2.

2.7K 120 2
                                    

Másnap korán keltem Nicával,hogy minnél előbb oda érhessünk a lovardába.
Gyorsan oda értünk, az oktató már várt ,hogy egy kicsit megismerjen meg a tudásomról számot adjak neki.
Kb.30 percet beszéltünk és úgy vélte most még csak egyedüli órát kapok utána ha minden jól megy akkor a versenyes csapatba kerülök.
Meg "kaptam"a lovam akinek az a neve,hogy Frostwork azaz Jégvirág.
Azt mondta keressem meg és készítsem elő.
Elindultam megkeresni ,de nagyon nagy ez a lovarda sokat keresgéltem ,de nagy nehezen megtaláltam.
Szép és kedves ló,engedékeny volt.Az óra végén megint át beszéltünk pár dolgot.Utánam jöttek még lovasok és hozták magukkal a lovakat ki véve egy fiú aki magas,feketés nagyon göndör hajú volt pont mint tegnap.Amint közelebb lépkedett leesett nekem ,hogy ő az.Én próbáltam úgy tenni mint ha nem is láttam volna még egyszer sem.
-Szia-lép közelebb és elkezdi simogatni a lovat-Finn vagyok téged, hogy hívnak?
-Szia Rebecának-segítettem neki felszálni a lóra majd igyekeztem volna ki amikor meg szólított
-Rebeca!Annyira ismerős nek tűnsz nem láttalak már valahol?-meg ilyedtem egy kicsit,hezitáltam
-Nem hinném ,most költöztem ide-bólogatott majd elmentem
-Nica!-kiáltásomra felémnézett hirtelen
-Igen?
-Itt volt-boldog voltam,mert nagyon jól néz ki és ezek szerint ugyan azt szeretjük csinálni
-Jó menjünk haza-nem igazán lelkesedett,mert az óra vége előtt megharapta egy póni és nagyon elszomorodott .
Haza értünk én pedig felrohantam a szobámba ,hogy lepihenjek.Még pakoltam a szobámban egy kicsit rá néztem az órára ,már négy óra van.Lementem és Madison épp vacsorát csinált
-Segíthetek?
-Azt meg köszönném.Meg pucolnád a krumplit?-bólogattam és mentem is a már meg mosot krumplikat hámozni
-És milyen volt az edzés?
-Nagyon jó-nem igazán volt kedvem beszélgetni ezt ő is észre vette így inkább csöndbe voltunk
Olyan fél hatra készen lett a vacsora és megterítettünk.
Csöndben elfogyasztottuk a vacsorát utána pedig Nica és apa elmosogattak.
Felmentem a szobámba zenét hallgatni és olvasni.Olyan 10 körül abba hagytam és próbáltam elaludni.PRÓBÁLTAM!Csak arra a fiúra tudtam gondolni akinek a nevére nem emlékszem ,mert annyira izgultam,hogy ne mondjak valami nagy hülyeséget.Sokára ,de eltudtam aludni.

Nica futott be a szobámba reggel
-Jó reggelt Beca!-nagyon zombi fejet vághattam, mert rögtön elnevette magát
-Jó reggelt Nica!
-Ma mit csinálsz?-kicsit gondolkodtam
-Semmit te?-boldog lett az arca
-Elmegyek veled vásárolni-erre hirtelen nevetésbe törtünk ki
-Jó felöltözők,reggelizünk és mehetünk jó?
-Igen-erre ki futott a szobámból
Egy kék kantáros nadrágot egy egyszerű fehér rövid ujjú pólóval végül még a piros magas szárú conversemet vettem fel.
Lementem Nica már várt .Gyorsan megreggeliztünk és mentünk.Én természetesen deszkával
Égész úton beszélgettünk ,majd mikor a deszkás parkhoz értünk elsuhant mellettem egy srác akire nem igazán figyeltem ,de elég közel volt hozzám majdnem lelökött.Amikor már messzebb mentünk kb.10 lépésnyire egy koppanást hallottam magam mögül.Leugrottam a deszkáról és hátra fordultam.Vajon ki volt?Hát persze hogy az a fiú(akinek az óta sem jutott eszembe a neve).Oda futottunk hozzá
-Jól vagy?-letérdeltünk elé és majdnem egyszerre kérdeztük
-Igen persze,téged már láttalak valahol!-nyugodt maradtam
-Nem hinném mert csak most költöztem ide-elkezdett gondolkodni látszott rajta ,hogy olyan déja vu érzése van
-Hát szia és vigyázz magadra!-elmosolyodott ,felkelt a földről és egy cetlit nyomott a kezembe
Egy telefon szám volt rajta meg egy mondat ,,nem vagyok hülye lovas/deszkás lány" .Elmosolyodtam és elindultunk a plázába vásárolni Nicával
-Mit írt rá?
-Az elérhetőségét meg egy üzenetet nekem-
Nica bólogatott és tovább mentünk.A plázából olyan négy kor jöttünk haza.És elég sok csomaggal.Én vettem még egy kicsit bő kantáros nadtrágot meg a stílusomhoz illő pólót.Nica már nem is tudom mit vett.Felmentem a szobámba és elkezdtem telefonozni.Eszembe jutott az a  srác ,be írtam a telefon számát a telefonomba és úgy szerepelt a névjegyzékemben,hogy Az a fiú.Találó mert akár,hogy is gondolkodtam nem jutott eszembe a neve.
Me:Szia
Az a fiú:Szia ki vagy?Már megint valami őrült rajongó?
Me:Tessék?Miért kéne rajonganom érted.Háromszor találkoztunk és kétszer el estél ,ki az aki rajongana érted és miért?😳😂
Az a fiú:Bocsánat csak azt hittem ,hogy rajongó vagy
Me:De miért kéne nekem érted rajongani?
Az a fiú:Nem mondhatom meg ,mert így annak ismersz meg aki vagyok😔Ha nem tudod!
Me:Ok😳
Kb.2perc múlva csörög a telefonom

That boy/Finn Wolfhard(befejezett)Where stories live. Discover now