Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Fattyúnak születtem, mégis a Velaryon nevet viseltem. A várfalakon belül és kívül mindenki tudta, hogy sem én, sem a három testvérem nem tisztavérű, mégis csak kevesen merték kimondani. Tartottak a nagyapám, Viserys haragjától, aki részben az édesanyám iránt érzett szeretetből, részben a családi béke elvesztése okozta félelemből láncra verte és elrejtette magában az igazságot.
Én voltam édesanyám első gyermeke, megelőzve az ikertestvéremet, Jacaeryst. A Hódítás utáni száztizennegyedik évben jöttünk a világra, és ami a külsőt illeti, nem is lehettünk volna különbözőbbek. Ha nem egyszerre osztoztunk volna édesanyánk méhén, talán én lehettem volna az egyetlen a testvéreim közül, akinek a származását nem kérdőjelezik meg.
Nem tudom, a természet ajándékozott-e meg, vagy az Atya kegyelme szállt rám, de a hajam – egyetlen, a tarkómnál lévő barna tincs kivételével – ezüstszőkében pompázott, a tükörből pedig egy csaknem teljesen lila szempár nézett vissza rám. Így néha, amikor magamra néztem, egy-egy pillanatra megfeledkeztem a valóságról.
Az első pár gyermekévem boldogságban és szeretetben telt. Gyanútlanul játszadoztam és tanultam, az öcséimmel és Alicent gyermekeivel apró csínyeket követtünk el, amelyekkel gyakorta felbosszantottuk a szolgálókat. Ám ahogy telt az idő, az addig kedvesnek vélt szavak és őszintének tűnő mosolyok lyukacsos fátylán át bekúsztak az elmémbe az árnyas folyosókon elsuttogott találgatások és pletykák.
Mindaddig nem foglalkoztam a származásommal, amíg Alicent legidősebb fia, Aegon lángra nem lobbantotta bennem a kétely szikráját. Napsütéses délután volt, és éppen kincskeresőset játszottunk. Én Helaenával és Lucerysszel voltam egy csapatban, Aegon pedig Aemonddal és Jace-szel. Először ők álltak nyerésre, de ahogy én és Lucerys egyre jobban összecsiszolódtunk Helaenával, hamarosan ránk mosolygott a szerencse. Nem sokkal később már kétszer annyi zsákmányunk volt, mint az ellenfeleinknek, akik egyre többször és egyre hevesebben vitáztak, majd a sokadik szóváltás után csúnyán elharapóztak a dolgok.
Hiába csitítgattuk őket Helaenával, mindenki csalással vádolta a másikat, és nem egy korábbi sérelem is a felszínre tört. Végül Aegon fattyúnak nevezte a fiútestvéreimet, rám meg azt mondta, a rusnya tincsemmel és a légypiszok pettyezte szememmel úgy festek, mint egy torzszülött, akinek még a saját teste sem tudja eldönteni, mi szeretne lenni. Ezután felém lépett, hogy belemarkoljon a hajamba, ám Jace elém állt, és a mellkasánál fogva ellökte Aegont. Ő azonban nem esett el, hamar visszanyerte az egyensúlyát, és újból nekem akart rontani. Jace arcon ütötte Aegont, Aemond Jace-t, Lucerys meg Aemondot. Ekkor verekedtek össze a fiúk először, és ami ott elhangzott, mindünkbe végérvényesen beleivódott.
A szülőktől kapott alapos fejmosást követően, még ugyanezen nap késő estéjén, miután csak nem hagyott nyugodni a gondolat, kérdőre vontam édesanyámat. Minden, ami addig lényegtelennek tűnt, mint az öcséim külleme, Ser Harwin velünk szembeni, atyáskodó viselkedése, hirtelen nagyon fontos lett, és nem fért a fejembe, hogy lehettem ennyire vak. Miért nem vettem észre soha az árulkodó jeleket? Miért büszkeséget, és nem kérdéseket ébresztett bennem a saját küllemem? Hogyan élvezhettem volna továbbra is a születési előjogaimat, ha a vérem nem is lehetett volna mocskosabb?
