több is, sajnos nem mind tőlünk származott. Axel visszahúzódott, lehajolt és az ülés alól előhúzott egy konkrét fegyver készletet. Nem volt időm meglepődni, a mögöttünk haladó kocsiból a lövések megsokszorozódtak. Én csak nyomtam a gázt, mintha az életem múlna rajta. Az már a sors iróniája, hogy valóban az életem múlik rajta.

–Több autó is van, egynek sikerült kilőnöm a kerekeit, de van még legalább három. –mondta felém se nézve. Pisztolyát megtöltötte, majd újra kihajolt az ablakon. –Eddig valószínűleg azért nem tettek semmit, mert bíztak benne, hogy nem vesszük észre őket, és a házamig tudnak követni minket, aztán ott lecsapni ránk váratlanul. –vázolta fel elméletét két lövés között.

–Igen, nagy valószínűséggel. Lassan ott vagyunk. –néztem rá, ekkor feltűnt a vállánál lévő vörös folt. –Meglőttek? –kérdeztem aggódva.

–Szerencsére csak súrolt a golyó, semmiség. –ez nem nyugtatott meg túlságosan. Pár perc múlva befordultam a földútra, ami a raktárhoz vezetett. Az épülethez közelítve megláttam az ismerős járműveket, megkönnyebbülten fellélegeztem, sosem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire megnyugtat ezeknek a kocsiknak a látványa, amiktől amúgy hátamon futkos a hideg.

Piócáink kitartóan követtek minket, mit sem sejtve a csapdáról, melybe éppen belehajtanak. A fegyverraktárhoz érve végre teljes mértékben megnyugodhattam, tudtam, mostmár minden rendben lesz. Amint mi leparkoltunk a nyomunkban lévőket Axel emberei leszedték, volt, akit helyben lelőttek, de a többséget csak comb lövéssel, esetleg más egyéb nem halálos sebbel hatástalanítottak.

A kocsiban ülve meredtem magam elé, könnyeim lassan folytak végig arcomon, minden porcikám remegett. Szerintem csak most jutott el az agyamig, mi történt  és mi történhetett volna, a félelem most jött ki rajtam. Szívem összefacsarodik már a gondolattól is, miszerint simán meghalhattunk volna mindketten. Én nem magam miatt aggódok, hanem az ikrekért, nekik csak én maradtam, bele sem merek gondolni mi lenne, ha engem is elveszítenének. Axel már nem volt mellettem, körülbelül tíz perce szállt ki megnézni, mindenki épségben van-e. Már nem tudom mióta ültem mozdulatlanul, amikor kinyílt a mellettem lévő ajtó, odakapva a fejem megláttam az előbb említett férfit.

–Most már minden rendben, nyugodj meg. Haza megyünk és kialszod magad. Nagyon ügyes voltál. –nézett rám lágy mosollyal, melyet talán most láttam először. Akármennyire próbáltam tagadni, tetszett. Talán túlságosan is.