Act Like You Love Me (Befejezett)

34. fejezet

           

Egy pillanatra rám tekintett, majd odament a haverjaihoz, akik hangosan üdvözölték. Fájt. Túlságosan fájt az, hogy nem köszönt. Úgy kezelt, mint egy idegent. De teljesen megértem...

- Sarah?- szólalt meg Amy, én pedig visszafordultam feléjük.

- Igen?

- Miért nem mész oda köszönni neki?

- Mert én lennék a legutolsó ember, akit látni akarna Amy!- túrtam bele idegesen a hajamba.

- Dehogyis! Szerintem örülne neked!- mondta, én pedig kínosan felnevettem.

- Nem tudsz semmit Amy. Nem ilyen egyszerű- sóhajtottam, majd újra a hangos társaság felé vándorolt tekintetem.

Justin éppen valamit magyarázott Shawnak, aki aprókat biccentett, jelezve, hogy hallgatja mit mond, majd egyszer csak belenézett szemembe, amitől a szívem gyorsabban kezdett el verni, és a lepkék a hasamban őrült csapkodásba kezdtek. Halványan elmosolyodtam, de ő ezt nem viszonozta, hanem csak megszakította a szemkontaktust és újra teljes figyelmét Justin locsogására szentelte.

Egy hatalmas gombóc keletkezett a torkomban, és éreztem, hogy a sírás kerülget. Szó nélkül felálltam, és meg sem álltam a mosdóig, ahol is eltört a mécses, és zokogva ültem le a hideg padlóra.

A Teddel folytatott beszélgetésem után úgy láttam jónak, ha találkozom Shawnal, így egy közeli kávézóba beszéltünk meg egy találkozót. Én sokkal hamarabb odaértem, mint ő így rendeltem magamnak egy kávét, és vártam, hogy megjöjjön. Ideges voltam. Hogy fogom elmondani neki, hogy Tednek megbocsátottam, és együtt vagyunk? Azzal az emberrel, akivel Shawnt megcsalta a barátnője? Annyira belefeledkeztem gondolataimba, hogy csak akkor vettem észre, hogy Shawn megjött, amikor leült a velem szemben lévő székre.

- Szia, Sarah!- köszönt mosolyogva.

- Szia!- viszonoztam, habár az én mosolyom egyáltalán nem volt igazi- nem kérsz valamit?- kérdeztem.

- De. Akkor mindjárt jövök!- mondta, majd felállt és a pulthoz sétált. Bevallom ezt is időhúzásnak szántam. Szerettem volna kiélvezni azt az időt, amíg Shawnal még jóban vagyok. Mert tudtam, nem sokáig fog tartani ez az idilli pillanat.

Shawn pár perccel később újra leült mellém, majd beleivott a poharába. Nem mondott semmit, csak kérdőn nézett rám, én pedig éreztem, hogy most kell neki elmondanom. Hosszasan kifújtam a levegőt, majd belekezdtem:

- Sajnálom Shawn!- kezdtem, ő pedig összeráncolta szemöldökét- szeretlek téged! És tudom, hogy mennyi pofont kaptál az élettől, és főként Tedtől...- unokatestvére nevére benntartotta a levegőt, én pedig beletúrtam barna hajamba- de értsd meg, hogy megváltozott...

- Nem szakítottál vele igaz?- vágott bele szavamba, én pedig szomorúan lehajtottam a fejemet- te komolyan bevetted azokat a hazugságokat, amiket összehordott? Hogy megváltozott? Sarah, ennyire hülye nem lehetsz! Ő sohasem fog megváltozni!- felelte idegesen, én pedig felkaptam a fejemet.

- Honnan tudod?

- Onnan, hogy több esélyt is adtam neki. Hidd el, kiskorunk óta csak megbocsájtottam neki, de a Serenával való incidense után betelt a pohár! Ő nem jó ember Sarah! Soha nem is lesz az!- ütött az asztalra, mire az összes vendég a mi asztalunk felé nézett.

Shawn kínosan fel-le kezdte el húzogatni gyűrűjét, majd levette és letette az asztalra.

- Figyelj Sarah, többet nem akarok veled találkozni!- mondta ki azt a mondatot, ami miatt a szívem összeszorult, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam felkészülve erre a kijelentésére. De titkon reménykedtem, hogy nem fogja kimondani.

Beleharaptam alsó ajkamba, és aprót bólintottam, ő pedig felállt.

- Szia, Sarah!- indult ki, én pedig a kávémra meredtem, majd megpillantottam az asztalon lévő gyűrűjét. Itt felejtette. Felkaptam a táskámat, és kirohantam a kávézóból.

- Shawn!- kiabáltam, amikor utolértem őt a parkolóban. Éppen szállt volna be, de amikor megpillantott megvárta, hogy beérjem- ezt ott hagytad!- nyújtottam felé a gyűrűt, ő pedig felnevetett.

- Komolyan ezért jöttél utánam?

- Igen, hiszen ez a tied, és tudtam, hogy keresni fogod, és...

- Tarts meg! Nekem már nem kell!- vágott bele a mondandómba, majd beszállt a kocsiba, és elhajtott, én pedig hosszú percekig álltam ott szomorúan a parkolóban...

-Hülye! Hülye! Hülye! Hülye!- kezdtem el csapkodni a falat- utállak! Ma az ebédet sem érdemled meg!- mondtam magamnak, majd felálltam és a tükörhöz sétáltam.

A szemeim pirosak voltak, így úgy döntöttem, hogy megmosom az arcomat jéghideg vízzel, hátha egy fokkal elviselhetőbb lesz így a fejem. Megtöröltem az arcomat egy kéztörlővel, majd újra megnéztem a kinézetemet, ami egy fokkal jobb volt. Hosszasan kifújtam a levegőt, ezt megismételve négyszer, majd a csengő megszólalására mentem ki a mosdóból.

Ahogy visszamentem a terembe, Amy és Ryan összeráncolt szemöldökkel néztek rám.

- Női dolog!- füllentettem, majd a mögöttem lévő padra néztem, ahol Shawn éppen a mobilján írogatott valamit.

Beleharaptam alsó ajkamba, majd leültem Ryan mellé, és figyeltem, amit az ofő az első napon mondott. De tekintetem többször is az ujjamon lévő gyűrűre vándorolt...