s i x t y f o u r t h ⭐

1.4K 134 6
                                    

Ashley a visszapillantóból nézett aggódva Ashtonra, és Sophie-ra, akik a hátsó ülésen ültek összebújva a kocsiban.

Sophie csak üveges tekintettel bámult ki a szélvédőn, arcán néha egy-egy kósza könnycsepp folyt le. Ashton persze teljesen tehetetlennek érezte magát, mivel a lány vigasztalhatatlan volt, és egy szót sem szólt azóta, mióta reggel felkelt.

'ha ezt Matt tette, én esküszöm, hogy kinyírom.' duruzsolta Ashton idegesen.

'hagyd.' suttogta meggyötörten Sophie, és fejét óvatosan a fiú vállára fektette, bal kezével pedig végigsimított a karján.

a kórházhoz érkezve Ashley leparkolt, és besietett az épületbe, hogy minél előbb felvegyék a betegfelvételin Sophie-t.

időközben Luke, Calum, és Michael Macy-vel is megérkeztek.

'nem kellett volna jönnötök emiatt.' motyogta Sophie maga elé.

'de igen.' vágta rá azonnal Calum.

***

a vizsgálatok után mindenki a váróban ült, kivéve Ashtont, aki az orvossal beszélgetett a vizsgálóba.

Sophie a körömlakkját piszkálgatta, és idegesen sóhajtozott, mert Ashton még mindig nem jött ki.

a lány tudta, hogy kicsi az esélye annak, hogy mind a két baba egészséges legyen, és túlélje, mert még nagyon korai szakaszában volt a terhességnek, de még mindig nem akart belegondolni abba, hogy a saját pici babája meghalt a hasában. ez csak még idegesebbé tette.

másodpercekkel később Ashton rontott ki az orvosi szobából, és kiabált az orvossal, aki borzasztóan fáradtnak, és túlterheltnek tűnt. Sophie felállt a székről, és beharapta az alsó ajkát, amikor Ashton felborított egy széket, majd leült a mellette lévő székre, és idegesen a hajába túrt.

'uram, nagyon sajnálom. ez igazából nem a lány hibája. a baba ebben a korai időszakban nagyon érzékeny, főleg, ha kettőről van szó.' a doktornő sóhajtott egyet, Ashton pedig a könnyeivel küszködve megrázta a fejét. Sophie leült a fiú mellé, és kezeivel közrefogta a jobb kezét.

'és akkor most Sophie hasában ott a halott babánk?' vetette oda idegesen Ashton, mire Sophie próbálta csitítani.

'attól tartok, hogy igen. de csak az egyik. a másik baba egészséges, és szépen fejlődik.'

Sophie rögtön felkapta a fejét, és a szemeiben megcsillant a remény.

'tehát, a-az egyik baba túlélte?' kérdezte szaggatottan.

'igen, de sajnos attól még muszáj a műtétet végrehajtani.' húzta el a száját az orvos.

Ashton sóhajtott egyet, majd felnézett a doktornőre. 'ez nem túl kockázatos?' kérdezte aggódva.

'nem mondanám, hogy mindennapi eset, de nem lesz gond.' mosolyodott el az orvos bíztatóan.

Sophie arcát könnyek áztatták, mire Ashton odafordult hozzá halványan mosolyogva, és letörölt egy könnycseppet.

'rendben leszünk.' suttogta a fiú nyugtatólag.

'gyere, Sophie. hamar túl leszünk rajta.' nyújtotta az orvos a kezét a lány felé.

***

Sophie nem volt jól.

a műtét után fáradtan feküdt a kórházi ágyon, és csak arra tudott gondolni, hogy most már csak egy babája van.

óvatosan belekortyolt a forrócsokijába, amit Ashton hozott neki. Michael, és Macy ott ültek mellette, és vigyáztak rá.

a lány rosszul volt attól, ahogy ők ketten ránéztek. az arcukról lerítt a sajnálat, és a szánalom Sophie felé.

sóhajtva megrázta a fejét, hogy elűzze ezeket a gondolatokat, majd letette a poharat, és a hasát kezdte el simogatni. mozdulataiból csak úgy üvöltött a szomorúság.

Ashton elment valahová, és Sophie őszintén nyugtalan volt miatta, de megbízott a fiúban.

de lehet, hogy nem kellett volna.

innocent ; |a.f.i.| Where stories live. Discover now