na hali bébik
ne haragudjatok ezért a sok késésért :(
de...
eléggé besokalltam a hétre, és egyszerűen képtelen voltam írni, mert sem időm, se energiám nem engedte, hogy bármit is csináljak
tegnap már olyan szinten fáradt voltam a hülye túlhajszoltság miatt, hogy sírtam is este (lol ez a kutyát nem érdekelte)
és mivel sokat tűrök ezért elértem a tűréshatárom szélét tegnap
úgyhogy tényleg sajnálom :(((
a többibe se tudtam írni, úgyhogy emiatt is tök szarul érzem magam
szeri ♥♥♥
és jó olvasást :3
***
Ashton: kérlek gyere vissza Sophie
Ashton: megmagyarázok mindent
Sophie: mit akarsz megmagyarázni, ha?!
Sophie: jól behúztál a csőbe
Sophie: a szemembe hazudtál 11 hónapon keresztül
Sophie: szerinted ez normális...?
Ashton: isten bizony, hogy elmondok mindent, és jóvá teszek mindent
Ashton: csak kérlek beszéljük meg
Sophie csak félredobta a telefonját, és összekuporodott az ágy közepén.
szorosan a mellkasához szorította azt a párnát, amivel Ashton szokott aludni, és úgy sírdogált halkan.
valami megtört benne, és az a valami visszatartotta, hogy ne menjen vissza a kórházba, bármennyire is szeretne most Ashton biztonságot nyújtó karjai között lenni.
a telefonja folyamatosan rezgett mellette, ami azt jelezte, hogy a fiú üzenetekkel bombázza, vagy éppen hívni próbálja.
percek múlva a lánynak elege lett a telefon zizegéséből, ezért idegesen felkapta onnan, ahova dobta, és kikapcsolta.
visszadőlt az ágyra, és kevés forgolódás után talált magának egy kényelmes pozíciót, majd elaludt.
***
'Sophie, kelj fel.' simított végig valaki az arcán, hogy felkeljen. 'kérlek.'
a lány félálomba motyogott valamit, végül lassan kinyitotta a szemét, és átfordult a másik oldalára, hogy megtudja ki keltette fel.
'mit keresel itt?' szemei azonnal kipattantak, és a takarót lerúgva magáról, felült az ágyban. 'nem szabadna itt lenned, bajod eshet.' nézett aggódva a fiúra.
'lehet, de érted bármit kockáztatok.' válaszolta Ashton, majd kezei közé fogta Sophie kezét, és egy puszit nyomott rá.
'de nem szabad.' rázta rosszallóan a fejét a lány.
'itt most nem én vagyok a fontos, hanem te.'
'visszamész?' nézett fel a fiúra.
'mi?' kérdezte zavartan Ashton.
'Los Angelesbe.'
'szó sem lehet róla.' rázta meg a fejét idegesen, közben barna, göndör fürtjei lágyan csapódtak ide-oda az arcán.
'kiről beszélt az anyád?' kérdezett rá végül Sophie, arra, ami eddig nyomta a lelkét.
Ashton élesen beszívta a levegőt, és lehunyta a szemeit, hogy össze tudja szedni a gondolatait.
'akiről az anyám beszélt, nos ő...' csuklott el a hangja. 'ő egy olyan lány volt, akit sosem szerettem igazán. anyámék rám akarták erőltetni a házasságot, még 17 éves koromban.' rántotta meg hanyagul a vállát. 'érdekházasságot akartak, ami csak nekik lett volna jó. én csak egy bábu voltam számukra, de ebbe részletesebben ne menjünk bele, mert ez túl bonyolult.'
'ezért jött ide?' kérdezte Sophie Ashton anyjára utalva.
'igen, hogy továbbra is aszisztáljak a hülyeségükhöz. tiszta röhej.'
'és ezt miért ennyi idő után kellett megtudnom? el sem tudod képzelni, hogy ez mekkora pofon volt számomra.'
'sajnálom.' hajtotta le a fejét Ashton szégyenében. 'kérlek, ne haragudj rám.'
'nem haragszom.' mondta kissé hezitálva. 'de nem lesz több húzásod. szóval, ha van még valami, akkor inkább most tisztázzuk, mint később.'
'ami azt illeti van még itt valami.'
'és mi?' kérdezte kissé félve a lány.
'az, hogy szeretlek. nagyon.' bújt oda Sophie-hoz, akinek hatalmas kő esett le a szívéről.
'én is téged.' adott egy puszit a fiú feje tetejére.
