Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Édesanyám kora délután szerette volna elhagyni Királyvárat, így nem késlekedhettem. A Daemonnal folytatott, előző esti beszélgetésem egy pillanatra sem hagyott nyugodni. Pihentető alvás helyett szinte egész éjjel forgolódtam az ágyban, és egyre csak azt latolgattam, vajon magam mellé tudom-e állítani édesanyámat.
A reggeli, ami kizárólag névleg volt családinak mondható, rettentő komótosan és csaknem síri csendben telt. Az ominózus vacsorához képest kevesebben gyűltünk össze, és nemcsak a betegsége váratlan felerősödését elszenvedő király hiányzott, hanem Daemon, Alicent két fia és a Segítő is.
Evőeszközök csörrentek a tálakhoz, kancsók koccantak kupákhoz, ahogy a szolgálók folyvást újratöltötték őket, és csak elvétve hangzott el egy-egy rövidke párbeszéd a reggelizők közt. Alicent és édesanyám javarészt felszínes témákat érintettek - túl sok fültanújuk volt, és zavarukban talán maguk sem tudták, mivel fordulhatnának a másikhoz.
Múltbéli, számukra kellemes, de nem túl erős érzelmi töltetű emlékeket idéztek fel, könnyed csevelyt folytattak a legutóbbi lovagi tornáról, és a királyné az sem felejtette el hozzátenni, mennyire sajnálta, hogy édesanyám, Daemon és mi, a gyermekeik nem tudtunk elszabadulni Sárkánykőről, hogy kiélvezzük az öt napon át tartó vigadalmat.
Egy ideig figyeltem rájuk, aztán úgy döntöttem, inkább kihasználom a kínálkozó alkalmat. Helaena, egykori kedves játszópajtásom ott ült mellettem. Oly' közel voltunk egymáshoz, hogy a könyökünk néha összeért, s ezen alkalmakkor cinkosul egymásra mosolyogtunk.
Most, hogy édesanyám jelen volt, és a megérkezésünkhöz képest Alicent oldottabb hangulatban viszonyult hozzám és a testvéreimhez, már kevésbé tartottam tőle. Az aggodalmam, miszerint megrovó pillantással illet, amint beszélgetést kezdeményezek Helaenával, kevéssé vált ahhoz, hogy tétlenségben tudjon tartani.
Mialatt édesanyám és a királyné újra meg újra szóba elegyedtek, és Jace, Luke meg a jegyeseik is kellő alapzajt biztosítottak ahhoz, hogy a hangom észrevétlenül beleolvadjon a visszafogott zsivajba, közelebb hajoltam Helaenához.
- Még nem is volt rá alkalmam, hogy kifejezzem, mennyire örülök a viszontlátásnak, kedvenc néném - mondtam lágyan és halkan, gondosan ügyelve rá, nehogy megriasszam.
Pontosan tudtam, miként kell hozzászólni Helaenához. Régóta ismertem őt, és jó ideig együtt is nevelkedtünk, nem beszélve arról a rengeteg csodaszép óráról, amit közös játékkal töltöttünk. Míg a fiúk katonásdit játszottak, vagy régi történeteket hallgattak a Targaryen- és a Velaryon-ház valamelyik ősi hőséről, én csatlakoztam Helaenához, és a napfényben fürdő, füves udvaron kutattunk mindenféle bogarak és rovarok után.
Helaena szerette ezt csinálni, én meg szerettem vele lenni, úgyhogy nem igazán számított, mivel töltjük az időt, inkább a társasága volt fontos. Az elején picit tartottam attól a megannyi fajtájú és formájú élőlénytől. Az egyiknek hat lába volt, a másiknak nyolc. Az egyik két részből állt, a másik háromból. Az egyik fekete volt, a másik piros, barna vagy megint más színű.
