Öngyújtó/Nana fanfiction/

12

Ha nem próbálunk akkor alszunk. Az elmúlt napokban ez volt a legjellemzőbb ránk.
- Ez már tényleg színpadra való volt!- mondja Nobu. Ja, igen. Állandóan eljön velünk. Shin nem tolja ide a képét.
- Akkor jó. Igazából jobb, hogy egy külső szemlélő mondja meg. Plusz zenész is vagy.- mondja Takashi.
- Akkor mára bejefezhetjük?- kérdi Yuriko.
- Én már be vagyok rekedve, gondolom ti is fáradtak vagytok.- mondom. Összeszedtük a cuccunkat, majd kivonultunk az iskolából. Közben nem egy diákkal futottunk össze. Úgy tűnik, hogy a rajzosok is be szoktak szökni.
- Dora?- jön egy hang a hátam mögül.
- He? Rem? Mit csinálsz itt?
- Elkísértem egy barátomat, csak mosdóba megyek. Zenéltetek?
- Aham. Már nagyon fáradtak vagyunk.
- Jé, szia Yuri!
- Hello!
- Sziasztok!- köszön Takashinak és Yurikonak.
- Hello.
- Dora.- súgja oda nekem.- Ez meg ki?- bök észrevétlenül Nobu felé.
- Oh, csak egy idősebb barátunk, ő zenész, segít tökelétesíteni minket.
- Ah, értem.- közben egy másik lány jött ki a rajz teremből és kiáltott Remnek.
- Én most megyek, majd küldjetek jegyeket, ha lesz koncertetek.
- Mindenképpen.- mondom mosolyogva, majd Rem eltűnt a világos teremben.
Az utcán már alig volt néhányan. Elköszöntünk Nobutól, majd felszálltunk a vonatra.
- Fáradt vagyok.- mondja Yuri álmatagon.
- Én is.
- Dettó.
- Az ágyamat akarom.
Yuriko és Takashi szállnak le elsőként. Közben felszáll pár ember. Egy pillanatig bambulok, majd meglátok egy kék hajú, 1000 piercines embert. De nem Shin az. Megnyugodtam. Bár, megkérdeztem volna tőle, hogy miért nem jön(már nem engem bánt a gondolat, hogy nincs ott).
- Dora, te meddig mész?
- A következőnél leszállok.
- Ikasa?
- Nem. Yazawa.
- De... azt most hagytuk el.
- Ne már. Most várhatok a másik vonatra.
- Várjak veled?
- Ah, nem kell. Szerintem pár percet fogok csak várni.
- Hm. Akkor várok, ha csak néhány perc.
- Köszi.
Leszállunk és tényleg csak pár percet kell várnunk, itt van a vonat.
- Köszi, hogy megvártad, jó éjszakát!
- Köszi, neked is!- a vonat szinte üres. Velem együtt felszállt egy másik ember is. Leülök, az ember mellém ül. Ahj, mi ez az egész? Meg akar erőszakolni?
- Jó estét, Dora!- Shin...
- Ah, szia.
- Gyakoroltatok?
- Aham.- nem érdekel, hogy mit csinált.
- Látom, egész jól belejöttél.
- Igen, igyekszem. Mindennap bent maradunk gyakorolni.
- És javultatok?
- Igen, elég sokat. A szövegek nagyobb részét már tudom fejből.
- Az jó.
- A többiek hiányolnak. Miért nem nézel be néha Nobuval?
- Munka.
- Mindig?
- Mindig.
- A fiúk biztos irigyelnének.- közben megállt a vonat- Ah, bocsi, én itt leszállok, jó éjszakát!
- Szia.
Leszállok, majd elindulok haza.
Már mindenki alszik. Vagyis nem. Csak a sötétben tévéznek.
- Sziasztok. Bocsánat, hogy későn jöttem haza, a barátaimmal zenéltünk. Kérlek, ne haragudjatok.
- Semmi baj. Kérlek, ülj le.- mondja apa.
- Öhm, rendben. Mi a baj? Történt valami?
- Emlékszel Mr. Benettre és a családjára? Akik mindig eljönnek vacsorázni.
- Igen.
- Az a helyzet, hogy volt egy szörnyű balestük a feleségével. Az orvosok elmondták, hogy alig maradt pár órájuk. Átadta a végrendeletét nekem. Mivel a nagyszülőket már nem élnek és testvérek híján vannak, azt írták le, hogy hozzám és anyádhoz kerüljenek a gyerekek.
- Oh, részvétem. Mikor érkeznek? Találkoztatok velük?
- Igen. Szegénykék. Annyira sápadt volt az arcuk. Biztos nagyon szomorúak. Holnap már jönnek. Át kell íratni őket abba az iskolába, ahová te jársz.
- Rendben. Segítek, ahogy csak tudok. Kitakarítsam a vendégszobákat?
- Megtennéd?- sírja el magát anya.
- Persze. Megyek is.- indulok fel az emeletre. Még hallom, ahogy apa próbálja megnyugtatni anyát. Szegények. Nem lennék a helyükben...
Felkapcsolom a villanyt az egyik vendégszobában. Poros. Nagyon poros. Elmegyek a porszívóért és a felmosóért. Na, lássunk neki. Bekapcsolom a lejátszómat, majd elkezdek takarítani. Ablakot pucolni, ágyneműt cserélni, leporolni azt az egy ruhás szekrényt és íróasztalt, aztán persze porszívózás(a plafonon is) és felmosás. Ezt megismétlem. Fhu. Fárasztó. Remélem, hogy nem mogorva gyászolók lesznek, hanem hálásak. Jó, ez bunkón hangzott, de önszántamból kitakarítottam két szobát(aztán még a vendégfürdőt is), rohadt fáradt vagyok. Holnap lesz két "testvérem". Furcsa lesz. Mármint. Ismerem őket, meg tudok osztozni, csak egyszerűen két 15-16 év fiúval lakni... erre rá kell hangolódni.
Beállok a zuhany alá és élvezem a csöndet. Milyen kellemes. Kb. 10 percig vagyok csak a zuhany alatt. Kiszállok a kabinból és magamra kapom a köntösöm. Leülök az ágyamra és egy dalszöveget mondogatok magamban. Csöngetnek. Úgy volt, hogy csak holnap érkeznek. A csengetés nem marad abba. Úgy tűnik, anyáék már alszanak. Akkor majd én lemegyek. Felveszek a köntös alá egy fehérneműt. A biztonság kedvéért kinézek az ablakon. Ja. Ők azok. Lemegyek a lépcsőn és kinyitom az ajtót. Kb. mindketten egy fél fejjel magasabbak nálam.
- Sziasztok. Gyertek be. Csinálok teát és szendvicseket.- nem tudom, hogy kell viselkedni a gyászolókkal.
- Szia, köszönjük. A szüleid hol vannak?- kérdi Josh. Ő az idősebb.
- Szerintem elmentek aludni. Úgy tudtuk, hogy csak holnap érkeztek.
- Igen... csak hát, már nem bírtuk ki abban a házban.
- Oh, értem. Máris elhozták a cuccaitokat? De a költöztetők elhozták volna, nem?
- Így jobban tetszik.- mondja Jonathan.
- Rendben. Gyorsan odarakom a teát és megmutatom a szobákat.
- Köszi.- töltöttem a forralóba vizet és felvezettem őket az emeletre. Ahj, szegények. Nem tudok velük miről beszélni. Benyitok az első szobába.
- Itt van az egyik.- mondom. Bemennek és körülnéznek.
- Köszönjük.- mondja könnyes szemmel Josh. Fel kellett volna ébresztenem anyáékat.
- Igazán nincs mit. A másik közvetlen jobbra a következő ajtó.
- Rendben, de ma szerintem mi ebben a szobában alszunk.
- Oké. Akkor hozok majd fel teát. Éhesek vagytok?
- Nem.
- Akkor csak teát hozok. Egy pillanat.- lerohanok a lépcsőn, majd elkészítem a teát. Rápakolom a tálcára a csészéket és felmegyek a fiúkhoz. Az ő szüleik is a munka miatt költöztek ide. Kopogok.
- Gyere.
Már pizsamában vannak.
- Tessék, tea. Ha kell valami akkor az én szobám balra a második ajtó.
- Rendben. Köszönjük... Dora.
- Szívesen srácok. Jó éjt és... kitartás...- becsukom az ajtót. Könnyezem. Miért? Talán a helyükbe képzeltem magam. Szerintem ez a halálnál is rosszabb. Másokat elveszíteni.
Bemegyek a szobámba és írok egy kis cetlit anyáéknak: A fiúk itt vannak. Kérlek, ne keltsétek fel őket.
Oké ez kész. Vajon holnap már eljönnek az iskolába? Biztos nem. Mikor íratják át őket? Talán anya holnap elintézi vagy megkér, hogy intézzem el én. Anyáék ajtójára tűzöm az üzenetet, majd bemegyek a szobámban. A vendégszoba ajtója mögül nem szűrődik ki fény. Alszanak? Nem nyitok be.

Az estém borzalmas volt. Alig aludtam valamit. Megbeszéltük a srácokkal, hogy fél órával előbb megyünk be az iskolába, hogy reggel is tudjunk gyakorolni. Anya otthon megkért, hogy beszéljek az igazgatónővel. Majd valamelyik szünetben felmegyek.
- Sziasztok...- megyek be kómásan a zeneterembe.
- Aludtál te rendesen?- néz rám Yuri.
- Nem. Az a helyzet, hogy hirtelen lett két tizenéves öcsém.
- Ezt nem értem.- mondja Takashi. Elmondom nekik, hogy mi történt, majd a társasára ráborul a csend.
- Figyelj, én felkísérlek az irodába. Az a két srác biztos nagyon maga alatt van.
- Köszönöm...
- Szerintem hagyjuk most pár napig a délutáni próbákat.- mondja Yuri.
- De biztos nem baj?
- Nem. Megértjük.
- Hálás vagyok.
- Gyere, menjünk fel az irodába.
- Rendben.- összeszedtük a cuccunkat, majd kimentünk a teremből.
- Erre.- mondja Takashi. Megyek utána a legfelső emeletig, majd benyit egy ajtón.
- Jó napot!- köszön.
- Jó napot...
- Uzuma. Mit keres itt?- lép oda hozzá egy nő.
- Nymphadora szeretne beszélni az igazgatónővel.
- Rendben. Jöjjenek.- átvágunk a tanárin, majd a terem végében ismét egy ajtó előtt állunk. A tanárnő bekopog.
- Szabad.- hallom bentről a rikácsoló hangot. Utálom az igazgatónőt. Egész elsőben a nyomomban volt, mert azt hitte, hogy a szüleim azért támogatják az iskolát, hogy velem kivételezzenek. Bemegyünk az irodában.
- Ah, Nymphadora Black. Mi szél hozott erre?- kérdi mézes mázas hangon.
- Édesanyám küldött. Nem rég baleset történt a családunk közeli ismerőseivel. A végrendeletükben a szüleimre bízták a gyermekeiket. Szeretném megérdeklődni, hogy át tudná e venni a gyermeket. Itt vannak az irataik.- átadom a mappát, amit anya reggel a kezembe nyomott.
- Oh, őszintén sajnálom, ami történt. Természetesen át tudjuk venni őket. Ha lesz elég erejük hozzá, jöjjenek be nyugodtan. Tessék. Itt vannak a rendelésekre a lapok és ezeket is ki kéne töltenie a szüleidnek.
- Rendben- átveszem a papírokat- köszönöm a megértését igazgatónő.
- Igazán nincs mit.
- Viszontlátásra.
- Szervusz.
Kimegyünk a tanáriból.
- Nem tudtam, hogy ennyire kedvel.
- Bárcsak ne kedvelnek. Mindegy. Legalább megvan ez is.
Az első óra már elkezdődött. Belépek a terembe. Mindenki engem figyel.
- Hol volt Black?- néz rám számon kérően az osztályfőnök.
- Sajnálom, az igazgatónőnél voltam. Elnézést a késésért.
- Ülj le.
Az órák csak úgy repültek mint általában. Na én voltam soros Asamival a terem takarításon, miután végeztünk kimenetem az udvarra.
- Dora!- szólít meg Yuriko.
- Hm? Mit kerestek itt?
- Menjünk együtt haza.
- Oké.
Otthon a pultnál négy ember ült.
- Sziasztok.
- Oh, szervusz kincsem.- nyom egy puszit anya a homlokomra- Képzeld, Jonathan csinálja a vacsorát, nagyon ügyes szakács.- veregeti meg Jonathan vállát.
- Ez nagyszerű. Anyu, át tudják venni a fiúkat. Az igazgatónő már oda is adta az átvételhez szükséges papírokat.
- Nahát, ez nagyon kedves Ayumitól. Megnézhetem a papírokat?- átadom anyának a kitöltendőket, majd leülök egy székre.
- Fiúk, itt vannak a rendelős papírok. Ezeket kitöltenétek?
- Persze.- veszi át Josh, majd elkezdi töltögetni a sajátját.
Hát akkor ilyen nagycsaládosnak lenni. Közös étkezések, együtt ücsörgés a pultnál. Mindenki a maga dolgát csinálja, de mégis együtt vagyunk. Jó érzés.