Több mint testőr (A maffia nem egyszerű "dolog".)

24.rész: Akarom.

A heves csók csatánkat a fiúk zavarták meg akik már rontottak be az ajtómon.
Tipikus ők.. mint a rossz kisgyerekek.

-Ohh szerintem valamit megzavartunk... -röhögött Cortez.
-Na húzás kifelé. -mutattam az ajtóra szinte zavarodottságomban már én is el nevettem magam.
-Már itt sem vagyunk. Még jó hogy a szobába jött rátok a hancúrozás. -kacsintott Jason.

Másnap...

Kora reggel hangos kiabálásra keltem fel, lassan levánszorogtam a nappaliba és megálltam az ajtónál de nem vettek észre.

-Ne merd elmondani neki! -ordított David.

-Nem sok tart vissza, hogy használhatod ki így? -kiabált Emmet.
-Sosem használtam ki.. valahogy meg kell védenem. Csak azt teszem meg amit nektek kéne.
-Miért szerinted mi nem védjük meg? -ráncolta össze a szemöldökét Emmet.
-Ez nektek az? -förmedt vissza David.
-Szerinted azzal megvéded ha összeházasodsz valakivel? -ordított Emmet.

Ebben a pillanatba nem csak a kezemből kiesett pohár tört össze hanem a szívem is darabokba hullott szét.

-Házasság? -néztem feléjük mindketten rám szegezték a tekintetüket.
-Csak így védhetlek meg... -csillapodott David méreggel teli hangja.
-Nagy hiba volt vissza jönnöd. -nyögtem ki.
-Megint kezdődik.. -sóhajtott és közeledett felém. Ahogy felém ért megpofoztam. Teljesen ledöbbent.
-Takarodj a házamból. Most. -mutattam az ajtó felé és a könnyeimtől olyan homályosan láttam hogy nem láttam az arckifejezését. Nagy lendülettel rontott ki az ajtón és becsapta maga után. Én meg a földre rogytam.

-Hé minden renden lesz. A csalódás ilyenkor természetes. -hajtogatta Emmet.
Természetes???
-Nem akarok olyan lenni aki nem adott még egy esélyt magának mint te azzal a lánnyal kapcsolatba.. -vágtam a képéhez.
-Tudod ki volt az a lány?
Megráztam a fejem.
-Te. -azzal mozdulattal az egyik kezével felemelte az állam.
-Sajnálom.. -elcsaptam a kezét és a padlót bámultam. Emmet feltàpàszkodott és gyors léptekbe ki iszkolt az ajtón.

Normális életet akarok... Normális életet.. normàlis- ismételgettem el magamba a kezemet ökölbe szorítva. Feltàpaszkodtam a földről és a konyha pultnak tàmaszkodva próbàltam megnyugodni. Hirtelen mozdulattal már löktem volna el a konyha pulton lévő kést de Jason jött be az ajtón.

-Mit csinàlsz?? Normális vagy ? Hol van David?! -bombàzott a kérdéseivel.
-Megint össze vesztetek? És Emmet ? -gyors kiràntotta a kezemből a kést.

Imàdom a félreértéseket..

-Te tudtad Emmet érzéseit? -néztem rá kétségbeesetten.
-Miről beszélsz? -közben megfogta a kezem és felhúzott.
-Én voltam az a lány.. -nyögtem ki halkan. Jason erre nem válaszolt.
-Pihenned kéne..
-Nem akarok pihenni. Normális életet akarok.. -vékonyodott el a hangom a síràstól.
-Gyere ide a jóképű legjobb haverodhoz. -tàrta szét a karjait. Egyből megöltem és csak zokogtam nagyrészben Dávid miatt..

Milyen rég is volt már hogy Jasonnak kiöntöttem a szívem... Egészen kicsik voltunk.. hiányoznak a régi idők.

-Ah, kész vagyok. -rontott be Cortez az ajtón egy pálinkás üveggel.
-Voltam a "fekete farkasnàl" és- hirtelen elhallgatott és félénk szegezte a tekintetét.
-iiih.. -ugrott egyet Cortez.
-Ennyire ijesztő lennék? -vontam fel a szemöldököm.
-Kétségtelenül. Na de nézz ràm és mondd hogy csak düh kitörésed van vagy beköszöntött a "piros mikulás" -ült fel a kanapé karfàjàra miközben az öngyújtóval szenvedett hogy megtudja gyújtani a cigit.
-Ki kell hogy ábrándítsalak a tévhiteid felől..

És igen ebben a pontban határoztam el hogy még lehet normális életem még van egy megoldàs. Önző vagyok tudom de nem tehetek mást.