Arrogáns szobatárs

My life in California #28

Kiruccanás

A kávézóban nem beszéltem többet Adamről a történtek után. Sőt, ha Asley szóba hozta igyekeztem nem reagálni rá semmit. Közömbös voltam, amit ő észre is vett, és egy idő után már nem firtatta a tetovált férfi kilétét. Willel idővel úgy tűnt elkezdtek rendeződni a dolgaink. Valószínűleg már elfogadta, hogy köztünk nem igazán lehet semmi a jövőben. Túl különbözőek vagyunk, különböző életcélokkal. Na és persze, nem terveztem elmenekülni az arrogáns de még milyen jóképű szobatársamtól. 

- Ann! Olvastad a mai horoszkópodat? - szaladt oda mellém Asley, egy ezotériás újságot a kezében tartva. 

- Nem hiszek az ilyenekben, és ezt tudod jól. - mosolyodtam el cinikusan 

Minta megsem hallotta volna a tagadásom, elkezdte olvasni a lapot. 

- "A romantika, szerelem és az önkifejezés hangsúlyos lesz az életedben. Az eddigi bonyolult helyzetek tisztázódnak, ami elszakadáshoz vagy újrakezdéshez vezet. Ne csak a megérzéseidre hallgass, mert nem biztos, hogy minden alkalommal a helyes irányba terel." - fújta ki egy szuszra.

- Most ez tényleg kellett? - néztem rá nem túl vidáman. A horoszkópok olyanok amiben az emberek többsége nem igazán hisz. De amint véletlenül megtudod a napi horoszkópodat, automatikusan az agyad elkezdi keresgélni a jeleket és az esetleges összefüggéseket. Ha épp rosszat ír, akkor elkezed bebeszélni magadba, ami végül tényleg megtörténik. Így, igen. Nem szeretem a horoszkópokat. 

- Ugyanmár! Nem olyan rossz ez! Csak légy bölcs ma. - vágta rá nevetve. - Akarod hallani az enyémet? - kérdezte izgatottan. 

- Lécci, ne. 

- Szóval, " érzed a változást... - kezdett bele, de megragadtam az újságot a kezéből és beledobtam a kukába.

- Mindig ugyanaz a sablon szöveg. - forgattam meg a szemeim a terasz felé menet. 

A teraszon megláttam Willt, aki épp takarította le az asztalokat.

- Mondd, hogy jól jön a segítség. Nem akarok több ezotériát hallgatni Asleytől. - sóhajtottam fel.

Will nevetve megrázta a fejét, és elkezdtük a használt poharak, illetve süteményes tányérok lepakolásását az asztalról. A műszak gyorsan eltelt, és a vége felé már nem is itt voltam lélekben. Jasonnal megegyeztünk, hogy a kora délutánt kicsit kettesben fogjuk tölteni, távol Nicktől aki mindig kitalál valami hülye programot. Felmegyünk a hegyekbe, és kicsit kiszellőztetjük a fejünket. 

- Mindened megvan, kicsilány ? - kérdezte Jason egy ravasz mosoly kíséretében.

- Azt hiszem nem tudom mire vállalkoztam. - hátráltam meg, ahogy a túracipőmet magamra rángattam. 

- A te ötleted volt. - húzta mosolyra a száját, majd megragadta az én hátitáskámat is, és azt is a vállára kapta. 

Felültünk a fekete motorra és fél óra alatt már a fenyvesek finom illatát éreztük. Átvettem a hátisákám Jasontól, és mégegyszer belenéztem, hogy minden eszenciális dolog megvan-e, mielőtt neki kezdünk a túrának. Az erdő madár csicsegésektől zengett. Teljesen más volt itt a levegő. Sokkal tisztább. Megnyugtatott a tudat, hogy most végre egy nyugodt helyen Jasonnal komolyabb dolgokról is beszélhetek. Az utunkat egy-egy kis fa tábla irányította, ha esetleg véletlenül eltévednénk. 

- Szóval a múltkori után... jobban vagy? - tettem fel lélegzetvisszafojtva a kérdésem, miközben az apró faágaktól és levelektől roppant alattam a talaj amerre léptem. 

- Ezért vagyunk itt? - kérdezte és visszanézett rám sokatmondóan. 

- Tudom, hogy nem akarsz erről beszélni valószínűleg, és megértem, de mi van ha tényleg nem tudjuk a 100%-os igazságot? - céloztam arra amit még Adam mondott. 

Jason hirtelen megtorpant és jeges lett a levegő körülöttünk. 

- Ott voltam Ann. - mondta keményen rám sem nézve.

- Igen tudom... és tudom, hogy amit tett az megbocsájthatatlan, de mivan ha van más is amit nem tudunk? 

Jason nem válaszolt. Láttam, hogy megfeszültek rajta az izmai és egyre kellemtlenebbé vált a légkör.

- Én csak miattad aggódok. Talán, ha megbocsájtanál neki, a te lelkednek is könnyebb lenne. - folytattam egy bártotalanabbul. 

Még mindig nem válaszolt. 

- A bosszú, meg az örök haragtartással csak magadat teszed tönkre. - kezdtem bele megint, de abban a pillanatban amikor ezt kimondtam, mintha a karma közbeszólt vola, ugyanis a lábam beleakadt egy kidőlt kisebb farönkbe. Levegőbe kalimpálva, felsikítottam, és nagy meglepődésemre nem a talajjal találtam magam szemben, hanem Jasonnal. 

- Jól vagyok. Ahelyett, hogy ennyire aggódsz értem kinyithatnád a szemed jobban. - mosolyodott el pimaszul Jason.
Kimásztam a karjaiból és egyszerre éreztem hálát és egy kis dühöt. 

- Ne tereld a témát. - mormogtam az orrom alatt.

- Aki tereli a témát az te vagy. Nem én vertem szét majdnem az arcom. - nevetett fel.

- Oké, oké. Értettem. - forgattam meg a szemeim. 

Annyit beszéltem, hogy csak most rögzült bennem a tudat, miszerint megérkeztünk az úticélunkhoz. A legmagasabb ponton voltunk, és épp lemenőben volt a nap. 

- Épp elkaptuk ezt a gyönyörű kilátást. - ámultam. 

- Nem volt véletlen. - vágta rá Jason, miközben nekem ezernyi gondolat cikázott a fejembe. Jason ezt az egészet így tervezte. 

- Még a végén azt hiszem, hogy romantikus lélek vagy. - nevettem fel. 

- Az nagy hiba lenne. - mosolyodott el cinikusan. Levette magáról a fekete dzsekijét, majd odaadta nekem, hogy ráülhessek. Mindketten leültünk a földre és egy ideig szó nélkül bámultuk a kilátást. 

- Már megbocsájtottam. - mondta a semmiből Jason, miközben továbbra sem vette le a szemeit a látványról. 

Meglepetten rá néztem. 

- Abban az időben a nővérem teljesen belé volt esve. - kezdte, majd összeszorította az ajkait. - és Carter kihasználta azt. 

Szomorúan halgattam majd tovább tartottam a csendet, hátha ezzel többet is elárul az érzelmeiről. 

- Ennyi. Viszont, sosem fogom elfelejteni amit tett. - vágta rá keményen. 

Óvatosan rácsúsztattam az ujjaim a kezére, várva a reakcióját. 

- Mostmár örülsz? - kérdezte egy piamasz mosoly kíséretében. Hevesen bólogattam. 

- Köszönöm, hogy elmondtad. És örülök, hogy már nem mérgezed magad ezzel. - mosolyodtam el. - Talán ideje lassan visszamennünk. - folytattam, mert már éreztem, hogy a csípős szél feltámadt. 

- Ne ilyen gyorsan, kicsilány. - mosolyodott el cinikusan. 

- Nem tudtam, hogy terveid vannak még. - nevettem el magam szarkasztikusan. 

- Még nem fejeztem be. - mondta csábító hangnemmel. 

- Akkor lássuk! 

- Ezt érezni kell. - suttogta a fülembe, amitől összerezzentem. 

- Most komolyan itt akarsz elcsábítani az erdő szélén? - vigyorogtam, és magam sem hittem el mit mondok. 

- Nem hiszem, hogy bárki meg fog minket zavarni. - mondta magabiztosan és beletúrt a hajamba, aminek hatására pillangók kezdtek felszállni a gyomromba. Az ajkát szorosan rátaposztatta az ajkaimra és csak a levegővétel miatt váltunk el. A széldzseki kissé feljebb csúszott, így elkezdte simogatni a hüvelykujjával a derekamon a csupasz bőrt. Halkan a fülembe suttogott egy szót. "Szeretlek".