'Michael?' kérdezte rekedtes hangon Ashton, mire az említett ijedtében majdnem kiejtette a telefonját a kezéből. 'hol van Sophie?'
'haver, baromira megijesztettél.' sóhajtott egyet Michael. 'ömm, hazavitte Ashley. egész éjjel itt gubbasztott melletted.'
Ashton csak elmosolyodott, ahogy elképzelte a lányt, miközben rá vigyáz.
'szólok egy orvosnak, hogy felkeltél Csipkerózsika.' állt fel a fiú a fotelből, majd kisietett a folyosóra.
pár pillanat múlva egy orvos lépett be a kórterembe, aki megkérte Michaelt, hogy addig maradjon a folyosón, míg megvizgsálja Ashtont.
azonnal elővette a telefonját, és tárcsázta Ashley-t, hogy értesítse a történtekről.
nem akarta Sophie-t hívni, mert tudta, hogy valószínűleg mélyen alszik az éjszakai műszakja miatt.
'amint felkelt bemegyünk.' közölte Ashley a vonal túlsó végén.
'jó, hagyjad csak, hadd pihenjen.' mosolyodott el halványan Michael.
'megyek, csinálok valami ehető kaját Ash-nek. majd találkozunk.' végül kinyomta a telefont.
Michael kényelmesen elhelyezkedett az egyik széken a kórterem mellett, majd nagyjából negyed óra múlva kijött az orvos Ashton kórterméből, és végre visszamehetett a fiúhoz.
'na, mit mondott a doki? megmaradsz?' huppant vissza a fotelba.
'ja.' biccentett Ashton. 'csak havonta injekciózásra kell járnom, meg továbbra is dilibogyólat kell szednem.'
'ez a kisebbik rossz.' rántotta meg hanyagul a vállát Michael.
'Sophie-val minden oké?' kérdezte aggódva.
'aha, csak baromira megijedt. úgy kellett neki könyörögni délelőtt, hogy menjen haza aludni egy kicsit. egész éjjel ebbe a szarba nyomorgott.' mutatott Michael a fotelra.
'de bolond.' rázta rosszallóan a fejét Ashton.
***
'Sophie.' fordult Ashley a lányához. 'ohh, készen is vagy?'
'persze. mehetnénk végre?' türelmetlenkedett Sophie.
'menjünk.' még felkapta a konyhapultról a kosarát, és a kocsikulcsot, majd végre elindulhattak.
a kórházig vezető úton Sophie végig a térdén, vagy a műszerfalon dobolt idegesen, és folyamatosan fészkelődött az ülésen.
amint Ashley leparkolta az autót, Sophie szinte feltépte az ajtaját, és maga után becsapva azt, elrohant a főbejárat felé, az édesanyját pedig csak úgy otthagyta.
sietős léptekkel haladt végig a folyosókon, majd amikor odaért Ashton kórterméhez, vett egy mély levegőt, és egy határozott mozdulattal lenyomta a kilincset.
ahogy belépett a kórterembe, szemei könnybe lábadtak a boldogságtól, és azonnal odasietett Ashtonhoz, aki szorosan magához ölelte, az addigra már szinte zokogó lányt.
'minden oké, ne sírj kicsim.' nevetett lágyan Ashton.
'jó, oké.' szipogott Sophie.
'szia Ash.' ért be végül lánya után Ashley is. 'hoztam egy kis ellátmányt.' tartotta fel a kosarát, majd odaadta Ashtonnak az egyik ételhordót.
'köszönöm Ashley, ez isteni.' vigyorgott a fiú teli szájjal.
'ne gusztustalankodj már.' csapott Sophie lágyan a combjára.
'oké.' fogadott szót rögtön. 'hogy vannak a srácaim?' simított végig a lány hasán.
'jól.' mosolygott rá Ashtonra Sophie, és odabújt a fiú mellkasához. 'mikor jöhetsz haza?'
'holnap dél körül.'
Calum, Luke, és Macy is bementek meglátogatni Ashtont, és a délután hátralévő részét a fiúval töltötték mindannyian.
amikor a kórterem ajtaja lassan elkezdett kinyílni, minden érdeklődve kapták oda a fejüket, és meglepődtek, hogy mindannyiuk számára egy teljesen ismeretlen nő lépett be.
vagyis nem teljesen mindegyikőjük számára.
'te mit keresel itt?' kérdezte Ashton idegesen, Sophie pedig érezte, hogy a fiú izmai teljesen megfeszültek.
'Ashy, ki ez a nő?' kérdezte a lány, a magas nő felé pillantva.
'az anyám.' vetett egy gyilkos pillantást az említettre.
