Tíz év után

#4

Nem tudtam volna megmondani, mióta állok a tükör előtt a ruhámban. És azt sem, hogy miért éppen pirosat választottam. Féltem, hogy túl kihívó lesz, de aztán eszembe jutott, hol is helyezkedtem el az osztályhierarchiában, és rájöttem, hogy mindez nem számít. Ahogy az sem számít, hogy ő is ott lesz. Sőt, lehet, hogy ott sem lesz, és a gyomromban ugráló manók teljesen fölöslegesen túráztatják magukat. Hiszen mi fog történni, ha találkozunk? Üdvözöljük egymást és ennyi. De akkor miért súg a szívem mégis mást, miért reménykedik hasztalan? Nehéz volt Petert elengedni, de megtettem, nem kutakodtam utána többet és ez így is van jól.

A taxiban is csak jár az agyam, ahogy a borult eget és az éjszakai fényeket nézem. Persze nem csak Peter miatt voltak készen az idegeim, nem voltam benne biztos, hogy akarom én újra látni azokat a régi arcokat. Akik feltehetőleg sokkal sikeresebbek és szebbek, mint én. No, nem mintha nem lennék elégedett az életemmel, sőt. Már régen búcsút intettem annak a visszahúzódó lánynak, aki voltam. Egyesek azt mondták nem lehet teljesen megváltoztatni alapvető személyiségünket. Van benne valami, de én tudom és hiszem is, hogy fejlődni lehet. Hinnem kellett.

Mire feleszméltem már bent voltam, megkaptam a kitűzős névjegykártyát, amit rövid úton félre is dobtam, annyira irritálta a bőrömet. A terem lenyűgözően tágas volt, érzésem szerint túl tágas is ennyi embernek. Aranyló lámpások lógtak alá, amik sejtelmes fénybe vonták a helyszínt. Az asztalokon gyertya, virág, a terem túlsó sarkában pedig valami DJ nyomta a régi slágereket lehalkítva. Ennek annyira nem láttam értelmét, de tény, hogy pazarul nézett ki minden, megemelem a kalapon Evelyn, Dana, vagy Rachel előtt, ugyanis biztos vagyok benne, hogy valamelyik szervezőmániás intézte el ezt az egészet.

Eléggé meglepődtem, mikor sorra jöttek oda az emberek, és beszédbe elegyedtek velem. Van, akikkel két szónál nem beszéltem többet a négy év alatt. Mindenki dicsérte a külsőmet, szépen megérdeklődtük egymástól kinek milyen a kifényesített, felturbózott élethelyzete. Én is elmondtam, hogy marketingfelelős vagyok a neves cégnél, és párkapcsolatom van. Ami eléggé érdekes és szabados, de még csak az elején vagyunk.

Petert sehol sem láttam, bár az igazat megvallva, bátorságom sem volt annyira szétnézni, sőt inkább kerültem a tekinteteket, mert még mindig nem tudtam, mit kezdenék magammal, ha újra látnám.

Egy idő után teljesen lefárasztottak ezek a felesleges körök, a magamutogató emberek a maszkjaikkal. Nem erre számítottam, azt hittem itt is csak a sarokból figyelem majd az eseményeket, mint anno. De úgy látszik mindenki felvette a legudvariasabb formáját, és be akarja bizonyítani, hogy ő milyen, de milyen jó fej.

Muszáj volt valami frissítőt szereznem, így megrohamoztam az igen látványos ételpultot, amin vagy tíz hidegtál, sütemények, pezsgő, bólé, gyümölcstál, torta és még végeláthatatlanul sorolhatnám mi minden volt. Mikor megláttam a csoki szökőkutat, úgy megörültem, mint aki hazaérkezett egy nagyon hosszú és fárasztó út után. Még hangosan is nyögtem, ahogy számba vettem a mennyei csokis epret. Még jó, hogy a tingli-tangli zene mindezt elnyomta. Eddig úgy voltam, hogy ez az egész puccos összejövetel túlzás, de most, hogy csokihoz jutottam, megbékültem.

- Láttalak. - Annyira megijedtem, hogy fel is kiáltottam, aztán pedig azért ugrott nagyot szívem, mert tudtam kihez tartozik ez a meleg hang. Megpördültem, és ott volt Peter, és pont olyan ellenállhatatlanul mosolygott, mint régen, amitől az én szám is egyből mosolyra gördült.