Tíz év után

#9

Még mindig nem tudtam, hogy érzek az egésszel kapcsolatban, de tudtam, hogy most kell ezt meglépnem, és már épp elég elhalasztott lehetőség volt az életemben, különösen kettőnkkel kapcsolatban. Van egyáltalán olyan, hogy mi ketten? Peter nagyon titokzatos volt az egész randival kapcsolatban. Végig eléggé zavarban voltam az úton, aztán megálltunk egy erdő szélén. Csak néztem, hogy hova hozott, aztán leesett. - Emlékszel, mikor osztálykiránduláson elegünk volt a veszekedésből, hogy hova menjünk és ellógtunk kicsit a többiektől? - kérdezte Peter. Én igen, de nem gondoltam, hogy ő is. Végignéztem magamon. - Miért mondtad, hogy öltözzek ki, ha tudtad, hogy ide hozol? - kérdeztem mosolyogva, mert még mindig meghatottam éreztem magam a helyszín miatt. - Így sokkal izgalmasabb, nem igaz? - Egy ideig csak néztünk egymásra, és megint ott volt a levegőben az a különös valami, mint a kertben a találkozó estéjén. Ezt a pillanatot én szakítottam meg, azzal, hogy kiszálltam a kocsiból. Erre ő is felpattant, és a csomagtartóból elővarázsolt egy egész piknikkészletet. Örültem, hogy nem egy puccos étterembe vitt, puccos emberek közé, lehet, hogy neki is ugyanúgy elege volt abból a világból, mint nekem. A kezdeti kínos percek után a randi jól alakult, bár még mindig nem hittem el egészen, olyan volt, mintha álmodnék. Ám az én fejemben még mindig ott motoszkált egy zavaró gondolat, amit muszáj volt megosztanom, még akkor is ha tudtam, hogy ezzel megtöröm a pillanat varázsát. - De ha tényleg tetszettem, miért nem kerestél, annyi éven át? Meg lett volna rá a lehetőséged. - Ezt én is kérdezhetném. - felelte féloldalas mosollyal. Láttam rajta, hogy kicsit zavarja már ez a téma, de akkor sem tagadhattam meg az érzéseimet. - Figyelj, én nem akarok foglalkozni a múlttal. Hogy mi lett volna ha, és ez miért, vagy épp miért nem. Ami elmúlt, azt jobb magunk mögött hagyni. - A hangja kissé elsötétedett, komorabb lett, amit nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Látta, hogy összeráncolom a szemöldököm, ezért folytatta. - Én az új, mostani énedet akarom megismerni, mert nyilvánvaló, hogy mindketten változtunk, és már nem azok a bukdácsoló gyerekek vagyunk, mint gimiben. - Várakozón, reménnyel telve nézett, mire elmosolyodtam. - Oké. - A hangom halk volt, és aztán teljesen eltűnt, ahogy felém hajolt, és az ajkamra tapasztotta ajkát. A finom érzéstől teljesen megborzongtam, és minden aggodalmam eltűnt. A csókunk tapogatózó, ismerkedő lett, de aztán egy heves hullám csapta meg a szívemet, és éreztem, hogy őt is elönti a szenvedély tengere. Egy pillanatig csak néztünk egymásra, éreztem, hogy sodródok valami hatalmas felé, de aztán hirtelen megszólalt a telefon, amitől összerezzentem. Még mindig csak Petert néztem, aki behunyta a szemét, mozdulatlan volt, mintha még mindig azzal a hullámmal küzdene, ami engem is bekebelezett. Végül előhalászta a telefonját, és ahogy beszélt egyre komorabb lett. Végül nagyot sóhajtott közölte, hogy be kell mennie a kórházba. Tudom, hogy már felnőtt emberek vagyunk, de valahogy teljesen elfeledkeztem róla, hogy Peternek milyen felelősségteljes munkája is van. Így a randi elég hamar véget ért, számomra mégis eltűnt az idő és a nap további részében is csak kóvályogtam, azon gondolkodva mit hozhat még a mi kis közös történetünk.