Lehetséges Lehetetlen

6.2K 389 31
                                    


Hirtelen felültem az ágyon, majd az órára pillantottam. Naná, hogy késésben voltam. Charlotte már ébren volt.

- Jó reggelt, Csipkerózsika.

- Jó reggelt. Iszonyatos késében vagyok.

- Bocsi, de inkább hagytalak egy kicsit tovább aludni, nagyon stresszeltél, hogy bekerülsz-e a csapatba.

- Hogy micsoda? – Lefagytam egy pillanatra. De hát már bejutottam.

- De ma már végre kiteszik a faliújságra. – folytatta tovább Charlotte, észre sem véve a megrökönyödésemet. De hát tegnap voltam korcsolyázni Daviddel. Nem lehet igaz. Csak álmodtam az egészet?

- Tegnap mit csináltunk? – kérdeztem Charlotte-ot hátha ő eloszlatja a ködöt lelki szemeim elől.

- Öhm. Tegnap volt a válogató, nem emlékszel? – kérdezi értetlenül felém fordulva.

- De, de. Csak olyan valóságos álmom volt, hogy még most sem térek magamhoz. – dörzsöltem meg a szemeim, majd a fürdő felé vettem az irányt.

- Catherine az örök álmodozó. – nevetett fel Charlotte miközben beálltam a zuhany alá, hogy egy kicsit észhez térítsem magam.

Gyorsan végeztem, mert az első órám öt percen belül elkezdődik, és nem akarom, hogy megint büntetésben kelljen ücsörögnöm.

Fogmosás után felkaptam egy fánkot az asztalon lévő rózsaszín dobozból, majd a szekrényből találomra kiválasztott ruhákat kapkodtam magamra. Vállamra dobtam a nehéz táskát, majd az ajtó felé vettem az irányt.

- Szia Charlotte! Ebédnél találkozunk.

- Rendben. Szia!

Ránéztem a karórámra, ami nyolc óra ötvenkilenc percet mutatott. Lélekszakadva rohantam be az épületbe, fel a lépcsőn, hogy még a tanár előtt beérjek. Épp időben, a tanár előtt egy lépéssel estem be a terembe. Az utolsó sorban találtam már csak helyet, így szemforgatás közepette vágódtam le a helyre.

- Pszt! – hallottam egy pisszegést a szomszédos padsorból. Majd hamarosan fejbevágott egy papírlabda. Kérdőn hajoltam át az embereken, keresve a személyt, akitől az üzenet érkezett. Mikor megláttam David arcát, elpirultam. Ha tudná, hogy én róla álmodtam!

Bejutottál, ebihal? – olvastam az írást, majd miután ráfirkantottam egy Nem tudom-ot, visszahajítottam.

Úristen! Mit csinálok? Itt levelezgetek egy sráccal, aki akár fel is fordíthatja az életem, miközben az órára kéne figyelnem.

Elkísérjelek az aulába? – jött vissza a válasz.

Nem kell. Egyedül megyek.

Te tudod. – olvastam szomorúan az írást. Pedig nem is akartam, hogy velem jöjjön. Vagy igen?

Az óra többi részén mintadiákként figyeltem.

Mire észbe kaptam már dél volt. Ebédidő. Hamar észrevettem Charlotte-ot, majd a tömegen átverekedve sikerült eljutnom hozzá.

- Szia Csajszi! Gyere, ülj le. – paskolta meg a mellette lévő helyet.

- Bemutatom a srácokat. Srácok ő itt Catherine. Catherine srácok. Sorban: James, Will és Michael. – A szívem egy pillanatra megállt, és az álmom ugrott be. Félelmetes egybeesés. – De már találkoztatok amúgy. A parknál. Emlékszel? – Hát persze! A park!

Szabadesés✔️Donde viven las historias. Descúbrelo ahora