MY LIFE NEXT DOOR // Finn Wolfhard / magyar / BEFEJEZETT

S1E19||Akkor te meg hülye vagy!

Sophie

Leszállás után mindenki egy irányba lódul meg, ezért követem a tömeget. Csak sodródom, mint úgy általában. Elérünk a futószalaghoz, mire eszembe jut, hogy Finnt sehol sem látom. Leemelem a bőröndömet, majd az övét is. Nagy nehezen odébb húzódom a tömegtől a fal mellé, ott várom őt. Másfél percnyi várakozás után csörög a telefonom. Miért nem hívtam én előbb?...

-Hol vagy? - kérdi teljes nyugodtsággal.

-A szalagtól kb 5 méterre, itt a falnál. Te hol vagy? - nyakamat huzigálva és lábujjhegyen állva keresem, de sehol sem látom. - Francért ilyen magas mindenki! Semmit sem látok.

-Te vagy túl kicsi, hányszor mondjam még el? - inkább kijelenti ezt, minthogy kérdezze - Szalagnál vagyok, integetek. - elindulnék hozzá, de a táskákat nem hagyhatom itt. Ezt közlöm is vele. - Ja, megvagy. Nem értem hogy nem szúrtalak ki már 30 méterről, úgy virít az a hülye sárga szín. - lelki szemeimmel látom magam előtt, ahogy bosszankodva rázza a fejét és az utazómat szidja, s elteszi a telefonját. - Köszi. - Odaér hozzám, magához veszi a táskáját, majd tehetetlenül rám néz.

-Először is: ne kóborolj el, mint ahogy a kisgyerekek szoktak! Másodszor: Nem. Vagyok. Kicsi. Harmadszor: induljunk, anyáék már biztos a bejáratnál vannak. - kiosztásom végeztére csak a szemeit forgatja, összeborzolja a hajam, majd egy "olyan cuki, amikor mérges"-t motyogva elindul jobbra - Finn! - kiabálok utána. Gyötört arccal megfordul . - Nem arra kell mennünk...

-Hol fogok aludni? - Finn kiszáll a kocsiból a 10 perces utunk után, majd nyújtózkodik.

-Most érkeztünk meg, de te már aludni akarsz? - megyek őt követve a csomagtartóhoz kivenni a cuccunkat.

-Veled ellentétben én nem aludtam órákat, emlékszel? - sokatmondó tekintettel figyel engem - Itt hány óra van most?

-Délután 4. Vancouverben most reggel 7 van. Tehát neked most frissnek és üdének kellene lenned! - vigyorral arcomon húzom tovább az agyát. Természetesen tudom, hogy kb. nulla alvással nem lehet az. - Van 1 plusz szobánk, ugyanis időközben a tesóm összeköltözött egy barátnőjével.

-Oké, köszi. Mivel az elmúlt 24 órában összesen 1, esetleg 2 órát ha aludtam, ezért ledőlök kicsit ha nem baj.

-De, az. Azonnal vissza is küldelek téged. - komoly arckifejezéssel mutat az utca végére, de rám pillantva elneveti magát.

Finn

Belépve az ajtón egy nappali fogad. Megállok a közepén, majd szétnézek. Képek, rajzok kirakva a falra. Felismerem, hogy néhányat Sophie rajzolt. Balra tőlem egy ajtó, gondolom a konyhába vezet. Sophie minden szó nélkül felviharzik mellettem a lépcsőn. Megáll az utolsó fokon és lenéz rám.

-Megmutassam a szobádat, hogy aludhass, vagy ne? Mert nekem aztán mindegy. Tudod, visszaküldhetlek!! - fenyegető hangnemben intézi nekem a szavakat. Lehajolok a táskámért, majd követem őt az emeletre. Ha komolyan is beszélne, akkor sem tudna elüldözni maga mellől.

-Hát, ez az. - nyit ki egy ajtót, majd nekidől az ajtófélfának, én pedig mellette elhaladva lépek be - Hagylak kipakolni meg ilyenek. A szobámban leszek, ha esetleg ke... - elhallgat, amikor meghallja egy kisgyerek kiabálását lentről. Elmosolyodik, elfelejti befejezni mondandóját.

-A húgod? - kérdezem tőle, ahogy beérek az ideiglenes szobámba. Leülök az ágyra.

-Igen, biztos meghozta anya. Szóval. Ha keresnél, akkor lent leszek vagy a szobámban, ami itt van a tied mellett. Az biztos, hogy vele leszek . Hagylak pihenni. - becsukja maga után az ajtót. Szétterülök az ágyon, érzem ahogy a szemhéjaim nehezednek, majd elnyom az álom.