A bűnöző bizalmasa

fünfte

~Destiny~

-Hello főnők. - köszönt Owen, mikor beléptünk egy -gondolom én- irodába. Elkezdtek valamiről beszélgetni az asztalnál ülő férfivel, én pedig leültem az asztal előtt elhelyezkedő székre.

Volt időm megfigyelni az előttem ülőt, enyhén göndör, barna haja, gyönyörű kék szemei és dús rózsaszín ajkai tagadhatatlanul tökéletesen illettek napbarnított bőréhez. Markáns arcát borosta keretezte, izmos karján megfeszült az ing. Hibátlanul nézett ki. Mr. Nagyfőnök tanulmányozását befejezve körbe néztem egy kicsit az irodában, nem volt túl nagy és leginkább a sötét színek domináltak. Az ablakon át látni lehetett az egész udvart, ami valami hatalmas volt.

-Rendben Owen, elmehetsz. - szakított ki gondolataim közül egy mély, férfias hang. A fekete hajú adonisz csak bólintott, majd kilépett az ajtón. Miért néz ki itt mindenki ilyen kicseszett jól?!

-Nos Destiny... - kezdte mire újra ráemeltem tekintetem. -Gondolom tudni szeretnéd miért vagy itt.

-Hát végülis erre várok franc tudja mióta, de nem, nem szeretném tudni. - forgattam meg a szemem gúnyosan.

-Mond neked az a név valamint, hogy Markus O' Brien? - kérdezte figyelmen kívűl hagyva szarkazmusomat.

-Mit csinált már megint az az idióta?

-Meglopott. - miért nem lepődöm meg?

-Aha, és nekem ehhez mi közöm?

-Te vagy az utolsó egyben az egyetlen akivel találkozott az elmúlt 8 hónapban. Reméltük tudsz valami információt adni, és azt se felejtsük el, hogy a 17 millió dollárt valahogy vissza kell fizetni. - mondta, mire teljesen ledöbbentem. Most azt várja, hogy én fizessem vissza vagy mi az isten? 17 millió dollár, mibe keveredtem?

-Ha tudnám hol van sem mondanám meg. Oldja meg egyedül a problémáját, ne vonjon bele. - álltam fel és indultam el az ajtó felé.

-Én nem tenném, mert a végén még valami bántódásuk esik a drága testvéreidnek. - mondta mire megtorpantam.

-Mit akar tőlem? Ha annyira mindent tud rólam, akkor gondolom azt is tudja, hogy nem tudom visszafizetni. Ez rengeteg pénz.

-Ki mondta, hogy pénzt kérek? - egyre jobban kezdtem összezavarodni. Akkor mégis mit akar? -Dolgozz nekem. - és tessék, egy újabb sokk.

-HOGY MIVAN!? Naaa nem, nem szórakozik velem. Egyértelműen nem.

-Nem? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.

-De még mennyire, hogy nem. És ha nem haragszik most távoznék. - indultam el újra.

-Te akartad. - nem értettem mire gondol. -Drake, lenne egy kis munka számodra. Kezelésbe kéne venni kicsit Theo Wilsont és...

-JÓL VAN! Dolgozok magának, csak hagyja békén őket. - mondtam és hangomból tisztán ki lehetett hallani a pánikot.

Tudta. Tudta, hogy a testvéreimmel sakkban tud tartani. 16 éves korom óta csak ők vannak nekem, mindent meg kell tennem a biztonságukért. Félre kell tennem a büszkeségem és először -remélhetőleg utoljára - fejet hajtani, most nem lehetek önző.

-Én is így gondoltam. - tette le a telefont. -Akkor elmondom mi lesz. Tudom, hogy sebész rezidensként dolgozol és szerencsédre most mondott fel az orvosom - felmondott, aha, gondolom. -Tudod a maffiában gyakran történnek véletlen balesetek, ahol páran megsérülnek, az lesz a dolgod, hogy őket ellásd. Ide kell költöznöd, mert nem lehet tudni, hogy mikor lesz rád szükség. Az lesz a szobád, ahol felébredtél.

-Biztos, hogy nem költözök ide, nem hagyom egyedül az ikreket. Elfelejtheti.

-Hát pedig ide fogsz költözni, elfelejted, hogy itt én vagyok a főnök. A birtokon van egy másik ház, ott laknak majd a testvéreid, fogadok hozzájuk nevelőnőt, probléma megoldva. - nyugodj meg Destiny, ne öld meg álmában. Ne öld meg. -Angelo lesz a személyi testőröd, megy veled mindenhová, nehogy valami butaságot csinálj. Most pedig elmehetsz a testvéreidért és pár ruháért, legkésőbb 4-ig itt legyetek. - bólintottam, majd kiléptem az ajtón. Csak legyen már vége ennek a rémálomnak.
Ó, ha tudtam volna...