Áruló (Mattheo Riddle ff.)

6.

3 héttel később...

Az elmúlt hetekben viszonylag sokat lógtam Theodore Nott-tal, mondhatni barátok vagyunk, vagy legalábbis valami gyengébb szintje. 

Semmi személyeset nem mondtam neki magamról, és nem is firtatta így jól el vagyunk. 

Viszont feladatom van. Ezért vagyok itt. Mindig emlékeztetnem kell magam. Nekem nem adatott meg az az ajándék, hogy tényleg tanulni legyek itt. 

Néha beszéltem az arany trióval is bár őket már ismertem a Rend miatt. Rendesek voltak velem mindig is, de sosem tartoztam igazán az ő társaságukba. Egyedül Granger az aki nem igazán kedvel. 

Az viszont aggasztó, hogy Harry Voldemortról álmodik. Egyre csak azt az elméletet igazolják, hogy a háború már tényleg elkezdődött, ahogy Theo mondta. 

Már sötét van kint, és mindenki alszik. Tökéletes a helyzet arra amire készükök. A könyvtárba megyek a tiltott részlegre. Végig húzom a régebbnél-régebb könyveken az ujjamat, a címüket olvasva. 

- KI VAN ITT? - Vágott a csendbe Flich hangja. Bebújtam ez egyik sor mögé így nem vett észre amikor elhaladt mellettem, majd kiment a könyvtárból. Megkönnyebbülten sóhajtottam. 

Visszatértem az eredeti elfoglaltságomhoz, de valaki megragadott és a könyvtár végében lévő helyiségbe rántott. Valami iroda féleség lehet, mert telis-tele volt dossziékkal. 

A reflexem azonnal kapcsolt és szó szerint behúztam egyet neki majd a falhoz szorítottam a "támadómat". 

- Mi a francot csinálsz, Riddle?! - Kérdezem tőle dühösen és még erősebben nyomom a falhoz. Nagy nehezen ráveszem magamat, hogy elengedjem. 

- Ugyan ezt én is kérdezhetném, hajnali 3 van. 

- Amit a szabadidőmben teszek az nem a te dolgod! - sziszegem. - Most ha nem bánod megyek. 

- Ami azt illeti bánom. - mosolygott gonoszul. - Mit csináltál? 

- Még egyszer mondom. Nem. A. Te. Dolgod. 

- Ez esetben élvezd az itt létet. - Csak kacsintott azzal kilépet és becsukta az ajtót. 

- Iszonyatosan jobban teszed ha kiengedsz Riddle! - Mondtam az ajtó másik felén lévő srácnak. Hallottam, hogy kattan a zár ahogy bezárja azt. 

- Érezd jól magad ott bent, szerelmem. - halottam ahogy halkul a járása, ebből arra következtettem, hogy elment. 

A rohadt életbe. 

Reggelig el kell tűnnöm innen különben nekem annyi. Körbenéztem a helyiségben hátha van valahol egy kulcs, bár attól tartok, hogy varázslattal zárta be az ajtót. Levettem egy dossziét majd belenéztem. Elakadta a lélegzetem. 

Jóslatok. 

Minden jóslat amit a Minisztérium őriz ide van írva. 

Sorra néztem a neveket a mappák oldalain. Meg kell tudnom valamit, pontosabban sok mindent, de pillanatnyilag csak egy dolog érdekelt. 

Harry Potter

Levettem és olvasni kezdtem. 

A kiválasztott e fiú személye, kinek élni kell, s meghalni ha győzelemért küzd. Patrónus bűbáj védje az útját, lelkének részét el ne veszítse hát.  

Uram Isten. Te jó ég. A kiválasztottnak meg kell halnia, hogy legyőzze Voldemortot. A számhoz szorítom a kezemet. Összeált a kép. És ezt Dumbledore tudja. Pontosan tudja és mégis életben hagyja. Mondhat bárki bármit, de kiválasztottnak lenni valójában átok. 

Ha ezt bárki megtudja mindennek vége. El kell tűntetnem ezt. 

Nem hiszem el, hogy mindig nekem kell a mocskos munkát elvégeznem. Rámutattam a pálcámmal az ajtóra mire az egy kis idő után kinyílt majd a dossziék felé fordultam és rályuk mutattam, elmormoltam a bűbájt, s az meggyulladt. Mikor láttam, hogy a tűz elkezd terjedni kiléptem a helyiségből. A biztonság kedvéért bezártam az ajtót aegy bűbájjal, nehogy a tűz át tudjon terjedni a kastély többi részére is. 

Most viszont el kell tűnnöm mielőtt valaki itt talál. Megint. 

Visszasétáltam a szobámba, s lefeküdtem aludni. 

Reggel az ébresztőm fájdalmas hangjára keltem. Összeszedtem magam, majd besétáltam a klubbhelységünkbe. Néhányan, olvastak, néhányan csak szimplán beszélgettek. Itt minden olyan átlagos. Minden olyan normális. Sejtelmük sincs mi közeledik. 

Thodoreék is itt voltak. A kanapén ültek Mattheoékkal. Legszívesebben most kinyírnám azt az embert, de próbáltam ezt a gondolatomat félrerakni amikor is Theo intett és szolt hogy menjek oda hozzájuk. 

- Nahát Izana, tényleg te vagy az? - mosolygott mikor ledobtam magam mellé a kanapéra. - Olyan rég láttalak, hogy fel sem ismerlek már. 

- Tegnap találkoztunk. - néztem rá furán. 

- És akkor most ti tényleg ilyen barátok lettetek? - kérdezte Draco. 

- Ja. Bírom benne, hogy úgy szarik rám ahogy senki ezelőtt. - röhögött fel Theo mellettem, mire én is elmosolyodtam halványan. 

- Milyen volt reggel az edzés? - Terelte a témát Pansy. 

- Szerintem meghúztam egy izmomat. - Nyögte Mattheo. 

- Nem tudod meghúzni azt ami nincs. - Vetettem oda, mire a többike felszisszentek és elmosolyodtak, az érintettől csak egy szúrós pillantást kaptam. Én csak győztesen elmosolyodtam. 

- Kapd be, White! - Nézett rám, de nem kapta el a tekintetét rólam, hanem alaposan végigmért, szinte már égette a tekintete a bőrömet.

A mellettem lévő fotelben ült Blaisei aki valami piát tartott a kezében. Kikaptam belőle és beleittam. Vörösbor. 

- Hm nem is rossz. - Mondtam. 

- Már bocs, de nem hiszem hogy mi beszéltünk egyáltalán. - Nézett rám meglepettem. 

- Mert még sosem volt nálad ingyen pia. 

- Értem. Logikus. 

- Szóval milyen bánatot folytunk belé? - Ittam bele újra, majd visszaadtam neki. 

- A reggeli edzést. De ünnepelek is. Ma jön vissza Enzo. - Mondta. 

- Ki az az Enzo? - kérdezem. 

- Egy haverunk. - Mondja Draco. 

- Ő is? - fordulok Theo felé aki tudja mit akarok kérdezni ezért csak bólint. Király. Még egy gonddal több.