MÚZSA

NYOLCADIK FEJEZET

ARABELLA WOODS
―――――――――――

― Ezra Malik vagyok, a Wildflower Publishing szerkesztője, nem egy kicseszett CIA ügynök, úgyhogy nem, Arabella, nem fogok utánanézni semmilyen Alexander Hale nevű pasasnak, aki még jobban elvonhatja a figyelmedet az írásról.

― Épp ellenkezőleg. A regényemnek pont erre a fickóra van szüksége.

― A regényed mióta szinonímája a vaginádnak? ― kérdezi, mire elkerekednek a szemeim. Ide valami erősebb kell.

Vaughan nyelvével csettintve csap a kezemre, amikor egy újabb szezámmagos ropiért nyúlok, mire a fülemhez tartott telefonra mutatok. Ha nem vehetek magamhoz némi ― fél tepsi ― ropogtatnivalót, nem leszek képes tovább hallgatni rámjött-az-atyáskodhatnék-Ezrát.

― Nézd, Bella! ― Egy pillanatra elhallgat. Látom magam előtt, hogy az ezer dolláros antik asztalán glédában álló kéziratokon könyököl, és a halántékát dörzsölve igyekszik jobb belátásra bírni. ― Én lennék a legboldogabb, ha ez a Xander ügy vezetne valahova, mert felváltva potyoghatnának az égből Grace Knight-könyvek és mini Arabellák, de a szerelem teljes munkaidős állás, ami neked már van. A regényedre visszatérve... Nem akarlak zaklatni, de a vezetőségtől már megint a fejemre szóltak a határidő miatt. És az eladott példányszámokat is növelnünk kell, mert az elém tolt statisztikák alapján lassú hanyatlásnak indultunk. Arra kértek, hogy próbáljunk meg egy új imázst kreálni, ami kelendőbb. A hétvégén L.A.-ben leszek, körbeszaglászok az együttműködések terén, aztán legkésőbb szerdáig jelentkezem.

― Tedd már le! ― tátogja a barátnőm.

Minden joga megvan a homlokráncolásra, hiszen a görög tematikájú péntek esténket megzavarta a rutinszerűvé vált cseszegetés a kézirat állapota miatt. Rajtunk kívül még két másik lány tart velünk a kótyagos ABBA karaokeval egybekötött Mamma Mia!-maratonra. Kétségbeesett próbálkozás a focimuff-beavatásra? De még mennyire! Ki akarok bújni alóla? Csak miután elfogyott Vaughan főztje.

― Figyelj, Ezra, most le kell tennem, de később még visszatérünk a Xander ügyre.

― A kéziratra térj inkább vissza. Hallottál bármit is abból, amivel az utóbbi öt percben koptattam a számat?!

― Puszi! ― eresztek meg egy mosolyt, míg bontom a hívást.

― Na végre! ― sziszegi Vaughan, olyan lendülettel a kezembe nyomva az ouzo-val teli kupicát, hogy az végigfolyik az ujjaimon. ― Igyunk arra, hogy Ezrát ma valaki lefeji, akkor talán végre lenyugszik, szóval több marad nekem belőled.

― Ámen! ― koccintom a kis poharat az övének, aztán felhajtom a torkomat égető italt.

― Na, kínáljuk meg a többieket is, mielőtt elpusztítod az összes kaját.

Egy kacsintás kíséretében bekapom a fogpiszkálóra szúrt feták egyikét, miközben leugrom a bárszékről, hogy segítsek átvinni a fa vágódeszkán felsorzakoztatott nasikat a nappaliban várakozóknak.

.........................

Nem férek a bőrömbe az izgatottságtól szikrázó sejtjeimtől. Egész héten a szombatra vártam. Pontosabban arra, hogy a Kávézugiban Alexander Hale a megszokott asztalánál forgassa a ceruzáját. Amikor megpillantom a füzet fölött görnyedő alakot, a méhek zümmögni kezdenek a mellkasomban.