Már vagy ezerszer lepergett előttünk hogyan talál ránk a szerelem. Legtöbben tündérmeseként képzeljük el. Fehér lován lovagol hozzánk a szőke herceg, hogy megmentsen minket –királylányokat- a gonosz boszorkánytól. Vagy éppen béka képében kér könyörögve tőlünk csókot. Mindenki más álomban ringatja magát, és amikor ez az álom szertefoszlik, és nem marad más, csak a rideg valóság, hajlamosak vagyunk elveszíteni a reményt. Feladjuk. Fallal vesszük körbe magunkat, amit nem könnyű áttörni. Akkor szerezhetjük vissza régi önmagunkat, ha besétál életünkbe a nagy Ő. A leggyakoribb kérdés, amit felteszünk, az az, hogy mikor. A válasz egyszerű. Éppen akkor, amikor reményvesztettek vagyunk. Amikor egy segítő kézre van szükségünk. Amikor a legkevésbé számítunk arra, hogy miénk lehet a boldog befejezés.
Fiatalon görcsösen akarunk valakit. Abban a tévhitben élünk, hogy csak egy férfi mellett lehetünk valakik. Mindegyikőjükben a kapaszkodót keressük.. Azt gondoljuk így lehet csak teljes az életünk. Szeretnénk, ha szeretnének, de amikor valóban szeretnek nem hisszük el egykönnyen. Mindenki fél. Fél szeretni, mert a szerelem legyengít. Megbolondít, elkábít. Majd amikor felébredünk és elszáll a rózsaszín köd, rájövünk, hogy mily vakok voltunk. A felejtés nem könnyű. Az érzések sem múlnak könnyen. Sírunk, dühöngünk, ordítunk. Ezek után felállunk, leporoljuk magunkat és megyünk tovább, mert tudjuk, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy ne értékeljük.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
Szabadesés✔️
Genç KurguVolt már veled is, hogy váltig állítottad az ismerőseidnek, hogy milyen jó szinglinek lenni? Hogy így legalább van időd magadra, nem kell kötelezettséget vállalnod a pasid felé, és folyton megfelelni neki. Na igen. Aztán hazamész, és nézed a cuki vi...
