MÚZSA

HUSZADIK FEJEZET

XANDER HALE
――――――――――

Az nyár és a tél szerelmes civakodásának színes gyásza az őszi évszak. Páratlan szépség az évben az eső kesernyés szagával a levegőben, a színes ételkölteményekkel a bisztrókban, az elcsépelt sütőtökös lattét szürcsölő tanulókkal a parkban, a bordó levelekbe öltözött paddal, rajta a kis arany tábla, egy asszony néhai férjének és a maguk törzshelyének emléket állítva. Senki sem veheti el az ősztől azt a klasszikus zenei eleganciát, amivel bevonul a nyarat követően, felkészítve minket a téli zimankóra. Igen, az ősz valóban meseszép ― a kandalló mellől, az otthonunk melegéből kitekintve, de leginkább a vásznon. Én ugyanis ki nem állhatom a napsütötte, felhőtlen nyári napokat követő cidrit. Lefagy a seggem, valahányszor biciklire pattanok, de most is a könyvesboltban, ahol a fűtés dacára télikabátban görnyedek egy múlt századbeli számítógép előtt.

A szokásos szerdai programomat űzöm ― megnézem, érkezett - e be új megrendelés ―, amikor egy férfi köhécselni kezd mellettem. Hidd el haver, teljesen átérzem. Nem nézek rá, mert olyan vagyok, mint egy ló szemellenzőben: másra sem bírok gondolni, mint arra az estére Arabellával meg a ― háromgyerekes család intermezzója miatt csak ― majdnem-csókunkra... És perpillanat ez az emlék az, ami megóv a fagyhaláltól.

― Elnézést, Mr. Hale ― áll közém és a radiátorom közé. Erre nyilván felpillantok a hatalmas komputer képernyőjéről, így szembetalálkozom a fickóval a bárból, aki állítólag zenei producer és aki igazán Dave szerint komoly ember, mert van névjegykártyája. ― Emlékszik rám?

― Igen, habár ebben a farkasordító hidegben nehezen működnek az agysejtjeim.

― Ó, pardon ― szabadkozik a tarkóját vakarva. Ellép a radiátortól és leül a mellettem lévő üres székre. ― Örülök, hogy emlékszik rám, mert ez azt jelenti, hogy valamiféle hatást tettem magára. Nos, ami engem illet, eddig nem sok leendő ügyfelemért mozgattam meg ennyi követ, de azokat mind viszontláthatja a Vogue címlapján, kezükben a díjaikkal. Emmy, Globe, Grammy, minden játszik.

― Hűű ― motyogom szürke hangon.

Aki ismer, az tudja, hogy ezek a porfogók, mint a trófeák és hasonlók engem egyáltalán nem hoznak lázba. Egy forró fürdő viszont most felettébb jól esne.

― Hű bizony, de nem arathatok le minden babért, mert a megtalálásában nagy szerepe volt az unokatestvérének is. Haláli egy fazon, de amikor együtt dolgozunk majd, nem kommunikálhatok rajta keresztül állandóan.

― Ha együtt dolgozunk ― szúrom közbe, a homlokomat ráncolva.

― Amikor, Mr. Hale, amikor ― bólogat bőszen, miközben kezével az aktatáskájába nyúl, hogy egy hatalmas paksamétát dobjon belőle az asztalra.

― Várjunk csak! Jól értettem, hogy az unokatestvérem miatt van itt? ― kérdezek vissza, amikor leesik a tantusz. Körbenézek a boltban, de Dave valószínűleg valamelyik könyvespolc mögött bujkál előlem. Jól teszi!

― Igen, David felkeresett valamelyik héten azzal, hogy a névjegykártyám miatt komoly embernek gondol, magára viszont még ráférne a győzködés, ezért segített is nyélbe ütni ezt a mai találkozót. De ne is vesztegessük tovább az időt, mert rohannom kell a reptérre. Ebben a dossziéban találja az ötéves terveket, a közösségi média felületeinek jelszavát és egy portfóliót az oda készülő bejegyzésekről. Minden lényeges telefonszám, elérhetőség a piros borítékban van, beleértve a névjegyemet is arra az esetre, ha "véletlenül" elkeverte volna. Nem szabadul tőlem, Mr. Hale. Meglátja, a csapatommal sztárt faragunk magából, ha addig élek is.