sechzehnten

1.1K 57 0
                                    


A szobámnak kinevezett helyiségben ültem, és csendben néztem a falat, mely sokkal érdekesebbnek tűnt, mint bármi más tevékenység. Az ominózus estén gondolkodtam, pontosan úgy, ahogyan azt már, az elmúlt két napban is tettem. Folyamatosan újabb, és újabb képek ugranak be arról, hogy milyen végkifejlete lehetett volna. Merengésem egy kopogás zavarta meg.

-Jöhetsz!

-Hello kislány, én vagyok. -dugta be a fejét mosolyogva Jasper.

-Mondd csak. -mosolyogtam én is. Ebben a pár napban elég sokat beszélgettünk a szőkével mindenről. Elmesélte, hogyan ismerkedtek meg Axellel, hallottam szinte az összes kínos történetet róluk.

-Ideje lenne kimozdulni, nem gondolod? -kérdezte, mire újra halvány mosolyra húzodtak ajkaim.

-A kérdésben a válasz. -vigyorogva megrázta fejét, majd helyet foglalt mellettem. Már percek óta csendben ültünk egymás mellett, mikor én megszólaltam.

-Figyelj Jas. -kezdtem halkan, ő pedig érdeklődve tekintett rám. -Szeretnék kérni valamit.

-Csak nyugodtan, nem harapok.

-Taníts meg lőni. -mondtam ki egyszerűen, arca érdeklődőből meglepett, majd értetlen lett. Sokáig nem válaszolt, csak csendben tanulmányozta az arcom.

-Miért akarsz megtanulni lőni?

-Nagyobb biztonságban érezném magam. Ártani nem árt, ha tudok használni valamilyen fegyvert. - egyetértően bólintott.

-Rendben, mikor szeretnéd kezdeni?

-Most. -válaszom után pár percig csendben maradt, valószínűleg azon goldolkozhatott, hogy viccelek-e.

-Oo, oké. Akkor menjünk. -állt fel, miután meggyőződött, arról, miszerint komolyan gondolom.

Egy pince szerű helyre vezetett utunk, amerre még sosem jártam. Na nem mintha a konyha és a szobám közötti úton kívül bármerre jártam volna.

-Itt vagyunk. -nyitott be egy terembe. Különböző méretű és formájú céltáblák voltak elhelyezve az egyik oldalon, míg a másikon mindenféle edzőgép foglalt helyet. -Nos, mint látod, ez egy edzőterem. Itt szoktunk néhanapján gyakorolni. -magyarázta, miközben egy asztalhoz lépett, melyen különféle kések, lőfegyverek voltak. -Kezdjük valami egyszerűvel. Ez itt egy Desert Eagle Mark XIX, 9mm kaliberű, félautómata pisztoly. 357-es Magnummal üzemel, csőhossza 6 inch. -regélte, én pedig bólogattam, mintha érteném.

Ezután megmutatta, hogyan töltöm meg, továbbá, hogy, hogyan kell fogni, majd a kezembe adta. Először nem igazán ment, de, ahogy telt az idő egyre jobban jöttem bele. Már a céltábla közepét is eltaláltam párszor.

-Holnap is lejössz, és már te leszel a legjobb lövész ebben a házban. -pillantott rám Jasper. -Szép volt kislá... -a férfi mondatát az ajtó kicsapódása szakította félbe.

-Destiny! Gyorsan! több emberünk megsérült egy akció során, egy valaki elég súlyosan. -zihálta az ajtónál álló személy. Jasperre néztem, köszönés képpen biccentettem neki, majd sietősen elhagytam az edzőtermet, és követtem az előttem sétáló fekete hajút. Ő sem volt a helyzet magaslatán, a levegőt gyorsan, szabálytalanul vette, bal kezével a jobb felkarját szorította.

Az orvosi szobába belépve megpillantottam a kezelőágyon fekvő eszméletlen férfit, és a mellette ülő több különböző testrészüket szorítót. Gyorsan bemosakodtam, elővettem minden eszközt, nem késlelkedve nekiálltam ellátni mindenkit. Az ágyon fekvővel kezdtem, a jobb oldalán, nem sokkal a medencecsont fölött volt egy lőtt seb. A golyó elég mélyre hatolt, így szikével vágást ejtettem, majd igyekeztem minél hamarabb megtalálni a sebet okozó lőszert, mikor ez sikerült, a sérülést pár öltéssel összevarrtam. Szerencsére létfontosságú szervet nem talált el, viszont rengeteg vért veszített.

-Tudja valaki a vércsoportját? -néztem körbe a jelenlévőkön. -Túl sok vért veszített, muszáj pótolni.

-AB-, én tudok neki adni. -jelent meg az ajtóban Axel.

-Rendben, ülj le. -utasítottam, levettem tőle a vért, majd kezébe nyomtam egy pohár vizet, hogy igya meg.

-Most már rendben lesz. -mondtam, mikor bekötöttem az eszméletlen férfinak a vért. A többiek szerencsére kisebb sérülésekkel megúszták, így őket hamar elintéztem.

-Ma is kitettél magadért. -jött közel hozzám Axel, miután -az eszméletlenen kívül persze- mindenki elhagyta a szobát. -Napról napra bebizonyítod, hogy megérte idehozni téged.

-Valóban? -kérdeztem incselkedő hangon.

-Valóban. -suttogta, leheletét számon éreztem. Pillantását levezette ajkaimra, majd újra a szemembe nézett, tekintetében vágy szikráit véltem felfedezni. -Megcsókolhatlak? -hangja halk volt, mégis a szoba csendjében mennydörgésként hasított végig. Kérdésére szóban képtelen voltam válaszolni, így bólintottam egyet. Szemei újra ajkaimra vándoroltak, majd készült megszüntetni a köztünk lévő távolságot, mikor az ajtó kinyílt. Pillanatok alatt elléptem tőle, és az ajtó felé néztem. A küszöbön egy festett fekete hajú cicababa állt gúnyosan mosolyogva.

-Megzavartam valamit? -nyávogta vékony, magas hangján.

-Igen.

-Nem. -válaszoltuk egyszerre a még mindig mellettem álló férfival. Nem nehéz kitalálni, melyiket mondta ő.

-Megkérdezhetem, hogy te ki vagy? -néztem rá.

-Camilla Murray vagyok, Axel menyasszonya.



A bűnöző bizalmasa Where stories live. Discover now