IN FLAMES - Égess el!

Tizedik fejezet

Sam nehezen merült álomba, miután hazament. Nemcsak amiatt, mert az ásás sokáig eltartott, hanem azért is, mert aggodalommal töltötte el, amit Dustin mondott. Csak feküdt az ágyban kitakarózva, és bámulta a mennyezetet. Kiment az álom a szeméből, folyamatosan járt az agya. Fogta a dögcédulát a hasán pihentetett kezében, és arra gondolt, ha valaki valóban bántani akarja Dustint, akkor a fiú újra támadni fog. Tisztában volt azzal, hogy a cédula csupán egy egyszerű katonáé lehet, és rajta kívül akár több ezren kereshetik Dustint.
Ha pedig ismét eljön egy, akkor ő védekezni fog, használja az erejét, és nem tud senkiből se táplálkozni... Esetleg... esetleg...

Eszébe jutott saját maga, akiből táplálkozhat, de az is, hogy Dustinnak elég csak egyszer támadnia nagy energiával, és az életét vesztheti. Sam felült, és jól megvakarta a tarkóját. Annyira gondolkodott, hogy már görcs nyilallt a homlokába, de a kimerültség is okozhatta. Nem tudta eldönteni, bár akkor semmit se. Visszadőlt a párnára, és hangosan fújtatott egyet.
Másnap reggel úgy kelt fel az arcára vetülő éles napfényre, mintha egy percet se aludt volna. Minden pislogás szúró fájdalommal járt neki, és ezúttal már hasogatta a görcs homlokát. De ezek ellenére rettentő éberen pattant fel az ágyból, és levette az atlétát. Az agya azonnal beindult, és a megoldást kutatta Dustin problémájára: hogyan ne veszítsen az energiájából önvédelem során? Közben már húzta is fel a sötétkék inget és a térdnadrágot. Felkapta a hátizsákját, és kirohant a szobájából. Született egy elképzelése arra, hogy mit fog tenni, meg akarta kérdezni erről a fizika tanárát órák előtt. A folyosón haladt a bejárati ajtó felé, amikor rájött, hogy meg se fésülködött, ezért kicsit elrendezte a kezével szőke hajában kanyarodó hullámokat. Belebújt az egyik cipőjébe gyorsan, de ekkor az apja épp benyitott az ajtón. Sam ijedten feljajdult, és el is ejtette a cipő párját.
– Ennyire igyekszel az iskolába? – kérdezte Oliver. Éjszakai műszakból érkezett, és pont olyan fáradt, szűkre zárt, piros szemmel nézte a fiát, ahogy az őt. – Nem aludtál?
– Keveset – mondta Sam lesütött tekintettel.
– Hol voltál este? Biztos nem itthon virrasztottál.
– Valahol – lehajolt a cipőért, és leguggolt, hogy megkösse.
– Remélem, hogy senki se látott meg.
Sam erre felegyenesedett, és azt kérdezte gyanakvó hangon:
– Szerinted merre voltam?
– Előfordult, hogy egy fiú miatt nem jöttél haza. Nem érdekel, hogy kinek tolod oda a hátsód, csak engem ne hozz szégyenbe.
Sam sóhajtott a padlóra szegezett pillantással, és felvette rendesen az egyik vállán tartott hátizsákot.
– Senkinek se tolom oda a seggem. Sokkal inkább nekem szokta más – mondta végezetül, aztán elhagyta a házat.
Jobb, ha ezt hiszi, mintha rájönne, hogy hullát ástam el – gondolta, miközben felült a biciklire. Mosolyogva indult el, és a fák alatt tekerve az út szélén bevillant egy gonosz gondolata is, ha már szóba került a hátsó. Szívesen megmarkolta volna Dustin fenekét.

*

– Vannak olyan halfajok, melyek képesek elektromos áramot termelni – mondta Harvey az asztala mellett állva.
Az unott képet vágó diákok között talán Sam volt az, akinek az esze a legkevésbé se járt a tanteremben, noha fizikailag úgy tűnt, hogy figyel. Mivel az apjával beszélt reggel, ezért késve érkezett, és nem tudott találkozni a tanárával. Bosszankodva gyűrögette a könyv sarkát a középső sor második padjában. Néha a másik sor felé sandított, és aggódva sóhajtott Dustin üres székét nézve. Úgy vélte, biztos az anyjával történtek miatt hiányzik, és lehet, hogy vele van a kórházban. Azt elfelejtette megemlíteni este, hogy nem jelenik meg az iskolában.
Sam egész óra alatt azon töprengett, hogy mit tegyen, a terve még nem kristályosodott ki. Vett egy jó mély levegőt, és igyekezett nem morogva kifújni. Ettől kicsit magához tért, és nemcsak hallotta, hanem értette is, amit Harvey magyaráz.
– Például az elektromos angolna ötven voltos feszültséget képes termelni úgy, hogy az izomszövetei a kémiai energiát elektromos energiává alakítják át.
Sam nagyot nyelt, és ismét zakatolt a gépezet az agyában. Azonnal felemelte a kezét, Harvey pedig szót adott neki.
– Elnézést, hogy közbevágok, csak kérdezni szeretnék valamit.
– Rajta! – bólintott biztatva őt.
– Lehetséges volna az angolna által létrehozott elektromosságot összegyűjteni, és meggyújtani azzal egy nagyobb teljesítményű reflektort, vagy beindítani egy autót?
– Tessék? – összeráncolt homlokkal gondolkodott. – Az érdekel, hogy lehet-e tárolni az angolna által kibocsátott elektromos energiát, tegyük fel akkumulátorban?
– Inkább az érdekel, hogy tudnánk-e növelni valahogy az állat kibocsátotta áramot?
– Furcsa kérdés – tűnődött el Harvey.
Senki se látta Harveyt mosolyogni addig a pillanatig, ezt Sam zokon vette. Nem tudta, hogy folytassa a gondolatmenetét, mert őszintén szólva összezavarodott tőle.
– Elbaszott egy kérdés Dawson! – szólalt meg Billy az egyik hátsó padból. – Ha lehetne, akkor minden házban angolnával világítanánk.
– Téged nem kérdeztelek – közölte Sam a könyvet lesve, aminek a sarkait egészen felgyűrte az elmúlt harminc perc alatt idegességében.
– Végülis igaza van – intett Harvey Billy felé, mire a srác önelégülten elterült a széken. – De pontosítanék a dolgon.
Sam felemelte a tekintetét, és igyekezett leplezni a Billy szavai miatt érzett feldúltságát. Szinte várta az előbb, hogy belepofázzon a mondandójába, ahogy mindig, ha tehette.
– Nos, Sam, a valamilyen módon létrejött elektromos energiát könnyebb csökkenteni, mint növelni – folytatta Harvey. – Ha egy szikrából nagy mennyiségű elektromosságot tudnánk generálni, akkor minden vállalat ezt tenné. De ez fizika, én pedig biológiát tanítok.
– Értem... – mondta csalódottan és halkan Sam. Hülyének érezte magát, amiért erre nem jött rá egyedül.
– Agyatlan vagy Dawson! – nevetett gúnyosan Billy.
Erre Harvey megköszörülte a torkát, de mielőtt megszólalt volna, szúrós pillantást vetett Billyre.
– Az áramot nem tudjuk növelni, viszont talán tudjuk a hatást. Említetted a reflektort Sam. A fényt erősíthetjük egy optikai rendszerrel. Az angolna ugyanannyi árammal nagyobb világosságot generál, ha egy ilyen rendszeren hatol át az általa meggyújtott fény.
– Köszönöm szépen – mondta fellélegezve, és végtelenül őszintén.

Sam egyik órán se figyelt a nap további részében. Vázlatokat készített a füzetébe, és minél közelebb került a válaszhoz, annál nyugodtabb lett. Gondolta, délután hozzá is lát a munkához, bár szívesen megkereste volna Dustint. Még nem szerezte meg a számát, és eldöntötte, hogy ha legközelebb találkoznak elkéri. Nem volt biztos abban, hogy a kórházban van, otthon is lehetett, a nagyszüleinél. Féltette, és a tervezgetés mellett folyton az járt a fejében, hogy valaki bármikor megtámadhatja, hisz legutóbb nem végeztek vele. De közben aggasztotta, hogy Dustin is végezhet saját magával. Úgy érezte, sietnie kell, mielőtt túl késő lenne.
Órák után gyorsan hazatekert, a kerékpárt csak ledobta a fűbe. Azonnal át akart öltözni, hogy hamar az apja műhelyébe mehessen, bár előbb muszáj volt engedélyt kérnie.
– Szia – beköszönt neki az étkezőbe.
– Milyen napod volt? – kérdezte Oliver, miközben kávét kortyolt bögréből az asztalnál ülve.
– Használhatom a műhelyt ma délután?
– Minek?
– Iskolai projekt.
– Mit fogsz csinálni?
– Fura... lámpát – köhintett, mert ő is baromságnak hallotta, amit mondott.
– Lámpa? – Lerakta a bögrét gyanakvó tekintettel. – Milyen lámpa?
Sam ledobta a táskát a közeli komódra, aztán odasétált az asztalhoz. Leült az apjával szemben.
– Szükségem lenne pár holmira anya szobájából.
– Tönkre akarod tenni?
– Fontos nekem ez a projekt. Lesz értelme, hidd el!
Tudta, hogy az apja nagy becsben tartja az anyja dolgait. Anélkül el se vehette egyiket sem, hogy nem szól.
– Jól van – bólintott Oliver. – Úgyis régiek már.
– Kölcsön vehetem az egyik kesztyűdet?
– Amiben dolgozni szoktam? – kérdezte figyelmesen fürkészve a fiát.
– Szükségem lesz a nagyító üvegére is a műhelyből. És honnan tudnék olyan gázt szerezni, ami világít?
– Az argon világít, ami a hegesztőgéphez tartozó palackban van. De Sam, ez milyen lámpa lesz?
– Király lámpa – vigyorodott el, aztán azt mondta kicsit félénken: – Még sose olvasztottam fémet, és formára se vágtam. Segítesz?
– Persze. Végülis eleget aludtam délelőtt.
– Ez az! – ugrott fel a székről lelkesen. – Máris visszajövök!
– Fiam! – szólt utána Oliver.
– Tessék? – fordult vissza várakozó tekintettel.
– Bocsáss meg a reggeli viselkedésemért.
– Megbocsátok, ha munka mellé kapok egy üveg hideg sört.
– Jó srác vagy Sam – bólintott mosolyogva és megbánást tükröző pillantással.
Samben úgy izzott a vágy a találmánya elkészítésére, hogy az se érdekelte mennyire éhes, pedig hangosan korgott a gyomra. Soha életében nem pattant ekkora szikra a fejében, és hirtelen tűzzé is vált, elégetve a többi gondolatát. Lelki szemei előtt látta a szerkezete térbeli változatát, és amikor nagy sietséggel haladt a folyosón már látta azt is, ahogy Dustin használja.
A fény gyönyörű, és mindenen áthatol, ami az útjába kerül.

Benyitva a szobába úgy vert a szíve, hogy fojtogató érzésként hatott, és az izgalom kellemesen bizseregtette a gyomrát. Izzadt a tenyere is, ezért folyton megtörölte a nadrágjában, amíg végignézett az anyja fésülködőasztalán, amin ékszerdobozok, szemfesték, rúzs és púderek állítottak emléket a nőnek. Mély sóhajok töltötték fel Sam mellkasát, amíg lassú léptekkel közeledett, a félig behúzott függönyök általi homálytól borzongás tapogatta a hátát. Mintha hidegebbé vált volna a levegő is. A kockás kanapéra sandított, a szépen összehajtott fekete takaróra, és az azon lévő könyvre. Az anyja itt olvasott, közben betakarta a lábát télen, mert gyakran fázott neki. Samben bevillant egy téves érzet egy röpke pillanatra, hogy az anyja nemrég zárta be a könyvet. Vagy csak azt akarta, hogy így legyen. Kinyitotta az egyik ékszerdobozt, ami rengeteg karkötőt és nyakláncot rejtett. Bezárta, és kihúzta a fiókot, ahonnét kivette a sminktükröt.
– Bocsáss meg, de jóra használom, ígérem.