Öngyújtó/Nana fanfiction/

15

Végre össze tudtunk hozni egy próbát iskola után. Nobu is eljött Shinnel. Pár nap telt el a csókos ügy óta, azóta folyton flörtölget egymással Yuriko és Josh.
- Na, kezdünk?- kérdi Yuri.
- Aham.
Eljátszunk pár számot Yuri gyűjteményéből, majd várjuk a reakciókat.
- Miért van összefogva a hajad?- kérdi Shin.
- Hogy ne lógjon a szemembe és ne menjen a számba éneklés közben. A zene?
- Még kicsit szét vagytok szórva. Nem jó szerelmesen játszani...- néz Yurikóra Nobu- A dob az alapja az egésznek. Nem lehet hanyag. Próbálj koncentrálni. Te meg- mutat rám- néha elcsuklik a hangod. Igyál sok vizet és skálázz.
- Szoktam.
- Akkor gyakrabban. Nem lehet elhanyagolni a hangod.
- Tudom, sajnálom.- tényleg szar érzés, hogy nem tudok gyakorolni. Ők olyan jók.
- Rendben. Szerintem végeztünk.
- He? Alig játszottunk valamit. Nem hallgatsz meg még pár számot?
- Nem.- Nobu kiment a teremből.
- Azt hittem, a fiúknak nincs havi ciklusuk.- morogja Yuriko.
- De végülis hasznos tanácsokat adott, nem?
- Ch.- cicceg, majd elrakja az ütőit a táskájába.
- Azt hiszem, én is megyek.- mondja Shin, majd elővesz egy doboz Balckstone-t. Ahj. Annyira kívánom az édes illatát.
- Kérsz?- néz rám Shin. Basszus, hogy vette észre? Közben a vállamra kapom a táskámat.
- Aha...- kimegyünk a teremből. A többiek ottmaradtak. Eh. Nagyon nem értem őket. Imádják Shint és pont most nincs kedvük kijönni? Miért mondtam egyáltalán igent? Simán vehettem is volna.
- Tudod mit? Nem kell. Veszek sajátot.- mondom.
- Miért? Annyira rászoktál?
- Nem, csak unom, hogy mindig tőled kunyerálunk.
- Nem lényeg. Ezért most ne költs.
- De engem zavar.
- Figyelj, nem baj. Adok, mert adni akarok. Ha nem bírnálak titeket, nyilván nem osztogatnám.
- Hát, jó.
Átveszem a cipőmet és kimegyünk az udvarra. Shin kint vár.
- Nem unalmas mindig cipőt cserélni?
- Sáros lábnyomokat lenne unalmas takarítani.
- Tényleg... ti takarítotok.
- Igen. Ennyire nem emlékszel?
- Hát, alig kezdtem el a középiskolát, meg az elmúlt években eléggé sok dolog történt. Mondjuk ezt te nem nagyon értheted.
- Na igen. Nekem eléggé unalmas életem volt a banda előtt.
...
- Zavarba hozlak?
- Ez a kérdés hoz zavarba.
- Szóval igen.
- Általában.
- Tudod, én még soha nem voltam korombeli lánnyal.
- Most komolyan?
- Aha. A korosztályom nem szokott kurvázni.
- Hm. Igaz. De ha lenne valaki, akkor egyáltalában elvállalnád?
- Nem.
- Miért?
- Talán beleképzelnének valamit. Azt nem akarom. Az érettebb nők tudják, hogy miért vagyok velük. Nem hiszem, hogy a fiatalabb lányok ezt fel tudnák dolgozni.
- Miért nézel le minket ennyire?
- Mert nem tudtok semmit.
- Hát, azért szerintem okosabbak vagyunk nálad.
- Te is tudod, hogy nem így értettem. Az életről lövésetek sincs.
- És te büszke vagy, hogy már 15 évesen harmincas nőket basztál? Ez nem élet, ez egy életforma, amit jobb esetben tényleg senki nem fog megismerni. Nem kell velünk lógnod. Én megvagyok nélküled, ne szánj minket, ha közben ennyire gyerekesnek látsz minket.
- Megvagy nélkülem, ez biztos?- lép egyet felém.
- Igen.- még egy lépés. A cipőorrunk már egymásnak súrolódik. Mekkora lába van ennek? A mellkasom vészesen közeledik az övéhez.
- Mit akarsz?
- Meg tudsz állítani?
- Mit akarsz?
- Megtudni dolgokat.
- Kíváncsi vagy?
- Most mindennél jobban.- ez a lassan nyálasba átmenő beszélgetés annyira nem passzol hozzánk. Mit akarhat? Hogy milyen egy diáklánnyal? Meg tudnám állítani, de meg akarom állítani? Hagy lehetőségeket. A karja maga mellett lóg, úgyhogy simán el tudnám lökni magamtól. De nem akarom. Valamilyen furcsa módon én is kíváncsi vagyok. Tényleg olyan jó, mint amennyire el van szállva magától?
Engedély kérően néz rám. Jesszus. Mégis mire vár? Azt hittem simán lekap. Próbálok telepetikusan jelezni, hogy csinálja.
Sikerült. Lesmárol. Pont olyan lelketlenül, mint gondoltam. Mintha már elfelejtett volna szeretni. Remélem tudja, hogy nem kap ezért pénzt.
Hirtelen elkapja a derekamat és háttal a falnak nyom. Na most mi van? Az unott smárolásból át ment forró csókba? Komolyan nem értem.
- Annyira gyönyörű vagy...- lehelli alig hallhatóan. Ahj. Megint kezdek elpirulni. A keze a derekamról lassan lefelé vándorol. Mi a...? Letapizott?
- Mit...- próbálok beszélni, de levegőt is alig bírok venni.
Elszakad tőlem, majd egy lépést hátrál és engem figyel. Biztos szörnyen vörös az arcom.
- Akkor, én megyek...- motyogja.
- Meg a nagy francokat. Mi volt ez?
- Csók?
- Ja, tényleg.- forgatom a szemem.
- Csak kíváncsi voltam.
- Ch.- remegő lábakkal indulok haza. Elegem van, de valahogy mégis boldognak érzem magam. Biztos csak a pillanatnyi öröm a csók miatt. 
A vonaton vörös fejjel ültem, majd a hazautat is így tettem meg.
- Szervusz kincsem.
- Szia anyu. Sziasztok fiúk.
- Hello.
- Szia.
- Gyere vacsorázni.
Leülök az asztalhoz. Akár tőlem valamit? Biztos, hogy nem. Valószínűleg megjátszotta a magát a csók közben. Hatalmas szívességet tenne, ha nem rajtam kísérletezne.
- Minden rendben?- néz rám Jonathan.
- Igen, csak fáradt vagyok.
- Ennyire?
- Igen.
A vacsoránál ismét csak anyu csacsogott.
- Tényleg, Dora. Mikor is lesz a koncert, amire a jegyeket kaptad?
- Február 11-én.
- És eldöntötted már, hogy kit viszel?
- Szerintem Yurikót, bár még nem kérdeztem meg.
- Yuriko?
- Van egy új barátnőm zene szakkörös.
- Vele szoktál zenélgetni?
- Igen...
Vacsora után lent írom a házit a fiúkkal.
- Történt valami?- fürkész Josh.
- Semmiség. Csak sokat gyakoroltunk.
- Viszonylag korán itthon voltál.
- Honnan tudod, hogy mi a korán?
- Anyukád mondja, hogy van, amikor éjfél körül érsz haza.- mutat anyu felé, aki a tv-t bámulja- Most múlt 9. Nem gyakorolhattatok annyira sokat.
- Nem történt semmi.
- Hát, jó.- hagyja rám Josh. Az a baj, hogy ezzel engem nem tud rábírni arra, hogy beszéljek, mert szörnyen szégyenlem.
Töltök magamnak egy pohár vizet, majd felmegyek a szobámba. Letusolok, majd köntösben szétrerülök az ágyamon.
Bárcsak hazamentem volna. Nem kellett volna kimennek Shinnel.
Megcsörren a telefonom. Ismeretlen szám. Nem veszem fel.
Igazából felesleges túlagondolnom. Megtörtént, ennyi.
Megint megcsörren, én meg ismét kinyomom.
Ismét egy csörgés.
- Igen?- kérdem erőtlenül. Nem válaszolnak.
- Igen??- próbálom nyomatékosítani. Leteszi. Na, király. Biztos jól leszívták a pénzemet. Nem mintha bárki is keresne.
Megint megcsörren a telefon. Na mostmár elég. Kikapcsolom, majd betakarózom.
Mindenki hagyjon békén.