Áruló (Mattheo Riddle ff.)

21.

Nem emlékszem mikor voltam itt utoljára, de ezt a sötétséget bárhol felismerem. 

Majd elkerültem valahova, és mintha egy szellem lennék, csak nézhetem mi történik. Clara nénémet látom, és engem, de fiatalabb vagyok sokkal. Kilenc év körül lehetek. 

Egy mezőn állok, alkonyodik, égésnyomok vannak mindenütt. Emberek álnak körüöttem, vagyis az akkori énem körül. Emlékszem erre a napra. Clara reggel azt mondta, hogy egy White képes élni az ártatlansága nélkül. Akkor nem tudtam miért mondja ezt, éjfélre azt kívántam bár ne is keltem volna ki az ágyból. 

- Mezőiteket elemészti a tűz, ha nem cselekedtek. - szólok, vagyis a régi én. Minden felé lángok vannak, de még nem nagyok. Lehajolok majd a tűzből egy lángot emeltem ki. Az emberek döbbenten néztek, bár nem is csodálom. Nem minden nap lát az ember egy gyereket, aki a kezében tartja a tüzet, égés nélkül. Pedig az egész csak egy egyszerű ige volt. - Izana White vagyok, most esélyt adok nektek, hogy csatlakozzatok hozzám, egy jobb jövőért, és esküszöm nektek, hogy azok akik bántanának, meg fognak halni, sikítva. 

Volt aki csatlakozott is, de sokan nem, bár nem csoda. Elég erős szavak voltak egy gyerek szájából. 

- Emlékezz Izana, mit teszünk azokkal akik alábecsülnek minket. - mondta Clara Néném. Bólintottam, de nem akartam megtenni, viszont jobban féltem Clara dühétől mint bármi mástól. Felemeltem a pálcámat, majd a velem szembeszállókra mutattam vele. 

Eltűnik minden. Ismét azon a fekete helyen vagyok. 

- Emlékszel még? - lépet ismét elő a 98-as énem. - Az volt az első alkalom, mikor bántottunk embereket. 

- Nem akartuk. - hebegem. Már nincs olyan nagy különbség köztűnk, legalábbis a kinézetünkben. 

- Engem nem kell meggyőznöd, ott voltam, tudom. - vont vállat. - Rég találkoztunk. Hol tartasz? Már megvolt a visszatérésed a Roxfortba, ugye?  

- Igen, de...

- Akkor csak élj tovább, még csak most kezdődik a buli. - mosolyog. 

Felébredek. Levegő után kapkodok. Le vagyok izzadva. 

- Izana? Jól vagy? - néz a szemembe Mattheo. 

- Igen. - lihegem. - Igen, csak egy rossz álom. - szedem össze magam. 

- Semmi baj. - mondja miközben visszafekszünk. Oldalra fordulok, ő is így tesz, szóval a szemébe tudok nézni. 

- Tudtad, hogy az első este, azért voltam abban a raktárban, mert rosszat álmodtam, akkor is? - kérdezem. 

- Kalandos este volt. 

- Nem pontosan így fogalmaznék, de igen. - Forgattam a szemetem, majd komolyra fordítottam a szót. - Malfoy sokat jár a szükség szobájába, mostanában. 

- Kérdeztem apámat, de nem volt nagy segítség, csak annyit mondott, hogy Draco tudja a feladatát. 

Felkelek, széthúzom a függönyöket, és megcsap a világosság. 

Nincs jó előérzetem a mai nappal kapcsolatban, de tudom, hogy semmi okom nincs rá, hogy ezt érezzem. 

- Mindenesetre, ki fog derülni. - vonok vállat, azzal elkezem összeszedni magamat a napra. 

Úgy tűnik tévedtem. Ritka alkalom, de be kell látnom, hogy felesleges volt az aggodalmam a mai napra. Már kezd esteledni és minden rendben volt.