Öngyújtó/Nana fanfiction/

22

- 'Reggelt!- mondja Rima, majd leszáll a kanapéról.
- Egy szemhunyásnyit sem aludtam.- mondom álmatagon.
- Szerintem senki se.- motyogja Josh.
- Én hatkor elaludtam és most keltem.- mondja Rima.
- Jó neked.
Lemegyünk a konyhába, se anya, se apa nincs sehol.
- Mit kértek?
- Csináljunk rántottát.- szól Jonathan, majd előveszi a tojásokat.
Reggeli után mindenki hazament, mi meg felmentünk rendetrakni.
Megcsörren a telefonom.
- Igen?
- Shin vagyok.
- Mizu?
- Figyelj, nincs kedved átjönni?
- Most?
- Ja.
- Nobunál vagy?
- Aha.
- Egy óra múlva ott leszek.
- Oké.
Elteszem a telefont.
- Hova mész?- kérdi Josh.
- Asami hívott sétálni a parkba.
- Klassz. Ki az a Nobu?
- Egy haverja.
Letusolok, majd ledőlök az ágyra. Tudom, hogy nem kéne aludnom, de annyira elfogott az álmosság. Nem, nem. Nem aludhatok.
A tegnap estére gondolva minden fáradtság kiment a szememből. Annyira szar volt. Szegény lány. Vajon mi történhetett? Nem. Nem avatkozom bele.
Felvettem egy fekete farmert és egy fekete fölsőt, majd megszárítottam a hajam.
A szüleim még mindig nem adtak életjelet magukról, úgyhogy Josh-sal üzentem meg nekik, hogy elmentem.
Még mindig állati hideg van. A kabátom összehúzva léptem ki a házból és indultam a vonat állomás felé.
Mikor a hatalmas épület elé értem felcsengettem.
- Igen?
- Dora vagyok.
- Gyere fel.
Nem sietek a lépcsőn.
- Szia.- érek fel, majd leveszem a cipőmet.
- Hello.- elkezdi simogatni a karomat.
- Oh, máris?
- Igen.
Leterít az ágyra, majd leveszi a pólómat. Dél van, a Nap besüt az ablakon, így minden rezdülésemet pontosan meg tudja figyelni. Amikor először voltam vele, rettenetesen féltem. Most rettegek. Mindenemet látja.
- Mi a baj?- néz rám.
- Csak túl világos van.
- Szégyenlős vagy?
- Egy kicsit...
- Istenem. Mint egy szűz apáca.
- Ha idegesít, akkor keress mást.
- Lehet, hogy az lesz.
- Ch. Hajrá.- nem viccel. Lemászik az ágyról és a telefonért nyúl.
- Reira? Ma felhasználhatod az ingyen éjszakát.- asszem mindjárt megölöm. Ökölbe szorulnak a kezeim és megfeszülnek a lábaim. Rám néz. Komoly az arca. Látja, hogy valami nincs rendben velem. Elővesz a zsebéből egy köteg pénzt és az ágyra dobja. Ez egy kibaszott paraszt. Rágyújt, majd kimegy a mosdóba. Értem. Kurvára értem.
- Elmehetsz.- mondja unottan.
- Shin te utolsó kis ringyó!- fakadok ki. Nem kezelhet így. Én nem a kibaszott kuncsaftja vagyok.
- Annyira gyerekes vagy Dora...- a lekezelő stílusa az őrületbe kerget- azt hittem tudtad, hogy mire vállakozol.
- Tudod, az a legviccesebb, hogy én is!- felveszem a pólóm, majd kiviharzom a lakásból. Idióta. Annyira utálom. Nem szerettem belé. De a tiszteletet elvártam tőle. Csak így kitessékel a lakásból egy köteg pénzzel? Hát a kurva anyját.
Berontok a házba és leülök a pultra. Veszek egy kekszet a tálból, majd mohón rágni kezdem. Jonathan jön le.
- Hol vannak a szüleid?
- Nem tudom.
- Mi a bajod?
- Stressz a suli miatt.
- Persze.
- Figyelj, nem akarok beszélni róla. Már a cigidet sem veszem el. Hagyj békén.
- De unatkozom.
- Mi van Rimával?
- Tanul.
- Kövesd a példáját.
- Neked is azt kéne, ha annyira stresszelsz a suli miatt.
- De kis okos vagy. Na komolyan. Csinálj valami mást.
- Mi a bajod?
- Jesszus, hagyjátok már abba! Nem kell itt a megértő fiú testvért játszani. Előttetek is voltak problémáim és meg tudtam oldani egyedül is. Menj és szívd halálra magad. Nem érdekel. Miért kell nektek mindenről tudnotok?
- Állj már le! Nem csak te lehetsz kedves! Amikor ideköltöztünk annyira tudtad adni a segítőkész kiscsajt, most meg nemhogy máson, de magadon se tudsz segíteni. Mindig az időre támaszkodsz. De tudod, az idő véges és már a sírban fogod az utolsó problémádat megoldani.
- Mégis mi a fasz baj van velem?- dőlök rá a vállára. Annyira fáradt vagyok.- Megöltem egy embert, ribanc lettem. A jövőm szörnyű!
- Nem öltél meg senkit se.
- Tudod, van Shin. Aki itt volt karácsonykor. Vele lefeküdtem párszor. Nem szerettem. És olyan undorító módon kidobott! Csak nekembaszott egy köteg pénzt! Pedig nem a pénzért csináltam. Annyira megalázó volt. Csak a kis kurvát látta bennem.
- Sajnálom.
- Jonathan, túl kevés az idő ilyen baromságokra. Ne függj semmitől sem. Bulizz, szeretkezz, élj. Mert minden időhöz van kötve. Találd meg a párod, legyen gyereked, öregedj meg és aludj a végtelenségig. Ez egy jó élet. De én már elrontottam. Egy másik utat választottam, aminek a végén semmi jót nem fogok találni.
- Fordulj vissza.
- Nem fogok, mert az úton sok jó dolog történik velem és nem érdekel a végkifejlet. Én a mostnak élek és ezt nem tudom abbahagyni.
- Melletted leszünk az utadon.
- Köszönöm.- elnyom az álom. Örökké aludnék.
Hajnali 3 körül ébredtem. Klassz. Jót tesz az alvászavar. Ma suli van.
Kimegyek a szobámból és furcsa, nyögdécselő hangokat hallok az emeleti társalgóból. Ne. Yuriko és Josh. Én ennek nem akarok fültanúja lenni.
A földszinten sötétség honol. Felkapcsolom a villanyt és veszek elő a szekrényből valami random chipset. Leülök a kanapéra és bekapcsolom a tv-t. Szokásos szar hajnali műsorok, amiket csak azért nyomnak be, hogy ne legyen adás szünet.
Hirtelen ötlettől vezérelve beraktam egy Sailor Moon dvd és elkezdtem nézni. Sose szerettem, de mégis megvan az összes része, mert a szüleim kitalálták maguktól, hogy ez milyen klassz, csajos rajzfilm. Nem mondom, hogy fiús kislány voltam, mert a Dragon Ball-t is ki nem állhattam, de sokszor verekedtem anno, ennek ellenére kis hercegnőnek képzeltem magam. Viszont most kifejezetten leköt a Sailor Moon. A színek, a cselekmény. Látszik, hogy fáradt vagyok.

Valamikor 7 körül anyu jön le a lépcsőn.
- Nahát, nosztalgiázol? Mégis mióta vagy fent?
- Nem tudtam aludni.
- Figyelj, kicsit beszélhetünk?- leállítom a részt és felé fordulok. Ha Jonathan mondott valamit anyámnak, tuti beköpöm azt a kis narkós...
- Eltűnt egy lány az iskolátokból.
- Micsoda? Ez szörnyű. Mióta nincs meg?
- Több, mint 24 órája.
- Oh, ez rémes. Sajnálom szegény lányt.
- Csak azt akartam mondani, hogy vigyázz magadra. Lehet, hogy több áldozatot szed maga után ez az egész ügy.
- Igen, értem. Vigyázni fogok.- ha tudná, hogy saját magamtól félt...
- Felkeltem a fiúkat, te meg addig öltözz fel.- kacsint rám, majd felmegy a lépcsőn. Tényleg, Yuriko. Vajon mit fog szólni hozzá anyu? Oh, baszki. Holnap koncert lesz! Annak a csajnak a szülinapja.
Felmegyek a lépcsőn és berontok a szobámba. Gyorsan felöltözöm, majd bekopogok Josh-hoz.
- Ahm. Ki az?
- Dora vagyok.
- Pillanat.- egy kis vihogás és pisszegés hallatszik az ajtó túloldaláról, majd Josh nyit ajtót egyenruhában.
- Erre nincs időm. Beszélnem kell Yurikoval.
- Az én szobámban?
- Ne játszd már a hülyét.- bemegyek a szobába, majd kinyitom a szekrényét. Kit látnak szemeim? Csak nem Yuriko? Dehogynem.
- Szia...- szegezi le a fejét.
- Jaj, ne szégyenkezzetek már itt. Holnap koncert, rémlik? Gyere minden szünetben a zeneterembe.
- Én biztos nem megyek vissza oda.
- Mégis miért nem?
- Mert ott felakasztottak valakit!
- Figyelj, minket nem fognak. Az is lehet, hogy öngyilkos lett. Mindenesetre, nem avatkoztunk bele, úgyhogy nem lesz semmi baj. Tudatlan középiskolások vagyunk.
- Jó. De ha felakasztva találnak meg az egyik teremben add fel magad.
- Persze... Egyébként, anyu mit szólt hozzád?
- Csak mosolygott és köszöntött.
- Mást nem vártam tőle. Na induljunk.
Anyám folyton mosolyog.