MY LIFE NEXT DOOR // Finn Wolfhard / magyar / BEFEJEZETT

S1|...2 hónappal később...|EPILÓGUS

Sophie

-És mi van, ha senki sem fog kedvelni?

-Biztosan fognak. - mondja megnyugtatóan, de semmit sem ér el vele.

-Ez olyan rossz. Általában nem érdekel mások véleménye, de ez most... Olyan más. - vallom be Finnek.

-Mitől másabb? Úgy kérdezed ezeket, mintha az első napod lenne az oviban és attól félsz, hogy a többi kislánynak nem tetszik majd a kék szoknyád, mert ők rózsaszínt viselnek. - szemét forgatva húz magához, én pedig elnevetem magam a borzalmas hasonlatán.

-Az könnyebb volt. - nosztalgikus mosoly villan fel az arcomon. - Egy gyereket már aznap megütöttem. - mondom nevetve.

-Szegény lány, mivel érdemelte ezt ki? - fejét fogja, majd kérdőn rám néz.

-Fiú volt. És elvette a rajzomat. Tudod, hogy ez mennyire rossz egy 4 éves gyereknek, akinek már akkor fontos volt a rajzolás? - tetettet felháborodással dühösen ránézek.

-Mindent értek. - bólogat ijedt arccal. - Szóval... - gondolkodóan felnéz az égre. - Ha mondjuk elveszem én is a rajzodat, engem is megversz? - vigyorogva visszafordul felém.

-3 másodperced van, hogy mentsd az életed. - mondom teljes komolysággal.

-Mi van?

-1... - kezdem, de nem reagál semmit. - 2...

-Jesszus, mit akarsz? - hirtelen elenged és feláll mellőlem. Szórakozottan nézi, ahogy én is feltápászkodom a fűből.

-3! - éppen, hogy kiejtem ezt az egy szót, már el is kezd rohanni. Elindulok én is utána, de nem jut messzire, mert ahogy beérem, egyből ráugrok a hátára. Nem dob le, helyette erősen tart engem, nehogy leessek. - Éppen azon vagyok, hogy elintézzelek, mégis engem védesz! Hát milyen ember vagy te? - azzal a kezemmel, amelyik nem a nyakát öleli át kissé megütöm a vállát. Komoly tekintettel, mégis mosolyogva hátrafordul hozzám.

-Olyan, aki még úgy is szereti a barátnőjét, ha az éppen kikészíti. - elpirult arcomat fürkészi. Nem szeretem, ha ezt csinálja, de ő jót szórakozik rajta. - Imádom, hogy ezt váltom ki belőled, ugye tudod?

-Tudom. - zavartan, rá sem nézve hajtom vállára a fejemet.

2 nappal később

Kézen fogva állunk az épület előtt. Körülöttünk diákok sokszínű tömkelege. -mennyivel jobbnak tűnik már most, mint a régi...

-Mehetünk? Ugye az utóbbi napokban már rájöttél arra, hogy semmi gond nem lesz? - mosolyogva lenéz rám. Jókedvét viszonozom én is. Őszintén.

-Ha velem vagy, akkor nem. - elkezd felém hajolni, én pedig elkezdek hátrálni, ahogy elengedem a kezét. - Ne, nehogy elkezdd megint! Finn, ne csináld, mert mindenki minket fog nézni!

-Csináld azt, amit én. Ne foglalkozz másokkal. - hangos kijelentésére tényleg minket kezdenek el nézni. Hirtelen körülöleli derekamat és megforgat, amitől én ijedtemben felsikoltok. Amint megáll és letesz engem, összeérinti homlokunkat. - Még mindig érdekelnek?

-Nem, már nem... - hevesen rázom a fejem. Nagy meglepetésemre elenged. Már senki sem figyel minket, mindenki megy a dolgára. Még Finn is, mert elindult a bejárat felé nélkülem. - Hé! - kiáltom utána, mire megáll és hátrafordul. - Velem mi lesz? Azt mondtad, velem leszel!

-Én veled vagyok, csak földbegyökerezett a lábad. Borzasztó!...

Magamban mosolyogva ezen elindulok felé. Megkezdődik a nagybetűs életem, mellette az oldalamon.