Ops! Esta imagem não segue as nossas directrizes de conteúdo. Para continuares a publicar, por favor, remova-a ou carrega uma imagem diferente.
Nagyapa kicsattanó örömmel fogadta Aemond frigyre vonatkozó, beleegyező válaszát, én viszont legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. A felismerés, hogy mindaddig, amíg nem szembesültem Aemond cseppet sem bizalomgerjesztő arckifejezésével, nem is voltam hajlandó belegondolni, mit érezhet, teljesen letaglózott.
Olyan megvetendő tulajdonságokat tituláltam a magaménak, amelyektől örökösen mentes próbáltam maradni. Az önzőségem és a túlzott akaratosságom nemcsak fejbekólintott, hanem undort keltett bennem saját magam iránt. Utáltam azt, akivé azóta váltam, hogy Daemonnal közösen kiterveltük az Aemonddal való frigyre lépésemet, hisz a mi kis cselszövésünk óta másra sem bírtam koncentrálni, mint arra, hogy bármi áron megvalósítsam.
Még arra sem szakítottam időt, hogy kikérjem Aemond véleményét, az érzéseire pedig egyenesen rálegyintettem, mert számba sem akartam venni annak a lehetőségét, hogy ő talán mást szemelt ki magának, és véletlenül sem engem szeretett volna feleségül venni. Nem szenteltem neki figyelmet, mert a gyermekkori emlék a napról, amikor ígéretet tett nekem arra, hogy egy nap összeházasodunk, valamint a tőle kapott, csodaszép gyűrű hűvös, mégis kellemes érintése a bőrömön túl erősen élt bennem ahhoz, hogy bármi is felülkerekedhessen rajtuk.
A király persze nem hagyta, hogy csendben roskadozzam a bűntudat terhe alatt. Miután Aemond felelt neki, egyenesen rám nézett, és engem is kérdőre vont. Az arcom égett a rám törő zavartól, a mosoly pedig, amit magamra öltöttem, hamis volt. Egy kis részem továbbra is repesett, de túl kevés volt ahhoz, hogy a többiek őszinte és féktelen örömöt láthassanak rajtam.
Senki, így nagyapám sem várt tőlem hosszú feleletet. Egyetlen szó is elég lett volna, azonban nem voltam rá képes, hogy kimondjam. Csupán egy bólintással és egy színlelt mosollyal tudtam szolgálni, és ha nagyapa észre is vette a gesztusaimban rejlő mesterkéltséget, nem említette meg. Amúgy is kár lett volna ezzel foglalkozni, hisz semmi szükség nem volt rá, hogy édesanyám ajánlata bármely részében és nyíltan megkérdőjelezhetővé váljon, pláne azok után, hogy Aemonddal mindketten állást foglaltunk.
Persze, ezen a ponton még nem tekinthettük elintézettnek az ügyet. Minekután sem én, sem Aemond nem utasítottuk el egyértelműen az egybekelésünk ideáját, Alicent előrukkolt a feltételeivel. Nem tetszett neki édesanyám azon elképzelése, hogy a jegyesség ideje alatt külön legyünk Aemonddal. Úgy érvelt, hogy az utóbbi években amúgy is többször kellett nélkülöznünk egymás társaságát, mint amennyi időt együtt tölthettünk, és annak érdekében, hogy újfent szorosabbra fűződjön a köztünk lévő viszony, jobb lenne, ha inkább Királyvárban maradnék.
Édesanyám ellenkezett, mondván, hogy még számtalan tenni- és tanulnivalóm akad Sárkánykőn, azonban a királyné meggyőzhetetlen maradt, és nemsokára Ser Otto is a segítségére sietett. Átvette a szót Alicenttől, és további indokokkal élt; egyebek mellett azzal, hogy a frigyünk miatt tartandó ünnepség megszervezése nem lesz könnyű feladat, és végig megkívánja a jelenlétemet – elvégre az én leendő menyegzőmről volt szó, nem máséról.
