Öngyújtó/Nana fanfiction/

13

Karácsony. Imádom.

A fiúk lassan egy hete itt vannak nálunk. A temetés is megvolt néhány napja. Igazából meglepően jól viselik vagy csak nem mutatják a szomorúságot. Nem tudom. Most éppen Jonatahannal sütögetek mézeskalácsot. Anya és apa meg dolgozik.
- Dora, hol vannak a filmek?- jön oda hozzám Josh.
- Öhm, várj egy kicsit.- megmosom és megtörlöm a kezem, majd átveszem a távirányítót.
- El vannak mentve, egy pillanat.- nyomkodom a tv-t amég meg nem találom a filmeket.
- Ezek vannak. Ha le akarsz tölteni valamit, akkor szólj, oké?
- Aham, jó. Mit csináltok?
- Mézeskalácsot.- megcsörren a telefonom. Yuriko az.
- Szia.
- Szia. Ma délután mit csinálsz?
- Hát, semmit. Itthon vagyok a fiúkkal. Anyáék este elmennek vacsorázni.
- Klassz. Nem találkozunk? Elmehetnénk valahova.
- Vagy gyertek át ti. Most csináljuk a mézeskalácsokat.
- Jó program.
- Bocsi, de most tényleg itthon kell lennem.
- Mindegy, megyünk mi. Üzenek a fiúknak.
- Rendben.- leteszem a telefont, majd visszamegyek Jonathan mellé.
- Átjön pár barátom, nem baj?
- Dehogy. Kb. mikor jönnek? Mert a süti 40 perc alatt megsül és majd meg tudjuk kínálni őket.
- De lesz elég karácsonyra is?
- Persze. Bőven.- leveszi a kötényt és berakja a sütiket a sütőbe.
- Lehozom a díszeket.- mondom.
- Segítek.- áll fel Josh, majd gyorsan kikapcsolja a tv-t.
- Nem zavarna titeket, ha beraknék egy kis zenét?- nézek a fiúkra.
- Nem.
- Nem.
Bekapcsolom a lejátszási listákat, majd felmegyek Josh-sal az emeletre. A fa egyébként már ott állt a nappali egyik sarkában, már csak a díszítés hiányzott. Két fordulóval az összes dobozt sikerült lehoznunk. Leraktuk a dohányzóasztalra, majd feltártuk a tartalmát. Piros. Minden piros. Mivel anyám azt állítja, hogy a piros a szeretet/szerelem színe. Cuki, bár minden évben ez van. Közben a hangfalakból Nana hangja üvölt.
Kivesszük a díszeket. Először az égőket tette fel Josh, majd együtt tettük fel a fára a boákat és a gömböket. A csúcsdíszt én tettem fel egy székre állva. Kész. Csöngetnek.
- Sziasztok!
- Hello!- köszön Yuriko, majd belépnek a házba.
- Ők itt Josh és Jonathan.- mutatom be a fiúkat, működik beérünk a nappaliba.
- Sziasztok, Yuriko vagyok. Ők itt Takashi és Yuri.- sorban kezet ráznak, majd letelepszünk a nappaliba. Közben megint csengetnek. Visszamegyek az ajtóhoz és kinyitom. Shin. Ki más lenne? Hát persze, hogy ő. Még a Jézuska sem szán meg.
- Te meg mit csinálsz itt?
- Úgy volt, hogy én is jövök, erre a barátaid az egyik megállóban otthagytak.
- Miért nem mentél haza?
- Mert meg akartalak lepni.- mondja mosolyogva.
- Ch.- forgatom a szemem, majd rácsukom az ajtót. Újra csengetni kezd.
- Ki az?- néz fel Yuri
- Shin. Hogy felejthettétek el?
- Shin... basszus. Shin velünk jött.- mondja Yuri.
- Én egész végig ezt magyarázzam de...
- Takashi ne szólj már bele. Egész úton pofáztál, az bőven elég volt.- mondja Yuriko. Figyelmetlenek. Nagyon figyelmetlenek.
- Hát, küldjétek haza.
- Ugyan már. Ez még tőled is aljas húzás lenne. Engedd be.- megint ajtót nyitok. Shin már ment volna ki a kerítésen. Basszus. Már majdnem feladta.
- Gyere be.
- Köszi.- mondja kedvesen. Ch.
- Srácok, ő Shin.- mutatom be.
- Josh.
- Jonathan.- mutatkoznak be.
- Ahm. Mindjárt jövök.- felrohanok a szobámba, majd kinyitom a szekrényem. Kiveszek belőle 3 ajándékcsomagot. Pár nappal ezelőtt vettem nekik ajándékot. Shinre viszont nem számítottam. Lehet, hogy nem bírom, de azért mégis kéne neki valami. Ha jól tudom, még nem pusztítottam el nagyiék ajándékát. Egy nagy doboz csokis süti. Végülis. Karácsony van. Leviszem a 3 csomagot és a csokis sütit. A fiúkkal csak holnap ünneplünk, amikor anyáék is itthon lesznek.
- Ú, ajándékok.- csillan fel Yuriko szeme.
- Hát, ja. Boldog karácsonyt!- mondom, majd kiosztom a csomagokat. Shinre nézek, ő meg érdeklődve visszanéz.
- Hát, tessék.- nyújtom felé a csomagot.
- Nekem? Köszi!- mosolyog. Miért mosolyog mindig? Szótlanul leülök egy fotelba, majd figyelem, ahogy kibontják az ajándékokat. Mindenki csomagjába raktam egy zacskó vaníliás cukrot és mellé egy sálat(természetesen bolti). Nem nagy cucc, de gondoltam ez is több mint a semmi.
- Dora...- motyogja Yuriko.
- Tudom. Nem a legjobb, de szerintem elég király sálak.- mondom, Yuriko rám néz. Sír. De... Mit tettem?
- Jól vagy?- nézek rá rémülten. Mellé lépek és a vállára teszem a kezem.
- Köszönöm... bocs, csak... ahj. Elmehetek a mosdóba?- néz fel könnyes szemekkel.
- A folyosó végén van.- feláll, majd gyors léptekkel eltűnik a sötétben. Hallom az ajtó csukódását.
- Ez mi volt?- nézek a fiúkra.
- Passz.
- Hát, talán a havija?- mondja Yuri.
- Nem voltak neki Dora előtt barátnői, ugye?- néz rájuk Shin.
- Azért sírt, mert az első barátnőjétől kapott karácsonyi ajándékot?- pillant Shinre Josh.
- Hát, csak feltételezem. Azt mondjuk nem tudom, hogy miért hatódott meg ennyire.
Miattam sír?
- Akkor beszéljek vele?
- Szerintem nem kell. Nincs baja, csak úgy tűnik, hogy ez most érzékenyen érinti. Kb. 10 perc múlva biztos kijön. Az a legkevesebb, ha úgy csinálunk, mintha nem történt volna semmi.- "Jaj, de bölcs!" Annyira idegesítő, de sajnos igaza van.
Mézeskalácsot eszünk és közben beszélgetünk. Josh közli, hogy a hó szünet után, már iskolába mennek. Közben egy boros üveg is előkerül, Yurikoval együtt. Nem rúgtunk be, csak kicsit szórakozunk.

Meghitt. Annyira gyönyörű. A karácsonyt előttük is imádtam, de most... Nincsenek erre a csodálatos érzésre szavak. Valamiért úgy érzem, hogy nekik is hasonló érzéseik vannak. Vagy legalábbis remélem.
Sajnos nem maradhatnak sokáig, mivel anyáék 10 körül hazaérnek. Lassan mindenki hazaszállingózik és csak mi maradunk a fiúkkal. Lehet, hogy csak képzelődtem, de mintha Josh kicsit elidőzött volna a tekintetével Yurikón. Hm. Nem tudom. Lehet, hogy csak a boldogság miatt látok mindenbe szeretetet és szerelmet.