Tíz év után

#8

Úgy éreztem kirántották a talajt a lábam alól. Volt egy másik, kis lakásom a belvárosban, mivel jól kerestem, de odáig nem jutottam el. Inkább leültem a lépcsőre a ház elé egy utazótáskával, benne a legfontosabb dolgokkal, mert a többit nem volt erőm elhozni. Nem bírtam volna elviselni a ház némaságát, így csak ültem az utcán, nem törődve az elhaladó emberekkel, és próbáltam kitalálni, mi legyen.
Kilátástalan gondolkodásomat egy sms pityegő hangja szakította félbe. Első gondolatom az volt, hogy David akarja rendbe tenni a dolgokat, de a kijelzőn ismeretlen szám volt. Mikor elolvastam az üzenetet rájöttem, hogy az nem is annyira ismeretlentől jött.

"Szép reggelt Lucy, hogy vagy, gondolkodtál a tegnapin?"

Félmosolyra húzódott a szám, de aztán nagyot sóhajtottam, mert úgy éreztem nem tudok most ezzel foglalkozni. Először rendbe kell raknom az életem. Ennek megfelelően fel is mentem a lakásba, kipakoltam és csak néztem a nagy csendet. Nem tudom meddig ülhettem ott, talán órákig, de aztán rájöttem, hogy előbb-utóbb ennem is kell, a hűtő pedig teljesen üres.

Csak pár perce indulhattam el, mikor valaki a nevemet kiáltotta az utcán, és már előre éreztem ki az.
- Szia, mi a helyzet? Nem válaszoltál tegnap óta és már kezdtem aggódni. – Peter orvosi táskát és inget viselt, ami nagyon jól állt neki. És ez egy finom megfogalmazás volt. Miközben azon rágódtam mennyit is mondjak, megjegyezte, hogy mindig is jól állt, ha fel van fogva a hajam. Ezzel kicsit zavarba hozott, és azt is elfelejtettem egy pillanatra mit akartam mondani.
- Figyelj, sok minden történt most, és... most nem éppen a legalkalmasabb. - Láttam, hogy ettől kicsit visszaesett a lelkesedése, de aztán csak bólintott magának, mintha valamiféle következtetésre jutott volna.
- Akkor nem gondolkodtál rólunk? - Kicsit összehúzta a szemét engem vizsgálgatva, amit egyszerre tartottam aranyosnak és zavarba ejtőnek.
- De. - válaszoltam, mert hát ez volt az igazság. Akármennyi érzelem is kavargott bennem, a gondolataimban valahogy mindig jutott hely Peternek, ez így volt már régóta.
- Akkor benne vagy egy randiban? - Hirtelen visszanyerte az összes sármját és magabiztosságát, amitől muszáj volt mosolyognom. - Gyerünk csak egy ártatlan találka, két felnőtt ember között... akik szimpatizálnak egymással. - Na, erre már egy nevetés is kicsúszott belőlem, mert annyira aranyos volt, és hát nem éppen ártatlan felnőttek voltunk. Volt egy közös múltunk. Nevetésem az ő arcára is egy széles mosolyt varázsolt, ami mindenféle bogarat, lepkét, virágot, és ki tudja még mit keltett életre a hasamban.
- Jól van, nem bánom, egy randi.