That boy/Finn Wolfhard(befejezett)

30.

-Jaeden szálj le a barátnőmről-mondja dühösen Finn és megüti Jaedent
-Mert ha nem?-kérdezi kötekedve és megcsókol
-Most halott vagy basszus!-kiáltja felé Finn és egymás után négyet be húz neki,Jaeden persze viszonozza
-Hadjátok már abba!-kiabálom nekik és elrángatom Finnt Jaedentől
-Ez meg mi volt?!-kérdezi dühösen tőlem
-Szerelmet vallott nekem.De én érthetően elmondtam neki,hogy most itt vagy nekem te és én téged szeretlek-mondom nyakkendőkét igazítva
-Sajnálom,de ez így nem mehet tovább!-mondja dühösen és fel alá járkál idegesen
-Ezt most hogy érted?-kérdezem félve a válaszától
-Beca én nagyon szeretlek,de..-nem engedem,hogy be fejezze a mondatot
-Hadjuk Finn,tudom mit akarsz mondani-mondom és ki rohanok a teremből.
Most nem a lány mosdóba megyek,hanem kivételesen a kémia terembe.
Elegem van ebből,mindig csak játszadoznak velem és én ezt nem bírom már tovább.
A kémia terem erős vegyszer szaga megnyugtat,a fehér falak,a nagy zöld földig érő tábla,a sok pad,minden ami ebben a teremben van most megnyugtatnak,amikor viszont tanítási idő van akkor épphogy félelemmel tölt el az esetleges felelés miatt.
Lefeküdtem a padra és néztem a plafont,a vakolat már kezdett leperegni róla.
Sírni akartam,de nem sikerült csak nevettem,a saját kínomon.
Az szerintem rosszabb a sírásnál is,beismerni és még jót derülni is azon,hogy elszúrtad,rohadtul elszúrtad.
De nem csak én gondolhatom így,szerintem a két jómadár is így gondolhatja.
Ezzel az egész veszekedéssel amit egy teljesen átlagos cukorkáért folytattak engem teljesen az őrületbe kergettek.
Nem tudom mi történik velem,az érzéseimben sem vagyok biztos már,csak azt tudom,hogy ez senkinek sem jó így.

Finn szemszöge
Nem akartam Beca után menni,most mind kettőnknek magányra van szüksége.
Ki mentem a teremből és elkezdtem a folyosókat járni egy csendes és megnyugtató terem reményében.
A kémia terem felé vettem az utamat,mivel oda senki sem jön be csak a bállal foglalkoznak,és kizárt ,hogy bárki is lenne ott.
Beca pedig biztos a lány mosdóba ment mint mindig.
A kémia terem egy eldugott kis szárnyban van.Már majdnem bementem a terembe amikor nevetést hallottam meg.Megrémültem nem hittem,hogy bárki is lehet itt.
-Olyan balszerencsés vagyok!-hallom az ismerős hangot a teremből
-Miért?-nyitok be a terembe és kérdezem a padon fekvő lánytól
-Ezt tőled is kérdezhetném-mondja ingerülten még is a nyugodság látható az egész testén
-Sajnálom-mondom szomorúan és egy szemben lévő padra fekszem
-Menj el!Hagyd egyedül a széttört cukorkát!-mondja kínjában nevetve
-Nem!Nekem is magányra van szükségem,de..-nem hadja,hogy befejezzem
-Akkor menj el mert így csak a lelkem magányos-mondja dühösen és az ajtó felé mutat,de én nem foglalkozom vele csak tovább fekszem a padon és nézem a plafonról pergő vakolatot
-Miért?-kérdezi tőlem remegő hangon