Arrogáns szobatárs

My life in California #27

Kontakt

Másnap...

- Biztos nagyon macsó volt! Nincs meg a telefonszáma véletlen? - vigyorgott Asley, miközben bámulta a kamerafelvételeket egy ős kövületnek mondható számítógépen. Már azzal is bajba tudnánk kerülni, hogy engedély és ok nélkül nézzük a felvételeket a kicsi mellékszobába. De ez Asley. Ha valamit a fejébe vesz, akkor az úgyis fog történni.

- Dehogy! Miért lenne? - néztem rá értetlenül. Az még kellemetlenebb lett volna, ha még a telefonszámát is odatolja elém, úgy, hogy ott van nekem Jason.

- Kár... - biggyesztette le az ajkait és bezárta a felvételeket. - Talán hamarosan viszont látjuk. - húzta ördögi mosolyra az ajkait.

- Lányok! - halottuk meg egy erőteljes női hangot. Ijedten összenéztünk. Csak egyetlen egy személy lehet. Linda...
Asley gyors berúgta a lábával a gurulós széket, és abban a pilanatban kinyílt a szoba ajtaja. Felvont szemödökkel nézett ránk a kávézó vezetője.

- Ez meg mi akar lenni? Hm? - mondta elfojtott dühvel.

- Papírdoboz! - horkantott fel Asley. - Papírdobozokat kerestünk. - nevette el magát és a polc tetetjén lévő kartondobozokon akadt meg a szeme.

- Át látok a hazugságokon Asley. Még mindig nem jöttél rá?! Indulás! Várnak a vendégek! Gondolom nem nekem kell őket kiszolgálni, ugye? - csapta össze a tenyerét és mérgesen ránk nézett.

- Ez a nő maga az ördög. - motyogta Asley, úgy, hogy csak én hallottam miközben kisiettünk a kávézó előterébe.

- Szerintem még annál is rosszabb. - bológattam egyetértően.

Will ma szabadnapot vett ki, így Asleyvel ketten igencsak megszakadtunk a munkába a nap folyamán.

- Egy náci. - harsant fel Asley csalódottan. - Úgy hajt minket... - tette karba kezeit.

- Igazán találó név. - nevettem el magam keserűen, miközben támaszkodtam a pulton.

***

Hazafelé menet még beugrottam a gyógyszertárba, úgyanis Jasonnak szükség volt még néha fájdalomcsillapítóra. A sérülései gyorsabban múltak mint gondoltam. De sajnos, azóta sem beszélt többet az incidensről. Mindegy hogy, hogy próbáltam faggatni semmilyen módszerrel sem sikerült. A végén már feladtam, és úgy döntöttem magam mögött hagyom ezt a témát. Ha egyszer elakarja mondani, akkor úgyis elfogja mondani. De legbelül talán mégsem tudtam 100%-san kitörölni a témát a fejemből. Aggódtam érte. Éreztem, hogy az a valaki a múltjához kapcsolódik.

Már az egyetem kapuja előtt voltam, amikor hirtelen szembe néztem az ismerős kígyó tetoválást viselő idegennel, aki egy fa alatti padon ült.

- A jeges americano srác ! - mondtam magamnak, de talán egy kicsit túl hangosra sikeredett, mivel ő is meghallotta.

- Az én lennék? - nevetett fel elképedve.

- Mit keresel itt? - kérdeztem megdöbbenve, bár nem épp a legudvarisabb hangnembe.

- Visszahoztam. - emelte fel a fehér szatyrot, amiben a kávézó logós fekete nadrág volt.

- Honnan tudtad, hogy itt leszek? - vontam fel az egyik szemöldököm.

- Talán jó megfigyelő vagyok. - kontrázott és nekem nyújtotta a szatyrot.

- Ez most mit jelent?

- Láttam egy könyvet a kiszolgáló pulton ahol te álltál. Az egyetem volt a szerző, így megadtam az esélyt.

- Lenyügöző. - mosolyodtam el.

- A nevem Adam. Azt hiszem ez jobban tetszene mint a jeges americano becenév. - mondta komoly hangvétellel.

- Igen, persze, bocsánat. - bológattam hevesen, míg elítéltem magam 56x legalább amiért ilyen udvariatlan voltam vele.

Kinyújtotta a kezét bemutatkozásul, amit én finom megráztam, míg ő ezt egy halovány mosollyal nyugtázta. A tekintete egy tized másodperc alatt elborult, és sötétséget árasztott miközben bámult a hátam mögé. Elegedtem a kezét, és Jasont pillantottam meg nagy meglepedősémre felénk tartani. A fekete trikó belesimult az izmos felső testébe, a karján az izmai megfeszültek és nem éppen kedves tekintettel bámult.

Abban a pilanatban, ahogy odaért megtagadta a karom és erőteljesen a háta mögé húzott.

- Micsoda meglepetés Torres. - mosolyodott el szarkasztikusan Adam.

- Ezt én is mondhatnám. - viszonozta Jason.

- Elég kellemes társaságom volt. - mondta és enyhén rám mosolygott, amire Jason teste annyira megfeszült, hogy már nem is hallotta, hogy mit mondogatok neki folyton.

- Kár, hogy ez a kellemes társaság már tartozik valakihez. - mosolyodott el szarkasztikusan Jason és egy pillanatra sem vette le a tekintetét Adamről.

- Ti ismeritek egymást? - fakadtam ki már sokadjára, mire valamelyikük meghallja a kérdésem.

- Nagyon is jól. - mosolyodott el hidegen Adam.

- Ann had mutassam be Adam Carter-t, az életem legsötétebb emberét. - mondta Jason magabiztosan és szemeiben egyre fokozódott a düh.

- Szerintem semmi szükség beavatni a múltunkba. Már amúgyis tovább kéne lépni, nem? - kontrázott Adam.

- Hogy vannak a sérüléseid, Carter? - mondta cinikusan Jason.

- Ezt én is kérdezhetném. - vágott vissza Jason.

- Na jó, álljunk meg egy pillanatra. Jason te vele verekedtél aznap? - néztem Jasonra mérgesen, aki felhorkantott de továbbra sem válaszolt.

- Ez az ember erőszakolta meg a fogadott nővérem. Gondolom megvan a jogom hozzá, hogy elítéljem kicsilány. - nézett mélyen a szemembe Jason. A szívem összeszorult és egyszerre sokkos állapotba kerültem. Adam Carter egy szimpatikus, udvarias személynek tűnt első látásra, és most kideült, hogy valójában már megerőszakolt egy lányt. Elkezdett felemészteni a düh és az undor.

- Nem hiszem, hogy itt és most kéne ezt megbeszélnünk. - vonta meg a vállát Adam.

- Ebből már úgysem tudod magad kihúzni. - mondta keserűen Jason.

- Egy fiatal kamasz voltam. És ő is akarta legbelül. - mondta keményen Adam.

Jason erre még jobban megfeszült és neki esett a kígyó tetkós személynek. A nyakánál fogva, hozzá nyomta az alattunk lévő fa törzsének. Ijedtembe a lábam a földbe gyökerezett.

- A nyílt utcán ez biztos jó ötlet, Torres? - nyögte ki, miközben kezdett már sápadni.

- Soha ne vedd a nővérem nevét a szádra, te rohadék. - sziszegte Jason, míg lassan elkezdett lazítani a szorításán miután folyton kérleltem, hogy hagyja abba.

- Belém volt esve. - folytatta Adam.

- Adam légyszíves fogd be! - kiáltottam rá kétségbeesetten, mert nagyon úgy tűnt, hogy az volt az idegen célja, hogy tovább manipulálja Jasont, ami előbb utóbb rendőri és jogi következményeket vonna maga után. Megragadtam Jason csuklóját és mélyen a szemébe néztem. Könyörögtem, hogy hagyja abba. Könyörögtem, hogy ne süllyedjen le az ő szintjére. Jason végül elengedte.

- Ha kíváncsi vagy a színtiszta igazságra Ann, keress meg. - mondta határozottan és lassú léptekben elhagyta a helyszínt.

- Mi a francért voltál vele? - emelte fel a hangját Jason, miközben az irányomba fordult.

- A kávézóban volt egy kis baleset, és most hozta vissza a nadrágot amit kölcsönbe kapott. Ennyi. - hadartam el, széttártam a kezem mérgesen de egyben csalódottan. - Miért nem meséltél róla? - fakadtam ki szintén.

- Soha nem akartam, hogy csak elképzeld is az undorító látványát. - Azt hittem hozzád ért.. - lágyult meg a hangja.

Nem.. - ráztam meg a fejem és az arcára tettem a kezem. - Megtudom magam védeni. - néztem rá majd szenvedélyesen megcsókoltam.