Öngyújtó/Nana fanfiction/

4

Természetesen kívülről tudom. Elkezdem énekelni Hachival. Nos, igen. Elviselni se lehet a hangját. Elég érdekes látványt nyújthatunk. Én, aki a fellegekben jár és egy színpadra képzeli magát, meg Hachi, aki csörgődobbal a kezében vidáman énekelget. Még csak most jön az első refrén. Hachi leül a kanapéra és ott ütögeti a csörgődobot tovább. Egyedül vagyok. Oh. Ne. Ne. Ne. Ne. Oldalra fordulok, ahol az előbb Hachi állt most Nana néz vissza rám. Ez se nyugtat meg. Elszántságot látok a szemében.
És akkor ketten énekeljük a refrént. Egymásra nézve. Mintha már nem is ütné senki se a csörgődobot. Csak mi és a zene. A legjobb érzés a világon.
Mintha órákig tartana a dal(amit nem bánnék). De mikor vége, elfog a hányinger. Én most... most énekeltem Oosaki Nanával. Hány ember mondhatja el ezt? Mindenesetre nem tudom, hogy örüljek vagy ne.
- Figyelj rám!- fordul felém Nana- hozz össze egy bandát két éven belül. Akkor még nem leszek vén. Fussatok be és aztán győzzön a jobb.- a szemében mohó tűz gyulladt.
- Rendben.- tudom, hogy mit csinálok. Meg lesz a banda már egy éven belül is.
Kezet rázunk majd, leülök.
- Mit mondott?- kérdi Nobu.
- Majd küldök egy lemezt az albumról.
- Mi? Ezt most nem értem...
- Majd fogod.- mondom vigyorogva. Még csak 11óra múlt. Mindegy. Lehet, hogy most le kell lépnem. Sőt, biztos. Énekelhettem vele. Ez bőven elég. Felkapom a táskámat és a kabátomat, majd elköszönök.
- Köszönök mindent, további jó szórakozást!- köszönök el.
- Máris mész?- néz rám Hachi.
- Így is rettentő boldog vagyok, hogy itt lehettem, de mostmár tényleg haza kell mennem.
- Oh, hát jó. Ne vigyünk haza?- kérdi Hachi.
- Már megint ez a fránya többes szám úgy, hogy nincs is jogsija...- motyog Nana.
- Most miért? Pár órája akarták megerőszakolni. Te nem félnél hazamenni?
- Nem félek...
- Nem?
- Nem. Az ilyen férgek nem kifejezetten a megerőszakolásra hajtanak. Egyszerűen köcsögök. Beképzelt, goromba. A nevét se tudtam. Csak ugyanabban a társaságban voltunk. Nem hibáztatom. Ugyanolyan lotyónak nézhetett mint a társaság többi lány tagját.
- Apropó megerőszakolás. Hol van Shin?- néz körbe Nana.
- A megerőszakolásról jutott eszedbe?-Nobu jókedvűen felnevetett. Talán még a könnyei is folytak.
- Felhívta valaki, azóta nem jött vissza.- mondom.
- Biztos munka.
- Munka?- nem értem, selyem fiú vagy mi?
- Tudod, "munka".- mondja unottan Nana. Szóval tényleg selyem fiú. Ez kiábrándító. Pedig nem lehet idősebb nálam.
- Jé, mi van a nyakadban?- kérdi Nobu.
- Ez Shin öngyújtója te vak.- mordul rá Nana.- De tényleg, mit keres nálad?
- Nekem adta, mert már van nekik másik.
- Ilyen egyszerűen továbbadta?
- Hát, azt mondta, hogy a másik jobb.
- Ugyan Nobu. Tudhatnád, hogy Shin nem köt semmihez sem komoly érzelmeket. Többek között ezért is passzol hozzá ez a munka.- mondta Yasu. Alig beszélt egész este.
- Ez mondjuk igaz.- látja be fájdalmas képpel Nobu.
- Gyere, hazaviszlek.- szólal meg ismét Yasu.
- Engem iiis.- mondja Nobu.
- Jó, akkor már mindenkit hazaviszek- mondja beletörődve.
- Remek!- mondja Nana. Kimegyünk az épületből és beszállunk egy fekete kocsiba.
Először Nanát és Hachit vitte haza, mert az ő házuk volt legközelebb. Aztán Nobut, végül engem, mert én a város másik végében lakom. Megérzezünk.
- Köszönöm, hogy hazahoztál.
- Igazán nincs mit. Jó éjszakát!
- Neked is!
Bemegyek a házba. Mindenki alszik. Halkan felosonok a lépcsőn és bemegyek a fürdőbe. Az egész emelet az enyém. A szüleimnek a földszinten van a hálószobájuk. Teleengedem a kábat és belefekszem. Ah, annyira jó. Le voltam kicsit izzadva is, aztán majdnem megfagytam a kinti hidegben. Szóval, ja. Kb. fél órán át csak feküdtem a kábdan kibambulok a fejemből, majd végül rávettem magam, hogy ténylegesen elkezdjem lemosni az izzadtságot és annak a baromnak az érintését.
Éjfél után jutottam el az ágyamba, de valamiért nem jött álom a szememre. Kik lennének benne az együttesben? Kik azok, akikkel hosszú távra előre tudnék tervezni? Egyáltalán mi lenne a banda neve?
Végül kettőkor győzött a fáradtság és sikerült bealudnom.