К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
Királyvár még sosem tűnt annyira komornak, mint aznap. Ahogy a hintó átgördült a hatalmas kapu alatt, fojtogató érzés kerített a hatalmába. Mindkét tenyerem nyirkos volt az izgalom és a félelem egyvelegétől, és még a réteges ruházat és a vastag köpeny alatt is dideregtem.
A zászlók és a várfalakon lógó Targaryen címerek sárkányai alattomos táncot jártak a sötét anyagba belekapó szél nyomán, és úgy tűnt, mintha bármelyik pillanatban elhagyhatnák a helyüket, hogy közelebbről is megnézzék az érkezőket: minket.
Az aggodalmam szülte káprázat olyan tekintettel ruházta fel a szárnyas fenevadakat, amely egyszerre volt vészjósló és becsmérlő. Tudatták velem, mennyire nem illek abba a feketeségbe, amibe születtem, mert csak félig származtam olyantól, akit a feketeség vetett ki magából. Ez pedig nemcsak belső vívódásom volt, hanem külső felek harca is egymással – hisz nemcsak én tudtam, mi az igazság.
Viperák fészke ez már, nem a sárkányoké, futott át rajtam a gondolat, mihelyst megállt a hintó. Szó és segítség nélkül kiszálltam, a talpam biztosan érintette a talajt, míg a szívemben tovább gyökerezett a bizonytalanság. A köszöntésünk egyszerű és rövid volt, és amint a szemem sarkából szemrevételeztem a közvetlen családtagjaimat, arra a megállapításra jutottam, hogy szerintük méltatlan is.
Az nem számított, hogy Caswell nagyúr milyen tisztelettel és áhítattal üdvözölte édesanyámat. A puszta tény volt lényeges, hogy ő fogadott minket, nem pedig Alicent. Én nem foglalkoztam ezzel, még az arcomra sem ült ki a megbotránkozás. Nem vágytam én a pompára és a figyelemre, annál csaknem egész életemben jobban szégyelltem magam.
Jobban kedvemre volt a békés magány, amelyben viszonylag jól elrejtőztem az évek alatt. Az ugyanis kiszámítható és biztonságos volt, kirekesztve minden vádat és világi zajt. Megszűrt minden rosszat mindaddig, amíg elkerültem Királyvárat, és ez a felettébb kényelmes helyzet most véget ért. Még ha csak ideiglenesen is, de visszakényszerültem abba a gyűlölettel teli, rideg közegbe, ahol minden ferde pillantás felért egy késszúrással.
A hintó körül álló emberek többsége úgy pásztázott, mint dögevő madarak a semmi közepén, egyedül haldokló prédájukat. Nem számított, hogy a testvéreim, édesanyám és Daemon ott volt a közelemben, a mogorva ábrázatok nagyobb ráhatást gyakoroltak a közérzetemre, mint a szeretteim jelenléte. Csupasznak és kiszolgáltatottnak éreztem magam, annak lehetősége nélkül, hogy a rangommal, a majdani örökségemmel vagy a sárkányommal takarózzak. Ott voltam előttük, a pillantásuk kereszttüzében égve, mígnem porrá váltam, és már nemcsak számukra, hanem saját magam számára is semmi lettem.
Úgy tűnt, végtelen idő telt el, míg eljutottunk ahhoz a mozzanathoz, hogy Caswell nagyúr beljebb invitáljon minket. Az addigi csend kimondatlan szavaktól volt terhes, és miközben a kétszárnyú ajtó kinyílt előttünk, a hallgatás keltette feszültség a nyomunkba szegődött, és mint a hideg nem sokkal korábban, úgy ez is a csontjaimig hatolt.
