MY LIFE NEXT DOOR // Finn Wolfhard / magyar / BEFEJEZETT

S1E15||Majdnem 3 hét

Rémlik az a rész, amikor a zenész srác éneklés közben szinte végig a lányt figyeli? Nos, ez pont olyan volt. Csak ültem ott tehetetlenül, és próbáltam nem zavarba jönni. Szokásomhoz híven nem sikerült, amit Finn is észrevett, ezért a dalt elégedett mosollyal az arcán fejezte be.

A második szám után írt nekem Liz, hogy otthon van, és szeretné, ha hazamennék. Már hiányzott, szóval nem próbáltam meg rábeszélni arra, hogy még fél órát maradhassak. Hosszú idő után most először találkozom olyan társasággal, akiket kedvelek, errefel el kell mennem.Közöltem a többiekkel a távozásomat,majd egy gyors elköszönés es bocsánat kérés után kiléptem az utcára és elindultam jobbra.

-Engem csak így itt hagysz? Pont, mint múltkor? - hátrafordulok és megállok. - Nem felejtettél el valamit? - beér engem Finn, majd megáll előttem. Fogalmam sincs miről beszél, ezért gyorsan a zsebemhez nyúlok, hátha ott hagytam a telefonomat, de megvan. Más nem volt nálam, ezért segítségkérően nézek Finnre, mert még mindig nem jöttem rá.

-Mondjuk a haza fele vezető utat? - szerencsétlenségemen mindketten nevetünk - Valahogy azt érzem, hogy nem jegyezted meg, merre jöttünk.

-Dehogyis nem! - mondom, de máris megbánom - Ha most elindulok egyenesen, akkor a második utcában lekanyarodom balra, és a legutolsó kanyarnál pedig jobbra. Ugye? - kérdezem reménykedve, de tudom, hogy nem így van.

-Nem fogod nekem ezt elhinni - nehezen megállja, hogy nem röhögi el magát -, de az ellenkező irányból jöttünk. - mutat a háta mögé.

-Akkor mondd el, hogy merre menjek! Innen már boldogulni fogok egyedül is.

-Na még mit nem! - ezzel kézen fog, és elkezd menni velem arra, amerről jöttünk. Most így szétnézve tényleg itt jöttünk... - Nem hagylak egyedül mászkálni ilyenkor.

-Finn, délután fél 4 van. És örülnék, ha elengednéd a kezem. Meg úgy eleve, miért nem járkálhatok egyedül? - kérdezem őszinte értetlenséggel, és próbálom elhúzni kezemet az övétől.

-Mert csak. - mondja nemes egyszerűséggel, és elengedi kezem. Mellettem folytatja tovább az útját. Kezeit zsebébe mélyesztve megy, és közben az eget kémleli.

-Egyébként jók voltatok. - 2 perc néma gyaloglás után megtöröm a csendet.

-Hm? - felvont szemöldökkel lenéz rám.

-Ennyire el vagy kalandozva?

-Ja, bocs. Csak gondolkoztam. - megrázza a fejét - Mit is mondtál?

-Csak megdícsértelek titeket. Jól játszotok, meg a többiek is szimpatikusak. Ha lehet, akkor máskor is elmennék. - nem nézek rá, ezért csak magamban mosolygok.

-Köszi. Nyilván csak miattam voltunk ilyen jók! - magabiztosan kihúzza magát, majd gondol egyet és átöleli a vállamat.

-Hát persze. - "értek vele egyet", és a vállára hajtom a fejem. Remélem tudja, hogy mi tényleg csak barátok vagyunk és leszünk, semmi több. Nem akarom most ezzel elrontani a pillanatot, szóval nem szólok semmit.
Így megyünk egészen addig, amíg a házhoz nem érünk.

-Anya hívott? - kérdem Liztől, miután bementem a szobájába. Éppen az ágyán ült, telefonjával a kezében.

-Halvány lila gőzöm sincs, hogy találtad ki, de igen. Azt mondta, lassan itt az ideje, hogy a suli előtt még visszamenj pár napra.

-Ilyen hamar? Még 1 hónapja sincs, hogy itt vagyok. Sőt, 3 hete se.

3 hét sincs, mégis annyi dolog történt. Számomra legalábbis.