Act Like You Love Me (Befejezett)

33. fejezet

           

- Akkor az oszlopig lesz a pálya vége. 15. kör haver!- kiabálta Erick, Ted pedig biccentve jelezte, hogy megértette, amit barátja mondott.

- Biztosan jó ötlet ez?- néztem rá félve, mire rám nézve elmosolyodott.

- Nyugodj meg, jó móka lesz!- indította be a motort, és állt meg Erick kocsija mellett.

- Oké, akkor Thomas!- szólt a vörös az egyik drogosnak, mire az kérdőn ránézett- indíts el minket!

- Hova?- nézett a srác összeráncolt szemöldökbe.

- Anyádba! Na! Álljál fel, lebegtesd meg a pólódat, és meg is vagyunk! Sötét...- mondta idegesen Erick, mire Thomas felállt, levette a pólóját, mire mindkét fiú beindította a motort, majd meglengette pólóját, a két kocsi pedig egyszerre indult el.

Erick egyszer csak megelőzött minket, majd benézve hozzánk bemutatott a sofőrnek, azután pedig még gyorsabb tempóba kapcsolva kikerülte az oszlopot.

- Az anyádat!- morogta Ted, majd ő is gyorsabb tempóba kapcsolt, megelőzve Ericket- na, én is így gondoltam!- húzta önelégült mosolyra a száját.

A 6. körre már kezdtem élvezni ezt a versenyféleséget, így lehúztam az ablakot, hogy a nyári kellemes levegő bejusson az autóba. A 14. körre már nevetve fordultam hátra, ahol Erick jócskán lemaradva kullogott mögöttünk.

- Látod milyen jó, hogy itt vagy nekem? Te hozod meg nekem a szerencsét!- cirógatta meg combomat, le se véve tekintetét a már mostanra jól ismert útról. Erre nem tudtam mit mondani, csak megcirógattam kezét, ami combomon pihent- és most, hogy már megnyertem- ért be a „célba"- meglepjük kicsit Ericket!- mondta, majd egy újabb körbe kezdett, egyenesen szembe a vörös kocsijával, és úgy láttam, hogy egyáltalán nem akart eltérni.

- Ted!- kiabáltam, ám szerencsére Erick még idejében kapcsolt, kikerülve ezzel minket- azonnal állítsd meg a kocsit!- kiabáltam, ám úgy tűnt nem állt szándékában- nem értetted? Állítsd meg ezt a kibaszott kocsit!

Ezen mondatom után megállt, én pedig kikapcsoltam a biztonsági övemet.

- Megőrültél? Balesetet is szenvedhettünk volna! És nem csak az én életemet, hanem Erick életét is kockára tetted!- szálltam ki a kocsiból és indultam a roncstelep kijárata felé.

- Ugyan Sarah, semmi nem történt!- kiabált utánam, de engem nem érdekelt. Egyetlen egy dolog lebegett a szemem előtt. Minél hamarabb elhagyni ezt a helyet.

Azt még nem tudtam, hogy hogy fogok hazajutni a kocsival több, mint fél órás úton, de az igazat megmondva nem érdekelt. Az igazat megvallva semmi sem érdekelt ezek után.

Számomra Ted olyan messzire ment el, amit soha nem fogok tudni megbocsájtani. Lehet, hogy jó mókának gondolta, de egyáltalán nem volt az. Egyszer csak egy kocsi állt meg mellettem. Rögtön felismertem kié is ez.

- Hazaviszlek!- mondta, de én nem foglalkozva vele továbbmentem- Sarah, ennyire haragszol?

- Nem Ted egyáltalán nem haragszom! Igazából hálásnak kellene lennem neked, hogy majdnem kórházba juttattál!- mondtam cinikusan.

- Sarah, kérlek szállj be a kocsiba!- kérlelt, elengedve füle mellett megjegyzésemet.

- Ugyan miért tenném?- néztem rá kérdőn.

- Mert ha gyalog akarod megtenni a hazavezető utat, körülbelül 1óra múlva lehet megérkezel- válaszolta, én pedig beláttam, hogy igaza van, így beültem mellé, ő pedig vigyorogva nézett rám.

- Ne vigyorogj, még mindig haragszom rád!- tettem keresztbe kezeimet, majd egész úton nem szóltunk egymáshoz.

A házunk előtt megállva kikötöttem magamat, majd szálltam volna ki a kocsiból, ám megfogta csuklómat.

- Sarah, komolyan ezért rágtál be?

- Igen!

- De semmi sem történt!- nevetett fel, én pedig összeráncolt szemöldökkel néztem rá.

- Komolyan nem jutott el az agyadig? Egy marha nagy szerencse kellett ahhoz, hogy ne legyen egyikünknek sem baja!- emeltem fel a hangomat.

- Kikerültem volna!- tette ő is ugyanezt.

- Mégis mikor? Mert nem úgy tűnt!- kiabáltam- most egy ideig nem akarlak látni!- csaptam be az ajtót, majd rohantam be a házba.

Másnap a suliba megérkezve Amy és Ryan már ott ültek és valamin nevettek, majd ahogy megláttak elkomorodtak.

- Sziasztok!- köszöntem nekik, majd ültem le Ryan mellé.

- Úr isten Sarah, te nagyon sokat fogytál a nyár alatt!- döbbent le Ryan, én pedig büszkén biccentettem.

Két és fél hónap alatt lefogytam 13 kilót, amire nagyon büszke vagyok.

- Minden rendben, hogy ennyit fogytál egy nyár alatt?- nézett rám kérdőn Amy, én pedig bólintottam.

- Miért, nem fogyhatok le a nyáron?- ráncoltam össze a szemöldökömet.

- Mennyit is adtál le?

- 13 kilót- válaszoltam, ők pedig elképedtek.

- Szerinted normális az, hogy két és fél hónap alatt ennyit fogytál?- nézett rám kérdőn Ryan.

- Igen. Kevesebbet ettem, és látjátok, meg lett az eredménye! Na, de meséljetek ti! Annyira hiányoztatok egész nyáron!- néztem felváltva Amyre és Ryanre.

- Ugye tudod, hogy meg volt az oka...- mondta barátnőm, mire kínosan beletúrtam hajamba.

- Igen, mert nem szeretitek Tedet- válaszoltam, mire mind a ketten aprót bólintottak - na, de inkább meséljetek!- kezdtem el dobolni az asztalon.

- Hát nekem lett egy hercegem...- motyogta Ryan, én pedig elképedtem.

- Hogy hívják? Képet róla!- mosolyodtam el, ő pedig pirulni kezdett.

- Ismered őt!- mondta, majd Matthew felé pillantott, aki ugyanabban a minutumba nézett a porcelán testű barátom irányába.

- Na ne!- döbbentem le- Matthew? Mégis hogyan?

- Kellett neki kémiakorrepetálás a nyáron.

- Ja, és úgy látom sikerült is- válaszoltam mosolyogva- és mióta tart?

- Egy hónapja- válaszolta.

- Annyira örülök nektek! Gratulálok!- öleltem meg- de vigyázz, nehogy ugyanolyan csapdába essél mint én anno!- suttogtam fülébe, hogy csak ő hallja.

- Rendben vigyázok! És örülök, hogy újra köztünk vagy!

- És te Amy?- néztem kérdőn barátnőm irányába, miután elváltunk egymástól Ryantől.

- Szingli vagyok, még mindig!- biggyesztette le szomorúan száját, én pedig kezéért nyúltam.

- Hidd el, te is megtalálod az igazit! Járj nyitott szemmel!- szorítottam meg kezét, ő pedig halvány mosolyra húzta száját.

Egyszer csak az ajtó felé vándorolt tekintetem, ahol megláttam Őt. Egy fehér pólót és egy fekete nadrágot viselt, haja a nyár alatt megnőtt annyira, hogy hajában felfedezhessek göndör fürtöket.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ahogy megláttam nem vert gyorsabban a szívem...