f o r t y f i f t h ⭐

2K 162 15
                                    

Ashton dühös volt, Sophie is dühös volt, de mindketten rá voltak izgulva a másikra.

Sophie azonnal elvörösödött, ahogy ez feltűnt neki.

még mindig perverznek érezte magát a dolgok miatt, amiket eddig Ashtonnal csináltak.

de nem volt meglepődve ezen, mert tudta nagyon jól, hogy a fiúnak elég mocskos a fantáziája, leginkább a tomboló hormonjai miatt.

Sophie-nak ismeretlen volt ez az érzés, egészen eddig mert Ashton küldött egy képet magáról, amin teljesen meztelen. a képhez azt is odaírta, hogy kanos, a lány pedig zavarában lesütötte a szemeit, holott senki nem láthatta a képet.

egyedül ült a konyhában, a fülhallgatóján a hangerő maxra fel volt tekerve, így a zene, amit hallgatott egy kis zúgást hozott létre az amúgy csendes lakásban. az asztalon egy tál süti hevert előtte, amibe néha-néha beleevett, miközben az Ashton által küldött képet nézegette. nem tudta mit kezdjen az érzéssel, amit a kép váltott ki belőle, inkább továbbra is azt nézte.

kicsivel később valaki rátette a kezeit Sophie vállára, mire ő összerezzent. a szemei kétszer akkorák lettek, és azonnal kinyomta a telefonját.

Ashley állt mögötte, aki halkan kuncogott egyet.

Sophie rögtön zavarba jött, és kirántotta a füléből a fülhallgatót. kíváncsian várta, hogy az anyukája mikor szidja le.

de Ashley csak mosolyogva megrázta a fejét, és egy puszit nyomott a lánya arcára, mint mindig, amikor üdvözli.

pár pillanattal később John sétált be a konyhába, pár bevásárlószatyorral a kezében.

'ezt neked hoztam, drágám.' rakott le Ashley egy kis szatyrot Sophie elé.

'kösz, mami.' mosolygott kedvesen a lány.

Sophie anyukája, és John egymás segítésével elkezdték kipakolni a dolgokat a szatyrokból.

szeretettel nézte őket, és boldog volt, hogy John nemsokára családtag lesz náluk. le sem tagadhatta volna, hogy mennyire örül ennek a váratlan helyzetnek.

'Luke mikor jön haza, mami?' kérdezte hirtelen Sophie, mert nem volt biztos abban, hogy a testvére tud-e erről az egészről.

'nem tudom, beszélj vele, hogy ideje újra hazalátogatnia.' mosolygott Ashley.

Sophie telefonja megrezzent az asztalon, és kicsit félve, de megnézte ki az.

Ashton írt neki, mire a lány elhúzta a száját.

Ashton: *kép csatolva* szükségem van rád. át tudsz jönni, bébi? ;)

Sophie: Ashy, állítólag veszekedtünk!

Ashton: oké, hát, tartsunk szünetet, és akkor mehet a szex ;)

Sophie: nem tarthatsz csak úgy szünetet..

Ashton: nos, akkor mostantól tartunk

Ashton: szünet

Ashton: most gyere, és engedd, hogy kikötözzelek az ágyhoz, és megdugjalak

Sophie: oké, de csak úgy mondom, hogy a mama látta a farkadat

Ashton: hoppá

Ashton: oh, az az új, cuki bugyi, és melltartó legyen rajtad ;)

innocent ; |a.f.i.| Where stories live. Discover now