Áruló (Mattheo Riddle ff.)

19.

Izana White

Valami nem stimmel ebben az évben. Idén valami történni fog, érzem. A tanárok félnek, Draco Malfoy még a szokottnál is furcsábban viselkedik, Piton pedig mindig szemmel tartja. 

Pár napja beszéltem Mattheo Riddleel utoljára, azon az estén. Nem hiszem, hogy elárulhatja, hogy mi folyik itt, így nem is akarom firtatni, mert még a végén bajba kerül. 

Az utolsó órámnak is vége lett, ma, így a könyvárba indultam, de valaki berántott egy üres terembe. 

Az Arany trió. 

Megforgatom a szememet. 

- Ajánlom, hogy valami nyomós okotok legyen erre. - vetem oda. 

- Izana, hallgass meg. - kezdi, Hermione. - Segítened kell. - mondta ki én pedig majdnem elkezdtem nevetni. 

- Szerintünk Malfoy tervez valamit. - mondta Harry. - És nem olyan rég valaki megmérgezett egy Dumbledore professzornak szánt bort. Szerintem végezni akarnak vele. 

- Már bocs, de ez miért is az én problémám? - húzom fel a szemöldökömet. 

- Dumbledore nélkül, nem tudjuk megnyerni ezt a csatát. - magyarázza. Elmosolyodok. 

- Elég kétségbeesett lehetsz, ha az én segítségemet kéred. 

- Izana ez nem egy játék. - lép egyet felém Ron. - A világ sorsáról van szó. Jobban jársz ha segítesz!

- Hamarabb kötnék alkut az ördöggel is, mint veletek! - mondom ki. - Te, vöröske, - nézek Ronra. - azt sem tudod melyik bolygón vagy, a barátnőddel együtt. Te pedig, - nézek Harryre, - halott vagy számomra. Te és én, rohadtul végeztünk. 

- Megfeledkezel magadról. - szólal meg Hermione. 

- Granger te felejted el, hogy csak mellettem állsz, és erre mindig féltékeny voltál. Az árnyékom vagy, viselkedj is úgy. Talán nem véletlen, hogy az összes ötleted kudarcot vallott az irányításod alatt. Egy kétlábon járó második helyezett vagy! - Vetem oda. 

- Elég! - mondta erősebben Harry. 

- Ezt miért nem a Rendnek mondjátok? Óh hát persze, mert csak Sirius hinne nektek, aki... 

- Izana! Ezt ne! - folytatja a sebhelyes. 

- Miért ne? Mondjátok gondolkoztatok, hogy a Halálfalók, honnan tudták, hogy a minisztériumban vagytok? - mosolygok halványan.

- Te?! - szólalt meg Hermione. Elkerekedik a szemük. - Te büdös kurva, miattad halt meg Sirius! - kiált rám. 

- És még csak meg sem érte, mert egész gyors halált halt. - forgatom a szemem, de Hermione nekem jött, viszont engem sem kellett félteni, és azonnal vissza ütöttem. 

Nem hiszem el, hogy ezt csinálom, de ráveszem magam és kopogok az ajtón. Kissé sebes lettem, a franc se gondolta volna, hogy Granger tud ütni, de ő rosszabbúl járt. 

Az ajtó kinyílik, és Mattheo néz le rám. 

- Bocs, de nem tudom, hova máshova mehetnék. - kezdem. 

- Ki tette ezt veled? - kérdezi, meg sem hallva a mondatomat. 

- Ő rosszabbúl járt, már elintéztem, és amúgy is lány. 

- Nem hallom a nevet, szerelmem. - mondja, aztán csak megforgatja a szemét és beterel a szobába. Leülök az ágyra, ő pedig egy dobozt vesz elő amiben fertőtlenítő van. Velem szembe áll, és elkezdi lekezelni a sebeimet.

- Kezdesz úgy viselkedni mint én. - mosolyog büszkén. 

- Hermione volt, de ő a gyengélkedőre ment. 

- Kezdetnek nem is rossz. - bólint elismerően, én pedig halványan elmosolyodok. A szemembe néz, miközben a homlokomhoz érinti a fertőtlenítővel itatott vattát. Majd a számra terelődik a tekintete, majd megint a szememre, megint a számra. Beharapom az ajkamat. - Ezt ne csináld.  

- Mit? - pislogok ártatlanúl. 

- Pontosan tudod. - megnyalja az alsó ajkát. Feláll, megfogja a dobozt és elteszi. Én is felállok. Még sosem kívántam semmit úgy mint most őt, és nem értem mi bajom van. 

- Akarom ezt. - szökik ki a számon. - Azt mondtad akarod, hogy akarjam ezt. Akarom. 

- Izana, össze vagy zavarodva. - néz rám. 

- Mattheo, esküszöm neked, hogy ez a legigazibb dolog amit valaha tudtam. - Megáll. Magáll az idő. Megáll a világ. Minden megszűnik egy pillanatra, amíg elindul felém, elér hozzám, a falhoz szorít, és megcsókol. Mélyen, szenvedéllyel. Keze a derekam köré fonódik és zihál. Felemel, lábam a csípője köré fonódik, a nyakamat csókolja. Elindul velem, az ágyra dőlt. 

- Nyújtsd ki a kezed. - mondja lihegve. Teszem amit mond. Lehúzza rólam a pólómat. A földre dobja. Ingje alá nyúlok, lehúzom róla. Istenem... - Izana. 

- Igen? - szólok halkan. 

- Ezek után mik leszünk? 

- A barátom vagy. - mondom egyszerűen, mert igazából fogalmam sincs mit válaszoljak. 

- De nem a legjobb barátod. Theo a legjobb barátod. 

- Igen, de te vagy a kedvenc barátom. - mosolygok ravaszul. Közel hajol. Nagyon-nagyon közel. 

- Helyes. Most feküdj a hasadra. - teszem amit mond. Keze lefelé siklik a gerincemen. Lehúzza a szoknyám cipzárját. Újjait egyszerre csúsztatja a szoknyám és az alsóneműm alá. Mind kettőt lehúzza rólam. A józan gondolkozás képessége elhagyott. Nincsennek szavaim. Már semmi nem számít. Semmi csak ez a pillanat és az, hogy ajka a testemen siklik, keze a bőrömön, csókjai teljesen új helyeket érintenek, és kétségtelenűl elment az eszem. 

- El sem tudom mondani mennyire gyűlöllek. - súgom. 

- Tudom. - válaszol.

- Egy önző, pszichopata vagy, és nagyon utálom azt az érzést amit keltesz bennem. 

- Tudom. 

- Gyűlöllek. - súgom, ő pedig csak elmosolyodik. Erősebben csókol. Erősebben tartja a csípőmet. Én pedig nem bírtam tovább és elengedtem az első sóhajomat, amin nagyon jót mosolygott, mert ő is tudta mit jelent. Az övé vagyok, és nincs visszaút.