Több mint testőr (A maffia nem egyszerű "dolog".)

1.rész: A "Fekete farkas"

Álmodozni jó dolog. Csak egy gond van van az egésszel, az hogy NEM válik valóra. Ez lennék én egy álmodozó lány aki a rendes életről álmodozik amit mások élnek. Milyen lehet normálisan élni? Had mutassam be hogy kezdődött az én történetem.

1 héttel korábban...

A Fekete farkas és a Nagy Főnök beszélgetése

-Ígérem helyre hozom Yong! -ígérgette az apám kétségbeesetten. Az arcát tömény verejték borította közben erősen szorította az öklét mintha attól félne hogy valamit elveszít. Futkosott a szőr a hátán, és minden pillanatában csak a lányára tudott gondolni.

-Ha nem szerzed vissza az elvesztett gyémántokat, én a helyedben elkezdeném félteni a lányomat. -csapott rá ököllel Yong az asztalra. Homloka ráncba meredt és az orrnyergét kezdte maszíroszni koszos kezeivel. 
Yong sokat képzelt magáról abban az időben. Azt gondolta ő az egész maffia világ feje közben ez kicsit sem volt így.

A "fekete farkas", nem más mint az apám fedőneve ugyanis anyám halála után, azaz 11 éve nem kezdett viszonyt egyetlen nővel se, magányosan tengette a napjait maffiavezérként.

2006.10.12...

Anyát akarom.. -sírtam fel. Ekkor 7 éves voltam.
Mivel egy elrablás áldozatává válltam. Anyám iszonyatosan eszes és ravasz nő volt, mindezek ellenére remekül bánt a fegyverrel. Éreztem a számban a vér ízét és az tovább fokozta a helyzetet hogy semmit sem láttam. Egy kellemtlen szagű szövet darabbal takarták el az arcom. Kezeim a szék háta mögé volt kötözve. Szipogtam. Pedig már ennyi idősen is tudtam, hogy ahová én születtem az nem egy tündérmese. 

Egy hatalmas csattanásra lettem figyelmes. Olyan volt mint egy test levágódik a földre holtan. Megijedtem. A kendő alatt becsuktam a szemem megsem mertem szeppeni. Elkezdtem magmban dúdolni egy dalt amit még anyukám tanított meg. 

Sorozatos lövések gördültek el majd a főbb elrablóm kezdett el káromkodni. Vér szagot éreztem. Annak ellenére hogy felfordult a gyomrom mégsem lettem volna képes hányni olyan görcs volt bennem. Valaki siető léptekkel haladt felém. Összeszorítottam a szemeim.

-Kicsim! Én vagyok az.. -hallottam meg anyám hangját. Míg felfogtam mi történt anyám eloldozta a kezeim és levette a gusztustalan szövetanyagot ami a szemeimet takarta.

-Anya! -ordítottam fel. Keservesen sírva estem a karjaiba. Anya nagyon csúnyán megsérült több helyen is. Éreztem hogy a kezei simogatják finoman a hajam. Próbált megnyugtatni. 

-Eljöttél a kislányodért? Milyen megható. - ordított felénk a 6. ember. A nevetése akár az ördögé. Anyám teste megfeszült. Szőke hajtincsei a szemébe lógtak. Fog csikorgatva nézte a 6. embert.
A férfi egy pisztolyt szegezett anyám felé.
Meglőtte. A golyó a vállába fúródott aminek hatására egy fájdalmas nyögés hallatszódott.

Aggodó szemeivel rámnézett. Láttam benne a mérhetetlen düht ami a 6. ember felé irányult. Megragadta a csuklómat és mélyen a szemembe nézett.

-Fuss! -ordította és lökött egyet rajtam. - Ha a lábad nem bírja akkor se állj meg! -parancsolt rám az anyám. -Megértetted?! -gördült le egy könnycsepp az arcán.

Tudta hogy ez lesz az utolsó alkalom hogy lát engem. Mégis próbált erős maradni. Talán mindig felvolt arra készülve hogy bármikor meghalhat. Ez lehet egy feleség sorsa ha egy maffiavezérrel köt házasságot. 

Mindig is tudta. Vállalta  a kockázatot.

Könnyes szemmel hezitáltam, és elfutottam.

-Dögölj meg, amiért elraboltad a lányomat. - anyám hanyatt feküdve elérte a fegyvert a földről. Addigra már csak két hangos lövést hallottam már.
Elestem. Nem bírtam tovább. De pont akkor értek oda hozzám apám emberei. Apám anyámhoz sietett.
Ott feküdt holtan, már csak apám kiáltását és sírását hallottam. Megöltem az anyám. A 6. ember elmenekült. Gyűlölöm magam. Sosem fogok tudni megbocsájtani magamnak. Az a fájdalom ami most is ott él a szívemben, miattam halt meg. 



Napjainkban..

-Kérsz kislány? -nyújtotta oda a füves cigit Jason, a legjobb barátom.

Jason-t kiskorában apa fogadta be mivel a szülei kidobták az utcára, 22 éves és iszonyatosan nagyképű. Mellesleg ő is maffia tag.

-Nem, köszi. Elvonón vagyok. -mosolyodtam el. És végre próbáltam büszke lenni magamra amiért erre is képes voltam. Emiatt mindig is szégyeltem magam de mostmár tudom hogy mindent képes vagyok megvalósítani csak akarnom kell.

-Apuci megtiltotta? -átugrotta a kanapét és hajolt bele az arcomba hülye fejjel Cortez.

Cortez 7 éve csatlakozott a maffiához, rendkívül humoros de néha már ijesztő viccei vannak, és eléggé gyerekes a 3 tag közül ő a leglazább, 21 éves.

-Ugye tudod hogy a főnökről beszélsz Cortez? -vágott közbe Emmet halál nyugodt fejjel.

Emmet 10 éve csatlakozott. Ő a világon a legnyugodtabb ember, senki se látta még idegesnek, eléggé érzelemmentes és megfontolt, komoly, 24 éves. Valójában szerintem semmi érzelme nincs. Azt hallottam hogy a szülei halálát ahogy leégett a ház egy szem rebbenés nélkül nézte végig.

-Srácok! Munkára! -lépett be idegesen az apám. Fekete hajtincsei már eléggé megőszültek az elmúlt időszakban. 
-Ideje suliba menned, kicsi! -kacsintott Jason.
-Most magasságomra céloztál? -néztem felhúzott szemöldökkel.
-Nem. Az életkorodra. -kuncogott fel.
-Elég legyen. -vágott közbe az apám megfontoltan. Nem szerette mikor így viselkedünk. Pedig tudta hogy még fiatal felnőttek vagyunk. Nem várhatja el tőlünk hogy "meghódítsuk" a világot.

Irigyeltem a korombelieket akiknek normális életük volt.

Jason megállt egy pillanatra a tükör előtt és elkezdte magát nézegetni.

-Jól nézel ki, csak menjél már! -lökdöstem Jasont nevetve.
-Szóval... tetszem neked. -túrt bele a hajába és elővette a hódítós mosolyát.
-Tudod hogy ez nálam nem válik be. -néztem rá karba tett kézzel. 
-Még nem... -fordult vissza egy perverz mosoly kíséretében.

-Egyébként a pincére  ráférne valami takarítás meg... iszonyatosan büdös van. -mondtam magamban miközben öklendeztem és felemeltem a földről egy döglött egeret a farkánál fogva és arrébb dobtam.

Apám küldött egy "most már ideje menned" pillantást én meg feliszkoltam a sulitáskámért.

Akik ebbe az iskolába járnak azoknak mind normális életük van. -morogtam magamban. Éreztem hogy a féltékenység lassan úrrá lesz rajtam.

-Gyere már Angela! Már rég becsöngettek. -karolt belém Sofia. 
-Jójó -vontam vállat.

Sofia az egyetlen barátnőm ebben a kicseszett iskolába, mondjuk lehet a bunkósságom is közre játszott ebbe. Hoppá. Mondjuk nem mintha érdekelne.

Vége lett a tanításnak és a "nagyszerű" életkedvemmel ballagtam ki a suliból gondolataimban zárkózva. 

Mi lenne ha megszöknék és soha többet nem kéne maffiavezér lányaként nevelkednem?

Mi lenne ha betegnek tettetném magam? 

Vagy mi lenne ha elcsábítanék egy gazdag pasast és rábeszélném hogy vigyen magával? 

-Hé! Te vagy Angela Store? -kérdezte tőlem egy magas és viszonylag elég helyes srác aki elállta az utamat. Én meg beleütköztem. Ilyen az én szerencsém.. 

Vagy talán ő lesz az aki segít megszöktetni..?