IN FLAMES - Égess el!

Hetedik fejezet

Sam nem tudta mire vélni Dustin viselkedését. Tanácstalanul ácsorgott, miután az osztálytársa elszaladt. Azon tűnődött, hogy vajon mi ijeszthette meg? Hallotta az iskolában, hogy a szülei elváltak, és nehezen barátkozik, de azért mégsem tartotta magát olyan rémisztőnek, aki elől muszáj elmenekülni. Hisz, nem mondott semmi bántót. Már akkor megtetszett neki a fiú, amikor először meglátta a tanteremben. Harvey órája volt az első aznap, és Sam emlékezett rá, hogy mennyire félénken mutatkozott be a srác, meg a diákok kuncogására is. Ettől elkeseredett. Sose kötekedett senkivel, és nem szórakoztatta, ha valaki kilóg a sorból. Emiatt ellenségeskedett Billyvel. Ki nem állhatta őt, amiért azzal próbálja feldobni az életét és növelni a népszerűségét, hogy megfélemlít másokat.

Sóhajtott. Sajnálta, hogy máris befejeződött a találkozó. Libabőrös lett a csepergő esőben, ezért visszarakta a labdát a bicikli kosarába, és nyeregbe ült. Gyorsan tekert, hogy minél hamarabb hazaérjen, közben azon járt az esze, mit mondjon Dustinnak a suliban. Nem akarta ennyiben hagyni a dolgot. Gyakran gondolt rá otthon is, ha pedig összefutottak, akkor a torkában dobogott a szíve érte. Úgy átölelte volna, és sejtette, hogy ez Dustinnak se lenne ellenére. Észrevette, ha egy fiú különbözik a többiektől.

Mire behajtott a következő utcába leszakadt az ég. Vacogva hajszolta a kerékpárt, és alig tudta kivenni az épületeket az esőtől, csupán foltokként rajzolódtak ki előtte. Hideg érintés tapogatta a gerincét, felállt a szőr a karján, mert kiskora óta félt a dörgéstől és a villámtól. Megnézett egy riportot a tévében hétévesen, egy férfi beszélt, aki áramütést szenvedett, miközben egy villanyoszlopon dolgozott. Az egész tíz éve történt, de nem felejtette el, hogy a fickó mennyire megégett, amiért a vezetékek áram alatt maradtak véletlenül. Ezután nem engedte az apjának, hogy konnektor mellé rakja az ágyát. Rettegéssel töltötte el, hogy megsül álmában. Közel tizennyolc évesen viccesnek találta ezt, azonban a villámtól pont ugyanúgy borzongott, mint akkor attól, hogy tűz áldozata lesz, felgyullad. A lehető leggyorsabban tekert. Olvasott olyanokról a neten, akik több villámcsapást is túléltek, ám Sam biztos volt abban, hogy szörnyet halna, vagy a felismerhetetlenségig megégne. Egyre idegesebben kapkodta a levegőt, ennek tetejébe belehasított a lábszárába a görcs, erre felnyögött. Lefékezett, aztán megállt a távolba révedő tekintettel. A hangosan kopogó eső vastag szövetén át kék derengést pillantott meg. Kíváncsian, de egyben gyanakodva indult el, és eszébe jutott, hogy talán egy UFO az. Viszont a feltételezése hamar köddé vált, amikor eljutott a sarki házhoz, aztán meglapult a nedves és hideg sövény mögött. Jobb lábát a földre tette, és kihajolt, bámulta az utcát. Jól látta, hogy mi történik, ám akkor se akart hinni a szemének. Felidézte azt a pillanatot, amikor Dustin felé nyúlt, és valami megcsípte az ujját. Tudta, hogy előfordulhat ilyesmi, ha az ember feltöltődik elektromossággal, tegyük fel egy műszálas ruha miatt. Igaz, az átlagosnál csípősebb élményben volt része, de meg is oldotta a rejtélyt ezzel az egyszerű magyarázattal. Azonban most nem moccant, úgy markolta a kormányt, mintha össze szeretné roppantani, a bal lába lecsúszott a pedálról. Dustint figyelte, aki a járdán térdelt, kicsi fénycsóvák cikáztak körülötte, aztán megjelent a kék aura.
Sam reszketett, a gondolatai zavarosan kavarogtak, miközben keresték a magyarázatot a jelenségre. Folyton tanult, hogy egyetemre mehessen, értett a fizikához, kémiához és a biológiához, azonban ehhez hasonlóval egyszer se találkozott. Egy nagy gombóc szorult a torkába, amit lenyelt, de megszólalni így se bírt volna.
A srác világít, mint egy kibaszott villanykörte.

Dermedten leste, ahogy a fény lassan felszívódik, és Dustin feláll. Muszáj volt kiderítenie, hogy mi volt ez, ezért a nyomába eredt. Az eső elég hangosan csörömpölt ahhoz, hogy észrevétlen maradjon. Tolta a biciklit a vihartól szürkének tűnő utcában. Meglepve jött rá, hogy Dustin nem lakik messze tőle. Azon járt az esze, hogy kérdezzen rá arra, amit látott.
Te világítottál? Vagy hülye vagyok?

Így mégse kérdezhette meg. Biztos volt abban, ha mástól hallja, jól kineveti. Magának se merte bevallani, hogy egy nem mindennapi esemény szemtanúja lett. Arra jutott, hogy túl ideges, és emiatt hallucinált.
Megállt a tölgyfánál a kerítés előtt, egyelőre még nem szerette volna, hogy Dustin felfedezze. Eldöntötte, ha ismét furcsát tapasztal, akkor már hinni fog a saját szemének.
Engedély nélkül sose ment be idegen házba, úgy érezte, hogy bűnt követ el. Annyira remegett a vizes ruhákban, hogy még a foga is összekoccant. Próbálta visszafogni a hangját, bár a pulzusa az egekig nőtt, és a csendes előszobában félelem telepedett rá. Észrevette Dustin cipőjét a földön, meg a nedves lábnyomait, innen tudta, hogy felsétált az emeletre. Felnézett, és ekkor hőhullám futott át az arcán az ijedtségtől megpillantva Dustin árnyékát. Azonnal a falhoz lapult a fogas mellé, amin pár szvetter is lógott, ezek valamelyest eltakarták. Amikor biztonságosnak ítélte a terepet lépett egyet. Rátaposott egy kis tárgyra. Egy nyakláncot talált. Összevont szemöldökkel olvasta el a medált helyettesítő fémlapba gravírozott USA feliratot.

Sam hirtelen felkapta a fejét. Borzongás futott át a testén üvöltést hallva. A láncot a zsebébe csúsztatta, és rohanni kezdett az emeletre. Villogott felette a lámpa, és szörnyű bűz csapta meg az orrát, ami az égett haj szagát idézte fel benne. Hányinger tört rá, már érezte a savanyú ízt a nyelvén, ezért megállt, hogy vegyen egy mély levegőt, ám az félúton megakadt. Ekkor már tudta, hogy nem hallucinált az utcán. Samet nem jellemezte gyávaság, bár eddig igazi veszéllyel nem kellett megküzdenie. Moccanni se mert a döbbenettől és a félelemtől, ugyanis a legközelebbi szobából kék fényáradat világította meg a folyosót. A szenvedő üvöltés alatt hallotta Dustint is kiabálni. A két hang megdermesztette, fogalma se volt arról, hogy pontosan melyiküknek esett baja. A ház ezen részén hőség tombolt, és nedves ruhái majdnem megszáradtak, amíg meredten bámulta a fényt.

Sam megrázkódott, amikor az egész esemény megszűnt egy hangos puffanással. A félhomályba borult folyosón didergett. Nem kételkedett abban, hogy valaki megsérült. Talán Dustin. Soha életében nem élt át ennyire vérfagyasztó perceket, és elkönyvelhette, hogy az összes pillanat beleégett a memóriájába. Pont, mint az a riport. Tíz év múlva is kísérteni fogja. Ennek ellenére segíteni akart. A szobához közeledve egyre forróbb és sűrűbbnek ható levegő nehezedett a mellkasára, a borzalmas bűztől mart a gyomra, és öklendezés szorongatta a torkát. A szájára nyomott tenyérrel nézett be a helyiségbe, ám úgy gondolta, hogy szerencsésebb felemelnie a kezét védekezőn. Egy kövér izzadságcsepp gördült le a homlokán, miközben remegő hanggal azt mondta:
– Ne... ne bánts...