IN FLAMES - Égess el!

Harmadik fejezet

– Megégetett! – pattant fel a székről Billy, és Mrs. Willow elé tette a karját az asztal közepére. Sajgott a sebe, és ha visszaemlékezett arra a pillanatra, amikor szerezte, zavarttá vált. A diáktársa érintésekor először úgy érezte, mintha jéghideg vízbe dugta volna a kézfejét. Aztán ez egyre mélyebbre hatoló, szúró, majd maró fájdalommá alakult át. Égette már meg a kezét korábban, egy kerti sütögetésnél otthon, de az más volt. Hideg láng – futott végig az agyán.
Az igazgatónő nagyra nyílt szemmel leste a hólyagokat a fiú bőrén, még a szemüvegét is megigazította, hogy jobban megfigyelje. Nem talált szavakat, és bár idős asszony létére megélt pár merész dolgot ebben az iskolában, most határozottan megdöbbent.
– Menjen tanítani Harvey, elintézem – dőlt hátra a karosszékben, nem is tekintett a sarokban, a szekrény mellett szinte elbújva ácsorgó férfira. – És köszönöm, hogy behozta őket.
Harvey bólintott, és távozott az irodából. Jennet Willow összekulcsolta az ujjait maga előtt, fürkészve a szemben lévő széken ülő, túl hallgatag Dustint.
– Ez az idióta megégetett! – magyarázta tovább Billy. Úgy meredt a nőre, mint egy eszelős.
– Mégis hogy tudott volna megégetni? – kérdezte Jennet. Nyugalmat erőltetett a hangjába, de eléggé nehezére esett. – Menj le az orvosi szobába!
– Ő égetett meg! – kiabálta, és Dustinra mutatott.
– Ez nem igaz – szólalt meg Dustin. – Semmi sincs nálam, amivel meg tudnám égetni. Kutassa át a zsebeimet!
– Jó, rendben. Elhiszem.
– Egyébként ő jött nekem megint – mondta, aztán felállt, kihúzta a zsebeit. A táskáját megemelte, és a tartalmát egyszerűen az asztalra öntötte. Néhány füzet leesett a parkettára, a tolltartója szerencsére be volt cipzározva.
Dustin összeszedte a holmiját, addig Mrs. Willow az ajtóhoz ment, és kiáltott Mollynak, a titkárnőjének.
– Kísérd el az orvosi szobába Billyt – kérte a fiatal nőtől, amikor bejött.
– De ő volt! – kelt ki magából a nagydarab srác. – Hozzám ért, és megégtem.
– Ne butáskodj! – szólt rá Jennet. – Érintéssel nem lehet megégetni senkit. Tűnjetek innen! És ha még egyszer összekapsz valakivel Billy, akkor javítóba küldelek. Komolyan. Neked muszáj mindig belekötnöd valakibe.
Billy erre már nem felelt, de az idegességtől még a válla is rángatózott. Olyan szemeket meresztett Dustinra, hogy ha a tekintet szúrni tudna, akkor a fiú mellkasát átdöfi. Molly kikísérte őt az irodából.
Az igazgatónő őszintén dühös lett, mert hetente többször küldték fel hozzá Billyt. Azt azonban nem tagadhatta, hogy a csuklóján lévő seb friss volt. Jócskán fejtörést okozott neki, hogy mitől keletkezett, azonban a két tanulótól hiába várt választ. Harvey tanterméhez ment, és kopogás után benyitott.
– Mit látott pontosan? – kérdezte a férfit pár perc múlva a folyosó egyik ablakában állva, karba tett kézzel.
– Megfogta a csuklóját, és Billy felkiáltott.

Jennettet gondolkodóba ejtette ez az ügy. Azt hitte, hogy csupán ismét egy ártatlan kötekedésről lesz szó, de Billy még egyszer se panaszkodott. Sokkal inkább a durcás képet vágó srácként ült nála, és azt bizonygatta, hogy senkit se bántott. A sovány asszony arcára valódi aggodalom ült ki. Idegességében nehezen bírt megszólalni, és egy a homlokára hullott, szürke tincset simított vissza a néhol még barna, rövid hajába. A tény, hogy egy diák az iskolában égett meg, rettentően felzaklatta.
– Visszamehetek tanítani? – kérdezte Harvey.
– Korábban nem találkozott Billyvel? Nem vette észre, hogy égés volna a kezén?
– A tanteremben vártam reggel.
Csend telepedett pár percig a folyosóra. Az ajtók mögül csak néha hallatszott ki halk motyogás. Mrs. Willow azon volt, hogy visszaküldi a férfit tanítani, de ő ekkor azt kérdezte:
– Honnan jött Dustin?
– Seattle-ből. Miért érdekli?
– Kétségbeejtő, ami történik vele. Az első napján Billy a WC-kagylóba nyomta a fejét. Aztán a csap alá...
– Istenem, Harvey! – Nem bírta tovább, nagyot sóhajtott, és levette a szemüveget. Egy darabig lehunyt szemmel vett néhány mély levegőt a széles ablakpárkányhoz dőlve. Meg kellett nyugodnia. – Mindenről tudok én is.
– Lehet, hogy ott más életet élt Dustin. A költözés talán megviselte. Emiatt ilyen magányos, és biztosan zavart.
– Elváltak a szülei, és ide jött az anyjával. A nő itt nőtt fel. Dustin maradhatott volna ott is az apjával. Tehát, nem kényszerítették. Általános iskolába nem járt, mert valamiféle betegségben szenvedett. Az édesanyja árulta el. Talán nehezen tud szocializálódni, amiért magántanuló volt.
– Milyen betegség?
– Most pont nem jut eszembe – Jennet ezúttal nem bírta visszafogni az aggodalmat a hangjában.
– Bocsánat. Sajnálom, hogy felzaklatta a dolog.
– A lényeg, hogy a srácot hosszú évekig alig engedték közösségbe. Nincs miért csodálkozni azon, hogy nem sikerül barátkoznia.
– Igaza van. Most már visszamegyek tanítani. És remélem, hogy Billy sérülése hamar meggyógyul.
Mrs. Willow csak bólintott.

*

Dustinnak órán kellett volna részt vennie az igazgatóval való beszélgetés után, azonban előbb besietett a mosdóba. Végigvezette a tekintetét a fehér mosdókagylókon. Beugrott neki az az emlék, amikor Billy a csapból jövő vízsugár alá nyomta a fejét. Megborzongott és csupa libabőr lett a karja. A tükörhöz lépett, és belenézett, bár utálta az arcát. Sokan mondták neki, hogy az anyjára hasonlít. De nem emiatt utálta a tükörképét. Kék szeme alatt folyton lilás folt volt a kialvatlanságtól. Rémálmok gyötörték, de csupán néhány foszlányt bírt felidézni belőlük. Borzasztóan félt, amikor felkelt reggelente, és ennek tetejébe azonnal Billy jutott eszébe. Megeresztette a vizet, és megmosakodott, aztán néhány kéztörlőt tépett a törölközéshez. Amikor kidobta a papírt a kukába, majd megfordult, akkor azonnal görcs ugrott a gyomrába.

Sam Dawson sétált be, szőke hajában néhány hullámos tincs kanyarodott, a szeme olyan zölden csillant a sárga lámpafényben, hogy Dustin lába a földbe gyökerezett. Megpillantva egymást egyformán ledöbbentek.
– Te nem vagy órán? – kérdezte Sam.
– Belém kötött Billy – magyarázta, bár egy nagy sóhajt muszáj volt elfojtania, mielőtt szétcsúszna ott a mosdóban, mint egy gombóc olvadt fagyi.
– Lógom a bioszt, csak pisilnem kell.
– Én meg már megyek is.
Dustin elindult, erre Sam utánaszólt:
– Már lejárt az óra fele. Hová sietsz?
– Fogalmam sincs.
– Ez a hülye Billy nem száll le rólad, amióta itt vagy. Mindig ki kell szemelnie valakit, akivel kötekedhet, mert egy elcseszett energiavámpír. Dustin...
Sam biccentett a fiúnak. Látszott a pillantásán a feszültség, amiért az első óta ismert Billy már teljesen az agyára ment. Sose tudta megérteni az ilyen balfékeket.
Dustin lépett egyet felé, és a földet bámulta.
– Csendes vagy, biztos azért bánt – mondta Sam. – Miért nem véded meg magad?
– Még bírom.
– Ne már!
Erre a két fiú összenézett. Ugyanolyan zavartság tükröződött az arcukról, bár Sam dühösnek is tűnt. Rengeteg szó volt az ajkán, de csak morgott egyet.
– Jártam boxolni három évig – kezdte hosszú csend után. – Ha akarod mutatok pár fogást. Remélem nem haragszol meg, hogy ezt felajánlom.
– Visszaszólok én neki, de közben olyan kicsire zsugorodik a gyomrom, mint egy darab aszaltszilva.
– Mert félsz.
– Ugyan már! Dehogy félek!
Sam felrántotta az egyik szőke szemöldökét kérdően, meg egyben furcsállva is Dustin kijelentését. Nem akarta azt mondani, hogy aki nem fél az bizony visszaüt, vagy beveszi a leszarom tablettát...
– Akkor csak kosarazzunk egyet délután. Úgy sincs egy haverod se még.
– Biztos, hogy velem szeretnél haverkodni? Konkrétan a legtöbben egy balféknek hisznek, hála Billynek.
– Ha velem barátkozol ő se tehet semmit. Azért engem jobban kedvelnek. Harcolok Billyvel közel négy éve.
– Harcolsz?
– Ez ilyen csendes hidegháború. De azért még mindig engem akar a legtöbb csaj, és kétszer annyi barátom van, mint neki.
– Kosarazhatunk – egyezett bele.
– Ez a beszéd – bólogatott elégedett mosollyal.