Áruló (Mattheo Riddle ff.)

3.

1942. 

Ismét egy furcsa helyen vagyok. Talán megint egy álom lehet, csak nem értem miért történik ez velem. 

Clara néném áll előttem és egy fiatalabb srác. Fekete haja van, 17 év körül lehet. Olyan mintha nem láthatnának. Mintha szellem lennék körülöttük. 

- Szervusz Tom. - szólal meg Clara. Semmit sem fiatalodott vagy öregedett, ugyan úgy néz ki mint ahogy én ismerem. A srác vetett rá egy pillantás, de nem szólt semmit. - Én segíthetek neked a horcruxokkal. - a srác erre ismét rápillantott. 

- Nem tudom miről beszél. - válaszolta ridegen és ekkor bevillant. Azok a szemek, az a haj, Riddle. Tom Riddle. 

- Hallottam rólad. Utánam kérdezősködtél, hát tessék, most itt vagyok. 

- Szerintem megbolondult. 

- Tom, tényleg segíteni akarok. 

- Vigyázz mit kívánsz. - villant veszélyesen a szeme, de tudhatná, hogy Clara mellett ő egy senki. Fájdalmasan tanultam meg ezt a leckét. 

- Ezt vegyem fenyegetésnek? - billent kicsit oldalra a nénikém feje. - Te tényleg nem tudod hogy ki vagyok. 

Nem tudom mi lett a beszélgetés vége mert ismét abban a feketeségben voltam, viszont már nagyon untam ezt a játékot bármi is legyen. 

- Oké, nyertél. - mondtam es el kezdtem járkálni. - Most már engedj ki innen. - semmi. Néma csend. - Hallod!? Engedj ki! - kiáltottam. Semmi. 

Reggel frissen, üdén néztem bele a tükörbe, egyedül a homlokomon egy kis seb árulkodott a tegnap történtekről. Rövid vállig érő hajamat megigazítottam, ujjaimmal kifésültem s indultam is az első órámra ami történetében SVK volt.

Megtehetném, hogy feldobom őket Dumledore professzornak vagy a Rendnek, és részben ez lenne a kötelességem, viszont ha az ő terveket követem, mind meg fogunk halni.

Talán ma végre, lesz egy normális első napom. Bár nem mintha a tananyagot már nem fújnám kívülről.

A folyosón sétáltam mikor egy kezet éreztem meg a karomon, és egy szertár helyiségben találtam magam, a "csoda ötös" társaságában. Megforgattam a szememet.

- Drágám nem kellene így összefutnunk. - Szólalt meg Mattheo.

- Mit akartok megint?! Hm?! - Kezdett nagyon idegesíteni ez, csak hagyjanak békén,

- Az orvos a kórházban mondott valamit, - lépett elő Theo. - úgyhogy megkérdezem szépen, ki vagy?

- Az apám 1942-ben találkozott egy nővel, úgy hívtál Clara. A lényeg, hogy mikor beiratkoztál az iskolába, ugyan az a nő sétált melletted, és egy percet sem öregedett. Mégis hogy lehetséges ez? - Fordult felém. - Szóval ezek alapján nekem úgy tűnik, hogy nem is vagy te olyan ártatlan mint azt hiszik. Tűnj el megy szélén mondom! - Elmosolyodok.

- Miért mosolyogsz? - Kérdi Draco.

- Hát mondd el Dumledorenak. Mi állít meg?

- Mi? - Néz rám hitetlenkedve Mattheo.

- Semmit nem szóltál még Dumledorenak. Miért? - Szúrósan néz rám, szinte égetti a tekintete a bőrömet. - Mert tudod ha én lebukok akkor mind lebukunk.

- Ez egy fenyegetés!? - Kelt ki magából ingerülten.

- Egy tény. Ha megtudja a hihető tagadhatóságnak lőttek. Az egyetlen érdemi védekezésének.

- Honnan tudsz te erről? Kitől tanultad ezeket a szavakat? - Szólalt.

- Oh Mattheo - Mormogtam. - Tudom, hogy fiatal vagyok, de az eszem már rég a korom elött jár.

- Ezt hogy érted? - Hallottam még Pansy hangját, de nem válaszoltam csak kinyitottam az ajtót és kisétáltam. 

Az órát Umbrudge professzor tartotta, így a lehető leghátsó padba ültem, minél közelebb vagyok az ajtóhoz annál jobb. Astoria Greengrass foglalt mellettem helyet, ezért vele beszélgettem amíg a tanárnő meg nem jelent.

- Jó reggelt gyerekek. - Jelent meg a hátunk mögül így mind az ajtó felé fordultunk, majd elindult a tábla felé miközben mi követtük a tekintetünkkel. - A rendes bűbájos fokozat. - suhintott a pálcájával majd ez felíródott a táblára. - Ez a vizsga vár rátok. De inkább csak rövidítve emlegetjük, RBF. Ha jól tanultok nem marad el a jutalma, viszont ha lustálkodtok annak a következményei igen csak súlyosak. - nézett végig rajtunk vigyorogva. Legyintett egyet a pálcájával majd a háta mögül egy halom könyv repülővel kiosztásra került.

Belelapoztam a könyvemben így nem igazán figyeltem mi történik körülöttem, és milyen jól tettem, s csak akkor néztem fel mikor Harry Potter vitatkozni kezdett a professzor asszonnyal. Astoriával sokatmondó pillantást váltottunk.

Miután Harry büntetést kapott, el is kezdtük az anyagot. Egy pergamenre írtam a jegyzetemet miközben valaki megdobott egy összegyűjtött papírral. Tudom hogy Riddle volt, de nem nézek rá, csak azért sem.

Az egész osztály csendben írt. Megint megdobott. Ignoráld Iza, ignoráld.

Felált a helyéről majd a padom mellé osont és egy almát rakott elém.

- Upsz. - Mondta miközben lerakta az ételt. Talán meg van mérgezve? Leguggolt a pad mellé, de én még mindig nem néztem rá. Gondolom ez vezetett odáig hogy meghúzza a hajamat. - Drágám. - Mondta közben.  Nálam pedig elszakadt a cérna, így hírtelen feláltam, s az első dologgal amit találtam, ami történetesen az SKV tankönyvem volt, pofon vágtam.

- Hagyj békén! - Kiáltottam rá. Az egész osztály felénk kapta a tekintetét. Ő csak elmosolyodott pedig szerintem tuti eltörtem az orrát.

- Miss White, kérem üljön vissza. - Mondta kimérten a professzor. Tettem amit mondott.