IN FLAMES - Égess el!

Tizennyolcadik fejezet

Dustin mielőtt elindultak, megnézte magát a tükörben. Az előszobában senki sem volt, a nagyszülei is készülődtek az emeleten. Sóhajtott, majd megigazította a fekete ing gallérját. Sose viselt inget, nem szerette a gombokat, és mindig azt érezte, ha a legfelsőt is belebújtatja a lyukba, akkor a ruhanemű meg fogja fojtani. Azonban úgy gondolta, hogy illik szépen festenie, a nagymamája előző napon vette az inget, és egyetlen gyűrődés se látszott rajta. A haját ezúttal oldalra simította, hogy ne lógjon a szemébe. Elegánsabb is volt így. Egy szál fehér szegfű várt rá a balra lévő komódon, fekete szalag formált masnit a szárán. Megfogta, és az orrához emelte. Az illatától megborzongott, számára az elmúlás szagát hordozta. Az órára pillantott, és attól tartott, hogy el fognak késni. Ideges lett, nem értette, hogy mi történik odafent. Elindult a lépcsőn a virágot tartva, a folyosón hallotta, hogy a nagyszülei beszélgetnek. A hálószobájuk ajtajához lépett, összeráncolt homlokkal tette rá a fülét, megszállta egy kellemetlen megérzés.

– Hamarosan itt lesz – mondta Gordon.

– Mit fogunk tenni? Átadjuk?

– Ez természetes.

– De hiszen úgy megszerettük!

– Mary az életét áldozta érte, ennyivel tartozunk a lányunknak. Befejezzük a feladatát.

Dustin nyelt egy nagyot, zilált tekintettel távolodott el az ajtótól. Egy belső hang azt súgta neki, hogy ne hallgatózzon, mert csak még több fájdalom éri majd. Pont eléggé fájt a szíve egyébként is. De közben az agya megtelt kérdésekkel, tudni akarta, hogy az anyjának miféle feladatot szántak. Beszívott egy jó adag levegőt, és ismét közel lépett a szobához. Arra eszmélt, hogy a szegfű vékony szárát erősen markolja, a pulzusa megduplázódik, és zavartság lesz úrrá a gondolatain.

– Az angyal nemsokára megérkezik – mondta Helen, csodálat hatotta át a szavait. – Eljön érte. Vágyom rá, hogy találkozzunk. Biztosan lélegzetelállító.

Hát, létezik? Nem csupán mese? – Dustin a szájára nyomta a tenyerét, kis híján már zihált. Olyan érzése támadt, mintha hirtelen felkelne egy álomból: alig bírta elhinni, amit hall, és a valóság, ami körülvette és fullasztotta, félelmetesen idegennek tűnt.

Vajon ki lehet ő és mit akar tőlem?

Abban a pillanatban az ajtó kinyílt, erre felkapta a fejét, és feszült arca szembetalálkozott Helenével. Nem félt, hogy rájönnek arra, mit hallgatott ki, az elmúlt napokban sokat sírt, ezért piros volt a szeme, és ki is sápadt.

– Azt szeretném tudni, hogy mikor indulunk – megtörte a szemkontaktust, az ünneplőcipőjére nézett. Gondolta, jobb volna, ha azt figyelné végig, mert ha a nagyszüleire tekintett, a kérdések kis híján kifutottak az ajkain, üvöltés formájában.

Követte őket a földszintre, hirtelen belehasított a kétség, hogy nem ismeri az előtte haladó idős embereket. Egy fekete ruhába öltözött nőt és egy öltönyös férfit látott csupán. Nem értette, hogy titkolhatták el előle, hogy az Angyal létezik.

Miért van szüksége rám? Egyáltalán kicsoda, hogy így rajonganak érte?

Akkor eszmélt rá, hogy a dal is pontosan arról szól, hogy majd egyszer eljön érte, és magával viszi.

Istenem!

Félelemtől libabőrös karral és hevesen dobogó szívvel ült be a kocsiba. Elengedte a szegfűt, viszont úgy izzadt a tenyere, hogy a bőrén maradt a száráról a növényillat. A virág a combján pihent, és ő csak azt figyelte, amíg elértek a temetőhöz. Kiszállt, és megcsapta a reggeli hűvös levegő. Lehet, hogy nem is volt olyan hűvös, csupán neki. Hideg érintés tapogatta a gerincét fel-le. Észrevette az autókat, amik a temető előtt parkoltak, az emberek sétáltak befelé. Az apját kereste a tekintetével, miközben ők is mentek, de sehol se találta. Azt hitte, hogy legalább megtiszteli azzal az anyját, egyáltalán a családját, hogy megjelenik. Csalódottság és harag lett úrrá Dustinon, közben keserű könnyek gyűltek össze a szemhéja alatt. Az jutott eszébe, hogy bárcsak megölhetne mindenkit, és ekkor átértékelődött benne az, amit legutóbb hitt magáról: a gyilkosról, aki végzett a férfival a szobában. Rádöbbent, hogy igenis szándékos volt, ölni akart, kibaszottul ölni! Mérséklődött benne az indulat megpillantva Samet az egyik fa árnyékában.