Tíz év után

#10

A hét napjai lassan vánszorogtak. Peter dolgozott. Én is dolgoztam. Röviden ennyi. Időközben elmentem az összes dolgomért David lakására. Úgy váltunk el, ahogy az egész kapcsolatunk zajlott: csendben. Próbáltam nem arra gondolni az irodában, hogy mikor hív legközelebb Peter, vagy, hogy mennyire kiszámíthatatlan a közös jövőnk.
Az íróasztalomnál ültem és bambultam ki a nagy üvegablakon, mikor telefoncsörgés szakította félbe az elmélkedésemet. A kijelzőn láttam, hogy anya az.
- Szia, mi a helyzet?
- Semmi csak gondoltam felhívlak, nem zavarlak? – Nem, feleltem én, de tudtam, hogy valamit igenis akar, ismertem már annyira, ezért kivártam.
- Elhoztad már a cuccaidat Davidtől? - Á szóval erre megy ki a játék. Anya nem igazán értette, miért vetettem véget ilyen könnyen egy több éves kapcsolatnak, egy gimis fellángolás miatt.
- Igen, miért?
- Csak úgy. És beszéltetek? - Ha van valami, amiben anyára ütöttem, akkor az az arra való képtelenség, hogy kimondjam nyíltan, mit akarok.
- Csak pár szót... - kezdtem bele, mikor megint jelzett a telefonom. - Figyelj, anya mennem kell, hívnak.
- Peter az?
- Igen, ha tudni akarod, igen. Most megyek. - Gyorsan leraktam, és vettem egy nagy levegőt. Tudtam, hogy anyukám, ahogy sokan mások a kisvárosi gimiből hallottak Peter megcsúszásáról az egyetemen. Ekkor eszembe jutott, hogy még mindig várakoztatom Petert, ezért felvettem.
- Szia. - Akaratlanul is elmosolyodtam, és mikor ő is beleszólt, nagy örömömre az ő hangja is mosolygós és végtelenül szexi volt.
- Tényleg ne haragudj, hogy csak most hívlak, de túlórát is kellett vállalnom a kórházban, kaotikus állapotok vannak. Te pedig megérdemled, hogy minden időmet és energiámat rád fordítsam, ha találkozunk. - Ettől átmelegedett a szívem, és gyorsan le is fixáltuk a következő randevút. Megint jött a kínzó, de egyben egészen izgalmas várakozás, úgy éreztem magam, mint egy későn érő tini lány, aki most randizik először, holott tudtam, hogy nem így van.

Még az első találka alkalmával felfedeztük, hogy van egy közös hobbink és szenvedélyünk, a főzés. Így Peter azt ajánlotta főzőcskézzünk közösen a lakásán, amitől egyből lángra gyúlt a gyomrom és úgy általában mindenem, mert az, hogy a lakásán leszek, kicsit más megvilágításba helyez mindent. Életemben talán először örültem volna igazán, ha van egy rendes barátnőm, akivel kibeszélhetem, kivihoghatom magam, de a kolléganőimet, akármennyire is jó fejek, nem akartam ezzel zaklatni.

Sokat gondolkodtam mit vegyek fel, most nem talált meg olyan könnyen a megoldás, mint az osztálytalálkozón. Végül egy egyszerű és elegáns méregzöld blúzt, és fekete sztreccs farmert vettem fel. A hajamat felfogtam, mert még élénken emlékeztem, milyen csábító mosollyal jegyezte meg a múltkor, hogy jól áll nekem.

Értem jött, és már az autóban is alig fértem el a bőrömben, olyan feszültség pattogott közöttünk. Éreztem, hogy valami felszínre akar törni, de nem tudtam mi az, és hogy akarok-e egyáltalán teret adni neki, mert kicsit megijesztettek a bennem kavargó érzések. Ez az egész még sokkal intenzívebb volt, mint anno az iskolában.

Olyan jól felosztottuk egymás között a feladatokat, és olyan összehangoltam mozogtunk, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Időnként egymáshoz értünk, ilyenkor zavartan elmosolyodtam és éreztem, hogy elpirulok. Próbáltunk beszélgetni, de mindketten éreztük a közelséget. Túlságosan is.

*

- Na, milyen? - Peter igazán kitett magáért, gyertyák, teríték, volt itt minden, mint a moziban. Úgy mosolygott, mint egy büszke kisgyerek. Megkóstoltam a pestós paradicsomos csirkés spagettit, miközben figyeltem az arcát. Ahogy játékosan kóstolgattam egy falatot Peter arca megváltozott. Elkomorodott, a szája kicsit elnyílt, és olyan vágy csillant meg a szemében, amitől zavarba jöttem. Csak meredtünk egymásra mozdulatlanul és súlyosan, és olyan vágy lett úrrá rajtam, ami már a találkozás kezdete óta ott lebegett körülöttünk. A kajához hozzá sem nyúltunk. Végül ő törte meg a csendet.

- Lucy. - megköszörülte a torkát, úgy folytatta. - Tudom, hogy azt mondtuk, szeretnénk lassúra venni a dolgokat... - lassan és kimérten beszélt, végig a reakciómat figyelve. Nem tudom, hogy az arcomon mi látszódhatott, de a szívem úgy dobogott, mintha két órája futnék. - ... De mióta először megcsókoltalak, pontosabban mióta először megláttalak az estélyen, olyan érzések kavarognak bennem, amilyet még sosem éreztem, legalábbis nem ilyen erősen. Nem tudom érted-e mire akarok kilyukadni de... - ám nem tudta folytatni, ugyanis én eddigre átszeltem a kettőnket elválasztó távolságot, és ott termettem előtte. Határozottan megcsókoltam, amivel más esetben megleptem volna magamat, de ez most helyesebbnek érződött, mint bármi más. Két kezem közé fogtam az arcát, tenyerem alatt éreztem a kis sercegő borostát, és ajkamat az övére tapasztottam. Először csak finoman ízlelgettem harapdáltam az ajkát, aztán hirtelen ő vette át az irányítást, és nyelvével mélyen és intenzíven belehatolt a számba. Libabőrös lettem és én is tovább mélyítettem a csókolt, átadva magam az érzésnek. Mikor egy pillanatra szétváltunk, láttam, hogy az ő szemét is elhomályosította az a vágyakozás, amit én éreztem belülről, ettől megint csak bizseregni kezdett a bőröm.

- Annyira kívánnak. - Egy pillanatra el sem hittem, amit hallok, olyan régóta szerettem volna ezeket a szavakat hallani, tőle. Átkarolta a derekam, és közelebb húzott magához, ám mielőtt teljesen belegabalyodtam volna zavartan elmosolyodtam, és kimentettem magam a mosdóba. Mikor végeztem, és a mosdókagylóhoz léptem, hogy lemossam kicsit a nyakam, valamilyen hirtelen elhatározásból, mintha egy kis manócska súgta volna a vállamon, kinyitottam a szekrény. És akkor megláttam.