S1|Siker|PROLÓGUS

2.8K 116 0
                                    

-Zsófi, gyere le!- hallom anya kiabálását. Csodás érzés erre ébredni. Nehezen felkelek az ágyamból. Felveszem az ágyam mellett lévő mamuszomat, majd elindulok a lépcsőhöz, onnan le a nappalin keresztül a konyhába.

-Nektek is jó reggelt.-mondom, mire a húgom elkezd mosolyogni. Ugyanazt eszi mindig reggelire. Anyáék nem annyira jókedvűek. A nővéremet nem látom sehol, bizonyára elment már itthonról. Miközben ezeket az apró dolgokat észreveszem próbálom elkészíteni a reggelimet, több-kevesebb sikerrel.

-Gondolkoztunk azon amit mondtál. Már a nagynénéddel is beszéltünk erről, szerinte jó ötlet, szerintünk kevésbé.-mondja apa, miközben kavargatja a kávéját. Tudom miről van szó...nem lehet igaz. Próbálom elrejteni izgatottságomat, úgyhogy inkább elfordulok, úgy folytatom tovább tevékenykedésemet.

-Hatalmas nagy döntés volt ez a részünkről, remélem tudod.-mintha nem tudnám. Tisztában vagyok ezzel, ezért kissé felkapom a vizet.

-Középfokú angol, és alapfokú francia nyelvvizsgám van. Elég érett vagyok ehhez, ráadásul nem egyedül élnék. Most először kértem egy nagyobb dolgot az életemben...-szalad ki belőlem. Leülök hozzájuk az asztalhoz. Nem nézek rájuk. Anna leejtette az üdítőjét. Most minden ragadni fog.

-Normális dolog, hogy féltünk téged. Egy teljesen más ország, más emberekkel, kultúrával, környezettel. Biztos jó lenne ez neked?- kérdezi anya, miközben feltörli az üdítőt. Próbálok normál tempóban reggelizni.

-Voltam már ott, számtalan alkalommal.

-Igen, tudjuk.- mondta apa, és anyával egymásra néztek, amolyan "egy nézéssel megbeszélünk mindent" pillantással- Legyen, de vannak kikötéseink ezzel kapcsolatban.

Örömömben legszívesebben sikítoznék, de akkor szerintem megfulladnék, vagy rosszabb. Egyenként megölelem őket, még Anna arcára is adok egy puszit. Miközben felmasírozok az emeletre, próbálják feldolgozni a történteket. Ilyet se teszek mindennap.




2 héttel később. Már a repülőgépen ülök. El sem hiszem ezt az egészet... Most kezdek el élni igazán.

MY LIFE NEXT DOOR // Finn Wolfhard / magyar / BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now