18

149 15 0
                                    

Rem bulija.

- Takashi, jól vagy?- körbe vesszük a falfehér barátunkat.
- Mindenki....
- Mi?
- Mindenki itt van az iskolából.
- Mivel ez egy buli. Tudom, hogy nem sok buliban jártál még, de azért nem kéne pánikolnod.- forgatja a szemét Yuriko.
- Nem érted. A DÖK-ösök is. Ők nem tudják, hogy zenélek.
- Akkor most megtudják.- mondja egyszerűen Yuri.
- De...
- Állj már le. Én tudok róluk egy csomó más mocskos dolgot. Legalábbis mocskosabbakat, mint a bandában zenélés.- böki oda Yuriko. Mindannyian felé nézünk.
- Mégis honnan?
- Jókor voltam jó helyen, úgyhogy csak egy szavamba kerül és örökké tartják a szájukat.
- Biztos kérni fognak bizonyítékot.
- Nem fognak.- mondom. Ebben biztos vagyok. Ha az összes tag olyan beszari mint Takashi, akkor egy szavuk nem lesz.
Az elmúlt napokban elég furcsa elméletek születtek arról, hogy mi miket csinálunk este az iskolában. Az ilyen izgalmas pletykákat persze mindig Asamitól hallom.
- Srácok, 10 perc múlva kezdhettek.- jön az emelvény mögé Asami.
Rem családjának a birtoka egyébként elég nagy. Kint van medence, meg egy kisebb erdő és füves terület(ami mondjuk a tél miatt most nem lényeges), maga a ház pedig 2 emeletes és hatalmas, ezért fér el itt kényelmesen a fél iskola és még egy kisebb emelvény is.
- Na akkor,- kezdek bele a lelkesítő beszédembe- itt van a lehetőség, hogy beleforrjunk az emberek fülébe. Úgy kell játszanunk, hogy a buli után minimum 3 napig csak azok a zenék járjanak az fejükben, amiket mi játszottunk.
- Menni fog.- mondja Yuriko.
- Hát, azért ez elég nagy elvárás...
- Takashi!- szólunk rá egyszerre.
- Jó, csak mondtam.
- Szóval, adjunk bele mindent.- fejezem be.
Felmegyünk a színpadra, a fiúk már beállították a gitáron a nemtudommiket, én skáláztam, Yuriko meg ismét csak bambult maga elé. Nem konferál fel minket senki. Akkor, most mit csináljak? Beszéljek én? Ahj, de ez annyira kínos...
Hátra fordulok, hogy segítséget kérjek, de csak értetlen tekintetek néznek vissza rám. Szóval tényleg nekem kell felkonferálnom magunkat.
Halkan köhintek.
- Sziasztok. Mi vagyunk a WhiteRosé, nemrég alakultunk, feldolgozásokat hallhattok tőlünk, jó szórakozást!- hát, ez elég lapos volt, de sosem szerettem improvizálni.
Elkezdünk játszani.
A közönség először csak furcsán néz ránk. Nyilván nem számítottak arra, hogy mi fogunk fellépni.
Először Beyonce-től a Crazy in Love volt felírva. Őszintén, ha nem kellett volna betanulnom, akkor valószínűleg soha nem ismerem meg(nem az én világom), de úgy tűnik, hogy a közönségnek nagyon bejön, már páran pohárral a kezükben elkezdtek táncolni és a szöveget énekelni.

Got me lookin so crazy right now
Your love's got me lookin so crazy right now...

A második dalra már mindenki odasereglett a kis emelvény elé. Egyre hangosabbak vagyunk.
Rem már nincs sehol. Asamitól mindig hallottam, hogy minden bulijáról ő lép le a leghamarabb valami fiúval és egészen a vendégek elküldéséig elő sem kerül.
Asami és még pár lány tombol itallal a kezükben, a többiek a földszinten, az első emeleten és a második emeleten táncikálnak és és beszélgetnek.
A közönségben hirtelen egy kékes hajú fiú lép elő. Csak egyetlen rohadt kérdésem van. Ez mit keres itt?
Folytatom a dalt. Egy Fall Out Boy szám jön.

I'm two quarters and a heart down
And I don't want to forget how your voice sound
These words are all I have so I'll write theme
So you need theme just get by

Dance, dance...

Már itt van az emelvény mellett. Mit akar? Mégis hogy került ide? Ki hívta meg? Hirtelen Asamira nézek, aki folyamatosan Shint bámulja. Mégis mikor...? Mikor látta egyáltalán Shint. És a legfontosabb, mikor volt alkalma meghívni? Talán most jött el a pillanat, hogy szépen lassan megfolytsam a barátnőmet.

Végeztünk, mivel csak 1 órát kellett játszani, mint hangulat csináló banda. Shin rögtön felém jön.
- Nincs kedved lelépni?
- Milyenek voltunk?- hagyom figyelmen kívül a kérdését.
- Jók, van jövőtök a zenében.- mondja elismerően. Asami felénk jön.
- Szia, köszi, hogy eljöttél. Kérsz egy italt?
- Nem köszi. Na, menjünk.
- Shin, nem. Mit akarsz?- nézek a szemébe. Magához ránt és a fülembe suttogja:
- Szerinted?- hirtelen megremegnek a lábaim. Asami dühösen lelép. Nem csodálom, hogy mérges, a srác aki bejön neki az egyik barátnőjével flörtöl. Elég hülye helyzet.
- Figyelj, bulizni akarok. Maradjunk.- szó nélkül utánam jön és mindketten veszünk az asztalról egy papírpoharat és italt töltünk bele.
- Hát te?- lép oda hozzánk a banda.
- Meghívott egy csaj.- mondja Shin.
- Jók voltunk?
- Aham. Folytassátok, mert még tuti vihetitek valamire.
- Jé, köszi.- mondja Yuriko. Takashi hirtelen megölel engem és Shint.
- Annyira szeretem a zenét- sírja Takashi.
- Mennyit ivott?- tátogom Yurinak. Ő csak az ujjaival mutatja a 10-est.
- Héj, nincs kedved ledőlni?- tolom el magamtól Takashit.
- Neeem. Bulizzunk.
- Hát, jó.- végülis, ő tudja.
- Hol is van a mosdó?- kérdi sápadt arccal.
- Ez mindjárt ide fog hányni.
- Basszus. Erre van, ha jól tudom.- vezeti el a tömegben Yuri Takashit.
- Miért issza le magát folyton?
- Tudja a halál.- hagyja rá Yuriko, majd eltűnik a tömegben.
- És te most táncolni akarsz?
- Táncolni?- nézek rá hitetlenkedve.
- Ja, szerintem se.

Egy órát még ott lézengtem, de be kellett látnom, hogy utálom a bulikat.
Shinnel éppen egy ismeretlen szobában vagyunk, valahol Rem családi házában.
- De pofátlan vagy, más házában csinálni... ez nem Amerika.
- Pont nem érdekel, hogy kinek a házaban vagyunk.- mondja unottan, majd lelök az ágyra és rám mászik. Ha csak fele annyi szeretet szorult volna belé, mint amekkora az arca...

Öngyújtó/Nana fanfiction/Where stories live. Discover now